Dátum: 2020. október 24. szombat    Mai névnap(ok): Salamon


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Carlo Goldoni: A hazug
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, 2012. január 21-én, pénteken este 7 órakor a Nagyszínházban bemutatta, Carlo Goldoni A hazug című művét Magyarósi Gizella fordításában. Díszlettervező Cziegler Balázs, jelmeztervező Berzsenyi Krisztina, az előadást rendezte Keszég László.
Plakátterv: László Rita Emőke
 
Carlo Goldoni: A hazug

Lelio Bisognosi alig teszi be a lábát Velencébe, máris fenekestül felforgat mindent. Magába bolondít két tisztességes polgárlányt, féltékennyé tesz két jólnevelt fiatalembert, egymásnak ugrasztja rég nem látott apját és annak orvos barátját, és közben mindenkinek úgy hazudik, mint a vízfolyás. Improvizál, felvág, más tollával ékeskedik, egész kalandregényt kitalál, ha kell – csak hogy az adott pillanatból ő kerüljön ki győztesen. Persze a sok hazugság fölött hamar elveszti a kontrollt, és nem is lenne Goldoni-vígjáték A hazug, ha az erkölcsös társadalom végül nem fordulna el megvetéssel a szabályszegőtől. Az olasz komédiaszerző több mint kétszázötven éve íródott darabja mégsem egyszerű példázat. Figurái egytől-egyig gyarló halandók, akik a mesteri jellem- és helyzetkomikum mögött megbújó mély emberismeretről tanúskodnak.

 
 
 
 
 
 
 
 
Carlo Goldoni

A HAZUG
Fordította: Magyarósi Gizella

BALANZONI DOKTOR - TÓTH KÁROLY
ROSAURA, Balanzoni lánya - GERLE ANDREA
BEATRICE, Balanzoni lánya - KUTHY PATRÍCIA
COLOMBINA, a szobalányuk - PREGITZER FRUZSINA
OTTAVIO, Beatrice udvarlója - ILLYÉS ÁKOS
FLORINDO, Rosaura titkos imádója - CSERNA ANTAL
BRIGHELLA, a bizalmasa - TÓTH ZOLTÁN LÁSZLÓ
PANTALONE, velencei kereskedő - GÁSPÁR TIBOR
LELIO, a hazug - VICEI ZSOLT
ARLECCHINO, Lelio szolgája - HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA
FREGOLI - VARGA BALÁZS
TRILLA - VASZKÓ BENCE

Díszlettervező: CZIEGLER BALÁZS
Jelmeztervező: BERZSENYI KRISZTINA
Dramaturg: ARI-NAGY BARBARA
Zene: SZESZTAI DÁVID
Ügyelő: Lengyel János
Súgó: Nagy Erzsébet
Rendezőasszisztens: Fülöp Angéla
Rendező: KESZÉG LÁSZLÓ

Bemutató: 2012. január 21. 19.00 - Nagyszínpad

Forrás:www.moriczszinhaz.hu


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól