Dátum: 2020. október 23. péntek    Mai névnap(ok): Gyöngyi


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Szökőnapi koncert a PIM-ben
A Károlyi Palota (Petőfi Irodalmi Múzeum) patinás épületében koncertezik 2004. február 29.-én 19 00 órakkor az Ismeretlen(?) Zongorista.
 

Az ifjú művész négy éve lépett először a nagyközönség elé Ismeretlen(?) Zongorista néven. Kilétét azóta sem fedte fel, ennek ellenére zongorajátékával országszerte – sőt, határainkon kívül is – felhívta magára a figyelmet. A zongoraművész tehetségét számos versenyen elért siker is bizonyítja. Többek között 1998-ban megnyerte az Országos Zongoraversenyt, 2001-ben pedig a Bécsi Klasszikusok Díját.
Nagysikerű Új Színházi es Thália Színházi koncertjeit többször vetítette a Duna Televízió és az MTV. A tavalyi, Thália Színházban tartott koncertjének DVD változata a napokban készült el.

 

Akik hallották már játékát, korunk egyik legnagyobb "Liszt-játékosának" tartják. Talán pont a sors akarta, hogy az Ismeretlen(?) Zongorista a Petőfi Irodalmi Múzeumban adjon koncertet, hiszen Liszt Ferenc is számos estélyen bűvölte el zongorajátékával a Károlyi Palota népes hallgatóságát. Több párhuzam fedezhető fel a világhírű zongorista és az ifjú művész életpályája között. Ha pedig szorgalmának, tehetségének köszönhetően úgy folytatódik életútja, mint a nagy elődnek, akkor "semmi sem menti meg a világhírtől" – ahogy ezt már többen megjegyezték vendégkönyvében koncertlátogatói közül.

A KONCERT MŰSORÁN:
Liszt, Chopin és Prokofjev művek, az Ismeretlen(?) Zongorista saját szerzeményei, könnyűzenei átiratok zongorára és kamarazenekarra, továbbá improvizációk Keith Jarret témáira.

Ismeretlen Zongorista

["Ismeretlen zongorista"]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól