Dátum: 2020. szeptember 27. vasárnap    Mai névnap(ok): Adalbert


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

BIHARI SÁNDOR

BIHARI SÁNDOR

 

 

Egymást diktáló versek

 

 

Felszökken a tudatomban a felismerés, hogy

milyen nagyszerű költők közt éltem, akik

nemcsak költőnek voltak nagyszerűek, hanem

embernek is! Számomra nagy szerencse volt,

hogy Illyés Gyula és Szabó Lőrinc levélben

a börtönbe utánam nyúltak, a hatalmat vissza-

fogták; nekem tartást adtak a kötél lengő

szörnyű nullái közt. És Juhász Ferenc a

miniszterhez fordult közbenjárásért, hogy a

legkiválóbb agysebész végezze rajtam a mű-

tétet. Két év múlva a börtönből hazajöttem.

Egy hónap múlva az agy- és idegsebészetről

úgy, hogy most írom ezt a verset. És Vas

István dedikált könyvével várt mindenen túl.

 

*

 

Hogy tisztelik, viszik szellemükkel

utcára, térre, akikkel Ady Endrének,

később Illyés Gyulának, József Attilának

vitája volt. Gyülekeznek mögöttük, kiket

a nyomorult időkben otthagytunk. Tolják

elő őket ők, kiknek nincs közük a magyar

költészet szelleméhez. De nem hívják

elő Esze Tamást a magyar történelemből,

hogy küldjék Rákócziért. Nem tudják,

hol, miket ír most Mikes Kelemen. Hát

nekem is vitám van velük a versen át

e mai időben. Ó élő és tiszta szó! Ha

élhetnél és élnél itt megint és

törvényszerűen bennünk és közöttünk.

 

Illyés

 

„Ceruzám homokba rág a papíron;

élményeim gyalog, mentemben írom

nemzetem tenéked! Követi nyomon

az utókor s, errébb, két csendőr lovon.”

 

 

Hogy hallgat és milyen süket

az utókor! Kezdik lengetni magukat

a csendőrtollak; Horthy Miklós legszebb

katonái grasszálnak civilben, hazudoznak

és lopnak. Az ország elnyikhajosodik

rossz- és jellegtelen arcú politikusaival.

Fejemben vijjog a neved az ország fölött,

mint fészkét és kicsinyeit féltő madár.

Mégis jelen vagy a hiányoddal, azzal,

hogy nagyon hiányzol! Nyomoznak utánad:

kívül a versen mit műveltél? Elárultad-e

a hazát? Vörös vagy-e? Nem tudják (vagy

éppen tudják?), hogy ott énekeltél,

ahol nyolcadik évszázada minden

valamirevaló magyar költő. A szellem

koordinátái lettek mára soraid:

hazatalálni, megmaradni ezen a földön

újra, mindig. Nevelni törekedtél

egy népet, a magyart; óvni és segíteni,

a cselédlány szülötte tisztességével,

a „ne kenődjék rám idegen piszok”

szigorával. Ahogy engem neveltél

tudtodon kívül, hogy soha nem engedett el

a kezem és nem hagytam magam

elszakadni tőled. Ahogy most sem,

mikor döbbenten látom a levegő és

a lélek tudathasadását. És nem nyugszom;

hátra és előre az időben áldást

és boldogságot kérek porodra, mely

így lett teljesen egy Magyarországgal.

 

Debrecen


Barta János,

Juhász Géza emlékének

 

 

A város, amelynek Nagyerdeje van

és Nagytemploma; az erdőn innen is

fája és virága, túlnan gyönyörű népdala,

amelyben vize és azon híres hídja van.

Van egyeteme s az épülete, mint egy

zenemű olyan. Széles utcái vannak

és nem lehet tudni, hogy melyikből

fordul ki egy gyönyörű alkalommal

Csokonai Vitéz Mihály és Fazekas Mihály.

Tág előszobája a Hortobágy, állataival.

A költői realizmus innen indult el

az országba, szinte mozarti ragyogással.

Kívánom, hogy Illyésen át eleddig

e most készülő versben érjen el.

Ó, a nép, az ország hányszor mondta itt

függetlennek és nemzetnek magát!

Debrecen te, éneklő magyar valóság,

négy éven át hallgattalak és láttalak.

Itt kezdtem el a papiros örök

panaszfala előtt szólni én is; innen

húzott a társadalom örvénye magába,

hogy a szavam belőle kisodródjék.

S örömömre ide jött gyakorta nyáron

az Arany Bika felől a Péterfián,

a Simonyi úton Veres Péter és Szabó Pál.

 

 

 


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól