Dátum: 2020. október 24. szombat    Mai névnap(ok): Salamon


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Terhesnapló 46.: Szülési forgatókönyv

   Ha háborúknak van forgatókönyve, akkor szüléseknek is lehet. Ennek ismertetésén vettünk részt ma délelőtt 10 és 12 között szülési konzultáció cím alatt. Én csak élek bele a világba, és nem is gondolom végig, mennyi mindenre kell figyelnie egy terhes nőnek. Egy terhes nő és babája elvileg állandó jelleggel az élet és halál határmezsgyéjén táncol - legalábbis erre döbbentett rá az ifjú és lelkes szülésznő minden rémes részletre kiterjedő előadása.
   Azt is beláttam, hogy lassan elérkezik az idő, amikor már minden pillanatban résen kell lenni. Magnéziumot pl. azért kell szedni, mert megóv a görcsöléstől, hiszen ez idő előtti koraszülést is okozhat azzal, hogy kinyílik a méhszáj. A fájásokat illetően persze sohasem tudhatja az ember, hogy jósló fájás, vagy már a szülés maga folyik élesben. Az is előfordulhat, hogy a nyákdugó korábban kilökődik - ez dugaszolja el a steril környezetben növekvő kisbabát a szennyes külvilágtól - és némi vérrel együtt elfolyik. Na de a közelgő szülés legbiztosabb jele, ha ömlik a magzatvíz...
   "Kérhetnék egy pohár vizet?" - vágtam a szülésznő szavába, remélve, hogy legalább addig nem mesél a nyákdugóról. Már majd' lefordultam a székről, "...a pusztítás képei megragadák gyöngéd idegeit szemérmetes Erzsóknak és az ájulás felé taszíták..." csak ez a hevenyészett A helység kalapácsa idézet fejezi ki jól akkori lelkiállapotomat.
   Nagy megkönnyebbülésemre aztán arról esett szó, hogy a kismamának gondosan figyelnie kell, hogy milyen aktívan mozog a magzat. Illusztrálandó a dolog fontosságát, a kedves szülésznő elmesélt egy történetet egy kismamájukról, aki nem jelentette azon nyomban a gyengülő magzatmozgást, és mikor a szokásos felülvizsgálatra érkezett, a magzati szívhang már igen-igen ramatynak hangzott, sajnos a gyors kórházba szállítás után a magzat el is halt. Két mondattal később, még ugyanezzel a lendülettel azt is kifejtette, a terhestornára járást azért nem propagálja, mert ezek a kismamák közötti rémhírterjesztés melegágyai, és bizonyos kismamák mozgásigényét ki sem elégítik. (Ezzel mélyen egyetértettem.)Majd belevágott a szülés folyamatának részletes ismertetésébe.
   Az első szülés általában nem túl pörgős. Minimum 10 órás vajúdásra mindenképpen számítani kell. Közben persze lehet járkálni, melegvízzel zuhanyozgatni vagy fájdalomcsillapítást kérni, bár ez utóbbinak nincs sok értelme, hiszen ha majd elérkezik a nyomás ideje, a terhes nő nem érzi, hogyan, milyen erővel tolja kifelé a babát. A gátizmot a szülésznő mandulaolajjal masszírozza át, ez meglazítja azt, és így könnyebben tágul. Ők a kórházban nem hívei a gátmetszésnek, de néha jobb, mintha a gát szabálytalanul repedne fel. A baba amúgy nem mindig sír fel azonnal, bár akad olyan is közöttük, amelyik kidugja a fejét, és máris visít. Amíg a kis lucskost ellátják, addig meg kell még szülni a méhlepényt, majd két órán belül hasznos megszoptatni az újszülöttet. Ebben az előtejben fontos immunrendszer-erősítő anyagok találhatók, és a kicsi szopóreflexei is megerősödnek a tevékenység által.
   "Látom, nem nagyon csíped a véres témákat" - mondta a szülésznő hamuszín arcomból ítélve - "ezért csak röviden mesélek a császármetszésről". A kórházukban nem altatnak, legfeljebb érzéstelenítenek. A gerincvelői érzéstelenítés azzal jár ugyan, hogy utána legalább 10 órán át mozdulatlanul kell feküdni, mert az agyvíz... Sssz.... Erősen koncentráltam, hogy a füleimen hangvisszaverő bevonat képződjék. De figyelmesen végignéztem a közben mutogatott képeket a kórház műtőjéről, és a három vagy kétágyas kórtermekről.
   A végén a szülésznő még megmutatta a magzatvízcsorgáshoz valamint szülés utáni vérezgetéshez rendszeresített pelenkaszerű betéteket, átnyújtott pár receptet, apasági nyilatkozathoz való igazolást ("Tisztelt Akit Illet" megszólítással. Ez egy török név, nem?), valamint a császármetszés szövődményeiről szóló többoldalas brosúrát, amit legalul alá kell írnom, hogy akármivel jár, én mégis beleegyezem, hogy ezt tegyék velem, majd az esetlegesen megválaszolatlanul maradt kérdések feltételére buzdított mindkettőnket. Én csak ültem ott bávatagon, de a kispapa derűs mosollyal jelentette ki, hogy nincs kérdése, és ő a maga részéről nem fél a szüléstől. Csak gratulálhatunk ekkora hősiességhez, ugyebár?

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól