Dátum: 2020. október 20. kedd    Mai névnap(ok): Vendel


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Adieu Paure Carneval
Szabó Sebestyén László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színészhallgatója (osztályvezető tanárai: Bagossy László, Pelsőczy Réka, Rába Roland) ez alkalommal rendezőként mutatkozik be. Az Adieu Paure Carneval címet viselő előadás alapötletét Miquèu Montanaro okszitán zenész-zeneszerző Ballade pour une mer qui chante vol 3. című lemeze adta.
 
Az albumra épülő koncertszínházi előadásban, melyet az anyanyelvükön megszólaló dalok határoznak meg, részletek hangzanak el Darvasi László A könnymutatványosok legendája című művéből is. A produkcióban az osztálytársak mellett olyan neves művészek is fellépnek, mint Jordán Adél, Szűcs Nelli vagy Pelsőczy Réka.

 
Adieu Paure Carneval
koncertszínház

Szereplők

Böröndi Bence
Dóra Béla
Friedenthal Zoltán
Jéger Zsombor
Jordán Adél
Kókai Tünde
Murányi Márta
Novkov Máté
Patkós Márton
Pelsőczy Réka
Szathmáry Judit
Szűcs Nelli

valamint

Kákonyi Árpád és a Forgatag zenekar

zene: Miquèu Montanaro és a Vents d’Est: Ballade pour une mer qui chante vol. 3
zenei vezető: Kákonyi Árpád
szöveg: részletek Darvasi László A könnymutatványosok legendája című művéből
koreográfus: Fejes Kitty
látványtervező: Mocsár Zsófia
rendező: Szabó Sebestyén László

Idén 150 éves a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem. Miquèu Montanaro és a Vents d'Est 1997-es Ballade pour une mer qui chante vol. 3. című zenei albumát dolgozzuk fel az egyetem Ódry Színpadán, témánk pedig a nagy karnevál, az élet, annak minden szépségével, fájdalmával, humorával és kegyetlenségével. Nem véletlenül választottuk alapul ezt a zenét – nagyon komplex, földrészeket és kultúrákat kapcsol össze. Aki hallgatja, érzi, hogy milyen sokszínűek vagyunk, mennyire különbözőek, és mégis mennyi közös van bennünk, mennyi esendőség, erő és gyöngédség, szerelem, függetlenül attól, hogy hol születtünk, hol élünk, milyen nyelvet beszélünk.

bemutató: 2015. szeptember 27. 23 óra második előadás: 2015. szeptember 28. 23 óra


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól