Dátum: 2019. szeptember 18. szerda    Mai névnap(ok): Diána, József


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Paris Plage – Magyar módra
Budapestet ismét elérte a - kultúra álcájába csomagolt – sznobéria. Budapest talán nem vetekedhet Párizs műemlékeivel, hangulatával, DE kedvező fekvése miatt – a külföldiek véleménye szerint is – a világ egyik legszebb városa. Van hegy, sziget (több is), csónakházak sora (több is), mégis a talán legalkalmatlanabb helyre – közlekedési akadályt képezve – készül a mi kis plázsunk.
Ülünk a félig sem kész Plázson a sajtótájékoztatóra várva… várva… majd a főszervező hölgy az építkezés, készülődés zaját igyekszik túlkiabálni. Elmondja, sajnos a hangosítás (sem) érkezett meg, de Ő mindenkihez odamegy, és elmondja, hogy mi lesz. Minden kész lesz a reggel kilenc órai nyitásra. Igaz egy nappal később, de az engedélyek ugye… Kicsit másképpen, mint ahogy szerették volna, de minden meglesz!!!

Közben megérkezik az erre az alkalomra nyomtatott újság, a tartalomjegyzékben az első cikk címe: „Parizs-Plázs: Egy jó üzletet miért hagynának abba?” (Az idézet szó szerinti).

Az asszisztensétől megtudom, hogy az interneten minden információhoz hozzájutok. Nosza, nézzük meg, internetes oldal van. A szervező cég bemutatkozik(?), csupa általánosság, a partnerekről úgyszintén.
A rendezvényt támogató TV-csatorna későesti műsorában élő egyenes kapcsolás a plázsra, a szervező hölgy örömmel jelenti, minden engedélyt megkaptak, de ugye, most már másként készültek, no de sebaj, majd jövőre. A sajtótájékoztatón ígért reggel kilenc órai nyitást déli 12 órára módosította.

Hogyan is írták az alkalmi újságban: „Parizs-Plázs: Egy jó üzletet miért hagynának abba?” Igaz, de kinek üzlet?

Rendezésre várva
 
Jelenésre várva
 
Engedélyre várva
 
Fürdőzőre várva
 
Haszonra várva
 
Nem kellene esetleg kitakarítani?
 
Fotó: a szerző

[Kadelka László]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu