Dátum: 2020. október 22. csütörtök    Mai névnap(ok): Előd


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Komolyzene az Ernst Múzeumba
Az idén száz éves Ernst Múzeum sokáig a mindenkori kortárs zene meghatározó helyszíne volt. Az intézményalapító, Ernst Lajos ösztönzésére többek közt Bartók Béla is fellépett itt a múlt század elején. Ezt a nemes hagyományt kívánja – hosszú szünet után – folytatni az a komolyzenei sorozat, amely pénteken kezdődik a Nagymező utcai épületben.
 
Natalia LL lengyel képzőművész sokakat felkavaró, meghökkentő retrospektív tárlata különleges „hátteret” kölcsönöz a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes koncertjének, amelyen olyan közismert kortárs lengyel zeneszerzők művei csendülnek fel, mint Penderecki vagy Lutoslawski.

Krzysztof Penderecki Witold Lutoslawski
 
A női test szépségének és romlásának aprólékosan megjelenített stációra, a szocializmus fogyasztói kultúrájának provokálására minden bizonnyal érzékenyen rímel majd a sokszoros díjnyertes kvintett koncertje.

Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes
 
Műsoron:

Witold Lutoslawski: Mini Nyitány
Krzysztof Penderecki: Capriccio
Piotr Rybicki: Lengyel Énekek
Bartosz Kowalski – Banasewicz: Rézfúvós Kvintett Előadók, a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes tagjai: Kovács László Zalán – tuba
Ambrus Szabolcs Pál – trombita
Vass István Gábor – trombita
Seres Kata – kürt
Alföldy-Boruss Márk – harsona

Helyszín:

Ernst Múzeum (Budapest, VI. kerület, Nagymező utca 8.)

Kezdési időpont:

Március 2., péntek, 19 óra

Belépő: 900 Ft


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól