Dátum: 2020. október 22. csütörtök    Mai névnap(ok): Előd


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

BUDAVÁRI NYÁR 2004
A Budavári Nyár központi helyszíne a Hadtörténeti Múzeum udvara. A műsorok a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Duna Szimfonikus Zenekar klasszikus koncertjeitől a Rajkó Zenekar szimfonikus folklórestjén keresztül a Honvéd Férfikar és a Budapest Jazz Orchestra közös jazz hangversenyéig a zenei műfajok széles spektrumát öleli fel. A fesztivál egyik különlegessége, a Magyarországon vendégeskedő kíváló angol együttes, a Southampton Symphony Orchestra hangversenye.
A hagyományos Meseudvar is megnyílik a látogató családok előtt szombat délelőttönként 10 órától a Hadtörténeti Múzeum udvarán. A gyerekek ismét találkozhatnak kedvenc mesefiguráikkal. Rumcájsz a rabló, Óz a nagy varázsló kalandjai mellett a Trambulin színház Varázsfuvola előadása várja a kicsiket és nagyobbakat egyaránt.

Varázsfuvola: Csák György - Aranyos Nikolette Varázsfuvola: Gergelyi Júlia - Beliczai Balázs
 
Új helyszínnel is bővül idén a nyári hangversenyek kínálata. A budavári Mátyás templomban a péntek este 20 órakor kezdődő hangversenyeken kiváló előadók tolmácsolásában elhangzik Bach h-moll miséje, Rossini Stabat Matere, Mozart Requiemje és Händel Messiás című oratóriuma.

Liszt Ferenc Kamarazenekar
 
Az egyházzenei sorozat utolsó, ajándék hangversenyén először lép fel Budapesten a világ hangversenytermeinek egyik nagy felfedezése, a lipcsei Amarcord Énekegyüttes. A világhírű King’s Singers utódjaként számon tartott fiatal művészek a lipcsei Tamás templom fiúkórusának egykori tagjai. Kiemelkedően magas szintű énekkultúrájuk és igényes műsorválasztásuk felejthetetlen élmény ígér augusztus 15-én 20:30-tól a Budavári Nyár vendégeinek.

[Kovács Beáta]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól