Dátum: 2018. november 13. kedd    Mai névnap(ok): Szilvia


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Az ágyban nem lehet linkelni
Vajda Gergely (fotó), a kortárs zeneszerző nemzedék egyik legfiatalabb tagja Déry Tibor: Az óriáscsecsemő című színműve alapján kamaraoperát írt énekesekre, hangszerekre, beszélőkre és bábokra. Vajda művét a Budapest Bábszínház a Budapesti Őszi Fesztivál záróeseményeként mutatta be. Az előadást a közelmúltban Vámos László-díjjal elismert Kovalik Balázs rendezte.
Kincses Veronika operaénekes és Vajda József fagottművész fia, Vajda Gergely (fotó) először klarinét, majd karmester szakon tanult.
Mint ifjú művész zeneszerzés-stúdiumokat végzett Tihanyi Lászlónál és Eötvös Péternél. Az utóbbinak több művét is betanította és dirigálta. Eötvös operáját, A három nővért például itthon, Brüsszelben és Bécsben.
Még zeneakadémistaként Artisjus-díjat kapott kortárs darabok tolmácsolásért. Számos szerzeményének volt bemutatója külföldön, egyebek közt Freiburgban, Marseille-ben, Varsóban, Berlinben. Komponált Paul Celan és Petőcz András verseire, Almási-Tóth András színpadi művéhez, a Gólemhez.
Néhány hete az amerikai Milwaukee Szimfonikus Zenekar karmestere. Déry Tibor mostoha sorsú, a húszas évekből való avantgárd műve az utóbbi évtizedben több prózai színházban is sikerrel szerepelt. Vajda maga írta a szövegkönyvet, s a könnyebb érthetőség érdekében egyszerűsítette a többrétegű, a maga idejében polgárpukkasztónak számító művet, amely ma is tartalmaz aktuális elemeket. Nagy derültséget kelt például „Az ágyban nem lehet linkelni!” mondat. A zeneszerzőnek a komponálás során figyelnie kellett arra, hogy sok párbeszéd és mesélés van a történetben, és így a bábok mellett a színészi játéknak is fontos szerepet szánt.
Vajda zenéjében akusztikus instrumentumokat vegyít szintetizátorhangzásokkal, s időnként bátran él félplayback megoldásokkal.

Kovalik Balázs Falusi Mariann
 

Az Óriáscsecsemőt Falusi Mariann alakítja, aki természetesen nem operai hanggal rendelkezik, de a zeneszerzőnek épp erre volt szüksége: egy különleges hangú énekes, aki személyiségének és játékának sokszínűségével „hozza” a földöntúli figurát. Tökéletes alakítás az övé.
Mellette Rajk Judit tényleges operai hangjával tűnik ki. Lengyel Gábor és Bárány Péter az Apa és az ördögi Nikodémos szerepében a bábokból lépnek elő, mintha az óriáscsecsemő víziói lennének.
Kovalik Balázs rendező valódi „csemegére” talált Vajda művében. Már az első képeknél kiderül, hogy Kovalik igazi terepe a zenés színház, s nyoma sincs azoknak a rendezői bizonytalanságoknak, amelyek például legutóbb a Madách Kamarában általa rendezett Borisz Godunov színrevitelénél voltak tapasztalhatók.
Déry és Vajda művéhez fantasztikus beleérző képességgel közelített: a számítógépes grafika mutatványait alkalmazva, a fehérkesztyűs bábosok jól ismert játékát megújítva, a darabolós gyilkos elektromos vágókését mozgatva, kicsit kubista, kicsit fekete színháztól inspirálva remek játékot produkált.
A Budapest Bábszínháznak régóta sajátos, a többi színháztól elütő felnőtt közönsége van, akik hajlandók „megküzdeni” egy-egy kísérletező előadással is.
Az óriáscsecsemőre feltűnően sok fiatal volt kíváncsi, s ez igazán örömteli. Érdekes lenne tudni, vajon a zeneszerzőre, a rendezőre, vagy egyszerűen a játékra voltak-e kíváncsiak.

[Deák Attila]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Dalos György - Az utolsó cár

Bitó László - Sámson A vadon fia

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Életre szóló kilenc éjszaka – A pandák gyönyörű utazása

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Cziffra György – örök élményt nyújt

A mi Krúdynk

Kocsis András Sándor kiállítása

Gerevich József - Szerelmek, múzsák, szeretők

Kocsis András Sándor - IRÁN ezeregy arca

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu