Dátum: 2020. szeptember 26. szombat    Mai névnap(ok): Jusztina, Özséb


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Könyvek - egyszer úgyis megjelennek
Többen, nagy tapasztalatú irodalmárok: "amit egyszer leírtak, az előbb-utóbb úgyis megjelenik". (Egyelőre) virtuális könyvek.
A könyv nem csupán üzlet. Ez éppen a legutóbbi idők e-book-jelenségeiből derül ki. A Microsoft alkotott egy e-book-formátumot (Microsoft Reader - lit), és elkezdték a könyvek egy részének megjelentetését ebben. Persze sok más "szoftver" kísérlet is van, kérdés, hogy melyik jut piacra, hiszen a legjámborabb publikációs szándék is megtorpan, ha nem tudja elérni a piac energiáját. Azután nemrég könyváruházat indított egy hazai könyvkiadó. Mindkét folyamat a könyvvel való kereskedés felől indul.
Van azonban egy ennél erősebb másik mozgató. Alkotó írók a nehézségek közepette nem jutnak nyilvánossághoz. Pedig csupán az egyik szempontjuk, hogy megpróbáljanak valami jövedelemhez jutni szellemi gyermekük eladásával. A másik - és sokkal erősebb - az, hogy gondolataik jussanak el azokhoz, akiknek szánják.
A web még formátlan, de a Gutenberg-galaxis lassan fölköltözik rá, mégpedig azért, mert a tartalmakhoz való hozzáférés szempontjából a legdemokratikusabb technikai eszköz. Már ma is a legkönnyebb elérni információkat a weben, és már ma is a legreálisabb mód tartalmak közzétételére a web. Még nem kristályosodtak ki a formák, a szabványok, a jogszabályok-védelmek. Ám ha a tartalom elér egy kritikus tömeget, ezek a kristályosodási folyamatok nagy lendületet fognak venni.
Kívánatos ez? A Terasz úgy gondolja, igen. Éppen ezért kezdeményezte felületén a Kiadványok orgánumot. S ha ebben is szaporodik a nem idegen anyag, növelendő ama kritikus tömeget, hát hozzájárult a maga részéről ahhoz, hogy egyszer megszülessen a valódi webes Gutenberg-galaxis, amellyel a táradalom jelenleg vajúdik.

A Terasz munkatársai több kísérletet folytatnak ez irányba. Ami a technikát, a formát illeti, folyóiratok, s ezúttal egy virtuális könyvecske, tekinthető kísérletnek. Ami a tartalmat magát illeti, már több annál. Íme tehát:

Felvidéki Judit: Anyu mesélj!


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól