Dátum: 2017. június 27. kedd    Mai névnap(ok): László, Olga


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

VADÁSZ FERENC

Vadász Ferenc

 

 

Első és utolsó találkozá-

 

som Supka Gézával, a

 

szabadkőművesek

 

nagymesterével

 

 

Ötvenhat május közepe táján telefonon hívtak a miniszterelnökségről. Hegedűs András kormányfő titkárságának vezetője – amennyire több mint négy és fél évtized múltán megközelítő pontossággal emlékszem szavaira – azt kérdezte tőlem, hogy ismerem-e Supka Géza írót, tudományos művek szerzőjét, a neves polihisztort – sorolta –, aki a néhány éve még létezett Polgári Demokrata Párt egyik vezető embere volt. Személyesen sajnos nem ismerem – válaszoltam –, az Újságíró Szövetségnek nem tagja, de tudom, hogy kiről van szó. Valaha a Literatúra című folyóiratot szerkesztette, egy-egy évfolyamára antikváriumokban gyakran rábukkanok, máshol is találkozom írásaival. Olvastam tőle régészeti tárgyú és történelmi témájú tanulmányokat is.

– Rendben – hangzott a válasz –, ámbár úgy vélem, helye lett volna az újságírók szakmai szervezetében, hiszen mint publicista is kiváló.

Ez az „ámbár” kissé szemrehányóan hangzott, mintha bizony rajtunk vagy rajtam múlt volna, hogy negyvenkilenc óta csak lapkötelékben dolgozó, szerkesztőségek által igazolt újságírók lehettek a szövetség tagjai.

– Miért a múlt idő? – kérdeztem. – Megtisztelne bennünket, ha akár már holnap őt is tagjaink között üdvözölhetnénk. Éppen most sok régi mulasztást igyekszünk pótolni, sérelmeket orvosolni.

– Ezzel már elkéstetek – mondta a telefonáló, az elnöki osztály vezetője. – Hegedűs elvtárs azt kéri, hogy Bölöni György, az Irodalmi Alap igazgatója s te mint a MÚOSZ főtitkára keressétek fel a súlyos beteg Supkát, s a Népköztársaság Elnöki Tanácsának megbízásából kellő tiszteletadással, tapintatosan és érdemeit méltatva adjátok át neki a Munka Érdemrend arany fokozatát.

Bölöniéket néhány lépcsőfok választotta el tőlünk székházunkban, a Sztálin út 101. számú épületben. A szövetség lehetetlen helyzete – anyagi nehézségei – már évekkel előbb arra kényszerített bennünket, hogy néhány helyiségünket és a visegrádi újságíró üdülő öt-hat szobáját engedjük át az íróknak, adjuk bérbe az Irodalmi Alapnak.

A nálam emberöltővel idősebb Bölönivel higgadt, konfliktusoktól mentes jószomszédi viszonyban voltunk, tegeződtünk. Harmincnyolcban nem hittem volna, hogy erre valaha sor kerülhet. Otthon Komáromban akkor olvastam Párizsban megjelent nagyszerű könyvét, Az igazi Ady-t. Az általam istenített költőcsoda életéről szóló mű akadálytalanul eljutott Komarnóba, Hermann Endre könyvesboltjába csak-úgy, mint a túloldali falukutatók és a többi neves szerző: Babits, Kassák, Kosztolányi, Móra, Móricz, Nagy Lajos, Németh László, Szabó Dezső, Veres Péter és mások kötetei, a Magyar csillag, a Válasz, a Tanú, a Szép Szó és csaknem valamennyi magyarországi folyóirat.

Bölönivel megállapodtunk, hogy a kitüntetésért én megyek el a miniszterelnökségre, a látogatás időpontjáról pedig ő állapodik meg Supkával vagy családjával. Az író betegségéről sem ő, sem én nem tudtunk semmit. Jómagam, amilyen gyorsan sikerült, igyekeztem, amit lehetett lexikonokból és egyéb forrásokból megtudni Supka Gézáról.

A sebtében összegyűlt adatokból kiderült, hogy a tekintélyes régész, műtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja az őszirózsás forradalom idején a Magyar Nemzeti Tanács prágai követe volt. Akkor alakult meg Masaryk vezetésével a független csehszlovák állam a széthullott monarchia egy részén. De minthogy Magyarországon a polgári demokratikus köztársaság rövid életűnek bizonyult, Supka követi megbízatása hamar lejárt. Baloldali magatartása miatt később elbocsátották a Nemzeti Múzeumtól, ahol vezető beosztásban dolgozott.

Bölöni Györggyel együtt mentünk Supkáék lakására, ha jól emlékszem, a Bocskai útra. Az idős író-tudós betegszobájába a lánya vezetett be minket. Először halk léptekkel jártunk és suttogva beszéltünk, ahogy nagybeteg mellett illik. A kitüntetett felült, figyelmesen hallgatta Bölöni szavait, reszkető kézzel átvette a piros dobozt, tenyerébe fektette az ellipszis alakú, aranykeretes medáliát. Hosszan nézte, közben hellyel kínált bennünket. Csakhamar élénk beszélgetésbe kezdtünk. Ez fölöttébb meglepő volt: a beteg, mintha új erőre kapott volna, mind lendületesebben beszélt. Viaszsárga, keskeny arca a Vilt Tibor műhelyéből kikerült portrékra emlékeztetett. Magas homlokát sűrű, hófehér haj övezte. Még így meggyötörten is szép, sugárzó férfiarc tekintett ránk. A szemei voltak a legélőbbek. Eleinte nehezére esett a társalgás, mégis mihelyt megköszönte az ország vezetőinek elismerését, nyomban kérdezősködni kezdett: mi újság a politikában, az irodalmi, a művészeti életben. Tőlem, amikor megtudta, hol dolgozom, a sajtóbeli állapotok felől érdeklődött. Az idősebb újságírókat személyes barátaiként emlegette. – Úgy tűnik – mondta –, hogy a közéletben kedvező változások érlelődnek.

– Én kőműves vagyok – mondotta félig tréfásan, félig komolyan –, elárulom, hiszen úgysem titok. Engem úgy tartanak számon, mint a magyarországi szabadkőművesek nagymesterét. Ezek szerint, ha újságíró vagy öcsém kedves, nem árt, ha tudod – folytatta időnként elfúló hangon –, hogy minket az utóbbi évtizedekben a magát kereszténynek nevező kurzus azzal vádolt, hogy a liberális demokrata körök barátai, zsidóbérencek, bolsevisták cinkosai vagyunk. A mai rendszer? Ez ideig sajnálatosképpen ti is az ellenséges irányzatok képviselői közé soroltatok bennünket.

– Nem sokat tudok a szabadkőművesekről – próbáltam védekezni. Tényleg nem sokat, szinte semmit sem tudtam erről a szervezetről.

– Nos – mondta Supka –, tudd meg hát ifjú barátom, ha már az újságíró céh egyik korifeusává avanzsáltál, hogy nyolcszáz esztendővel ezelőtt a kőműves mesterek az építészetnek új titkát fedezték fel, és ezért történt, hogy a régi szokások maradi védelmezői kíméletlenül üldözni kezdték őket.

Elhallgatott, a szája elé emelte a kezét, de nem lehetett észre nem venni, hogy levegő után kapkod. Sem az „újságíró céh” megjelölés, sem a „ha már az újságírók korifeusává avanzsáltál” nem hangzott bántóan a zihálón lélegző, átható tekintetű idős férfi ajkáról. Jól esett, hogy tegez, nem tekint valamiféle küldöncnek, akivel most kikézbesítenek neki egy kitüntetést, amit már tíz évvel korábban is megérdemelt volna.

Elnézést kért Bölönitől, akin látszott, hogy neki nem új dolog az, amit hall, és számomra bámulatos lelkierővel tovább mondta történetét az építőmesterekről, akik titkaikat az üldözés ellenére megőrizték, s csak azokkal közölték, akik a gótikus templomok aljában alakuló szövetségek, a páholyok tagjai lettek. Azokkal a kőművesekkel, építőkkel szemben, akik az elnyomók parancsainak vakon engedelmeskedtek, ezek a mesterek függetlennek nyilvánították, szabadkőműveseknek nevezték magukat. Rejtőzködőn gyülekeztek, hogy megőrizzék különállásukat, s hamarosan nem csak az építésben és az egyéb művészetek terén követték a saját elgondolásaikat, hanem az önrendelkezési jogon alapuló szabadságot is hirdetni kezdték. A kőművesség lassanként szimbólum lett, hívei átvitt értelemben az emberiség nagy templomának építését és tökéletesítését tűzték ki célul maguk elé.

– Nem haragszol, hogy erről beszélek? – kérdezte Bölönit. – Fiatal barátunk miatt teszem. Sok a félreértés körülöttünk. Hadd mondjam még el, hogy a szimbolikus szabadkőműves páholyok szervezése Angliában kezdődött, jóval több, mint két évszázada.

 Nem vagyok biztos abban, hogy – jóllehet akkori jegyzeteimet felhasználtam e tragikus találkozás alkalmából elhangzott beszélgetés leírásához – sok évtized múltán sikerült azt valósághűen ismertetnem. Valószínűleg más is szóba került, s talán másképpen, mint ahogy fentebb olvasható. A lényege ez volt, így őriztem meg emlékezetemben.

Kínlódva beszélt. Gyakran tartott szünetet, zihálva lélegzett, vékony, eres kezeit a mellére tette, a fejét előre hajtva várt egy ideig, aztán folytatta, mintha kötelességének érezné, hogy végigmondja, amit elkezdett.

– Magyarországon a tizennyolcadik század második felében alakultak az első páholyok. Alapszabályuk filozofikus volt, emberbaráti és haladó. Kizárta az előítéleteket, nem ismert el dogmákat, a gondolkodás szabadságának szükségességét hirdette. Persze a testvérek tudták, hogy csupán ezzel nem lesznek képesek megjavítani a társadalmat, az általános boldogság megteremtése csak reformok és nagy társadalmi változások árán lehetséges. Ebből mi sem csináltunk titkot.

– Ismerem a témával kapcsolatban Voltaire, Lafayette, Louis Blanc és mások írásait – vetette közbe Bölöni.

Supka összeszedte maradék erejét, köhögés fojtogatta, kínlódva folytatta.

– Byron, Tennyson, Lessing, Kant, Hegel, Goethe, Herder és Fichte, Haydn, Mozart is szabadkőművesek voltak. És nem utolsó sorban Schikaneder, A varázsfuvola szövegírója. Ezért tartják Mozart e művét mindmáig szabadkőműves-operának. Te bizonyára tudod, tisztelt barátom, testvérem, ha megengeded, hogy így szólítsalak – fordult Bölönihez –, a legjobbak tartoztak közénk ebben az országban. Kossuth, Széchenyi Ferenc, Klapka, Türr és Pulszky. És a te halhatatlan barátod, a mindnyájunk által csodált Ady.

        Igen – bólintott Bölöni. – Mi valamennyien…

A beteg végigsimított a homlokán, látszott, végképp kimeríti, mind nagyobb erőfeszítésébe kerül a beszélgetés.

– Hidd el – folytatta –, valami nagyon végzetes félreértés munkált itt köztünk az eltelt években. Rakovszky István, az első nagymester már a század elején azt mondta, hogy a szabadkőművesség nem zárkózhat el a proletár osztály bajai elől, befolyást kell gyakorolnia a panaszok és a nyomor orvosoltatásáért.

– Kétségtelen – erősítette meg Bölöni.

– A páholyok fáradozásából jöttek létre az első népoktatási körök, melyek az írástudatlanság ellen harcoltak – emlékezett Supka. – Ők alapították az első népkönyvtárat. Ahogy ma mondanák, patronálták a kórházakat, a börtönöket, lerakták az önkéntes mentőegyesület alapjait, lelencegyletet hoztak létre, az árvákat, a siketeket gyámolították, egyetemi menzákat, kisdedóvót, népkonyhákat szerveztek…

– A mi mostani társadalmi berendezkedésünkben módosult a felfogás ezekről a dolgokról – jegyezte meg Bölöni. – Minderről gondoskodni az állam feladata.

– Ezt elfogadom – emelte fel reszkető kezét Supka. – Én sem gondolom, hogy egyéni jótékonykodásra ma már szükség lenne. Csupán azt nem értem, és egyszer-kétszer a parlament folyosóján Rákosi Mátyásnak is szóvá tettem, hogy ha a kommunista megítélés szerint időszerűtlenné vált is ez a mozgalom, miért bélyegzik ellenségesnek.

– Erre én sem tudnék felelni – vont vállat Bölöni.

– Persze – mondta Supka. – Ezt a jövő tisztázza majd. Én beteg ember, a költővel szólva, már nem csatázhatok. De higgyétek el, és köszönetemmel együtt közöljétek Hegedűs miniszterelnök úrral, hogy sose vezetett más, mint a rajongó hit, a bizalom, hogy az ember végső soron jó, hogy fel kell és fel lehet benne ébreszteni a jóságot.

– Nem mulasztjuk el, hogy eleget tegyünk kívánságodnak – ígérte Bölöni.

– Régi elődeink álomjáró idealisták voltak – kezdett bele újra Supka –, akik a jóság hitén akartak társadalmat építeni. De ilyen álomjárók mindig akadtak, mindig is lesznek. És nagy baj lenne, ha nem lennének, mert megrekedne nélkülük a haladás és minden előretörő szent gondolat.

Annyi bizonyos – gondoltam, miközben nehezemre esett eltitkolni meghatódottságomat, hogy sok jó szándékú ember van a világon, akiket szövetségeseinknek kellene tekintenünk akkor is, ha nem mindenben értenek egyet velünk. Miért is – tettem fel magamnak a kérdést –, tényleg, miért van az, hogy mi olykor többet hadakozunk azokkal, akik nem marxisták ugyan, de nem is ellenségek, mint a kifejezetten haladásellenes fasiszta irányzatok képviselőivel? Lám, ennek az embernek is talán az utolsó percben nyújtottunk kezet.

A beteg kimerülten hanyatlott hátra a párnáján, melyet a lánya óvatos lassúsággal igazított a feje alá. Hangtalanul mozdult a szája, erőtlenül intett nekünk búcsút.

Mindössze egy hét volt hátra az életéből.

 

 

Jegyzetek:

 

Supka Géza dr.; Bp. 1883. április 8. – Bp. 1956. május 25.

A század elejétől a Nemzeti Múzeum tudományos munkatársa, 1910-től a Corvin Mátyás nevét viselő szabadkőműves páholy tagja. A páholy a múzeumi épületben alakult évtizedekkel előbb, elsőként a fővárosban Kubinyi Ágost lakásán. Fő nagymestere Türr István (1825-1908) tábornagy volt.

 

Bölöni György dr.; Szilágysomlyó 1882. október 30. – Bp. 1959. szeptember 11. Író, irodalomtörténész, publicista, műfordító. Ady kortársa, barátja. Fő műve Az igazi Ady. Megjelent magyarul Párizsban 1934-ben, itthon 1974-ben. B.Gy. 1911-ben, Ady 1912-ben lett a Martinovics páholy tagja.

 

S.G. lánya, Supka Magdolna dr., művészettörténész, író. (Bp. 1914. augusztus 3.)

 

Rakovszky István; Bécs, 1858. – Bp. 1931.; katolikus pártok vezető politikusa, a katolikus népszövetség elnöke (1896-1918). 1921-ben IV. Károly híve, a király miniszterelnöke, Horthy letartóztatja, 1922-ben szabadul. 1926-ig a szécsényi kerület képviselője. 1891-ig a Corvin Mátyás páholy tagja, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy nagymestere. 


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél

Fodor Zsókának. Arról, hogy mennyi talán igen, de arról, hogy van, nem illik megfeledkezni. Boldog születésnapot! (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Anna Netrebko és Dmitri Hvorostovsky két operanagyság DVD-n

POSZT díjazottak 2017

Kalmár Tibor - Mulattattam és mulattam

A vágy villamosa – balett-ősbemutató az Erkelben

Bartus Gyuláé a Gálfy Gyűrű

Pénz is jár a POSZT szakmai díjai mellé

Rangos szakmai díjakat nyert a Jókai Színház

Felkai Eszter a POSZT szakmai zsűrijében

Balogh Gyula - A Jordán-sztori/Egy színházi JELENSÉG

Sass Sylvia – Jubileumi kiadás

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu