Dátum: 2020. szeptember 26. szombat    Mai névnap(ok): Jusztina, Özséb


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

TANDORI DEZSŐ

Egy romantikus realista

   

   
   
ILLYÉS-EMLÉKEIMBŐL

   

   

   

   

   Petőfi. "Tandori Dezső II. c. oszt. tanulónak - Tanulmányi eredményéért, kitartó szorgalmáért - 1955. jún. 20." Petőfi Sándor Ált. Gimn. Igazgató, aláírás tintával.
    Már tizenhat múltam, még tizenhét se voltam. Illyés Gyula könyvét "a" költőről szóra-elolvastam, néha még meg is könnyeztem talán. Képzeljük el ezt ma. A bevezető emelkedett, nemes ünnepélyessége, a záró vers (erről még szólunk) hátborzongató örök-érvénye... Igen, ez Illyés. Ma elképzelhetetlen vele szemben az igazságosság szerető, tülekedő túlzása. De a zsarnokság elítélésének kérdéskörére sem szabad korlátozni érdemeit. A hatalommal birkózó, a maga módján küzdő, ki tudja (vagy tudhatóan, tán?) olykor meg is alkuvó, némely hangokat épp így szólaltató, Kossuthja miatt ma végképp inkább támogatandó, semmiképp sem támadandó irodalmi alakjaink egyike. Valahogy olyaskinek láthatják őt sokan, mint én a Földművelési Minisztérium előtt bronzoló nagy kertészeket, füvészeket, búza- és bornemesítőket a XVIII-XIX-XX. századból látom. Illyés, ha Szabó Lőrincet "haragvón" megbíráltam azért, mert egy bizonyos határt, minden képessége ellenére, nem lépett át, Illyés nem lehet felmagasztalás tárgya, de hát erről itt nem szólok. József Attila szépen megminősítette őt, ha róla szól az az "egy költőre" mondott szava, hol is a megcélzott költő-érték túl könnyen érthető, ő maga (J.A.) viszont túl magasra vette magát, ezért is süllyedékeny stb., élete ekképp tragikus.
    Mert az irodalmi tevékenységnek valami szórakoztatás mindenképp a célja, és én Illyés vitorláseredményeiről, borászkodásáról, vendégszeretetéről, írószövetségi küzdelmeiről, Szabó Lőrinchez és másokhoz egykor fűződő barátságáról stb. semmi érdekeset mondani nem tudok, de személyesen még csak annyira sem ismertem, mint Weöres Sándort (akivel háromszor találkoztam, negyedik látogatásom már halálának szólt "ott a helyen"), érdekes viszont, hogy Szentkuthyt se láttam színről színre soha, tehát így, hogy izgalmat a magam élményeivel nem kelthetek, a papiros-élmények világa marad csak nekem itt, és olyasmi, ami nem a Nap Kiadónál megjelentetett (Domokos Mátyás jeles válogatása!) kötet ismertetése, nem is... hagyom. Elmesélek néhány további személyes apróságot, ily jegyben.
    A görög drámaírókat se nagyon olvastam végig, nem mondok hát különösebbet, hogy a Puszták népe sem volt mindennapi kenyerem. Ráleltem 1956-os Olcsó Könyvtár-kiadására, napok óta olvasgatom. Remekmű minden oldala! Akkor hát Illyés - nyert. Győztesként áll. (Nemcsak a mulatságos Széchenyi kontra Kossuth dologgal, ahol a két nagy alakot önmagában tekintve mindenkinek igaza van.)
    De a Petőfi, bár nem "jelöli ki" az életrajzírás útját (itt aztán végképp romantikus realista Illyés!), ellenben hát annyi út és mód bizonyult azóta zsákutcának... tehát a Petőfi életét a maga jegyében taglaló munka mindmáig túlzás nélkül a legcsodásabb helyeket sorakoztatja, a kép, melyet nyújt, hiteles. Mint a sakkversenyeken: a szupernagymesterek hajmeresztően, nem az elmélet szerint játszanak olykor... vagy ahogyan a sakkfeladványokra áll, amit azonnal idézünk, Illyés is "versenyhelyzetben" idézi Petőfit. Harci helyzetben. Ez, bármi mókásnak tűnhetik fel, akkor szent dolog volt. Jó, én ismertem olyan köröket, ahol Illyés neve azonnali szidalomszó volt. Talán, ha élnének, ők is revideálnák elképzeléseiket. Ennyit arról, kell-e, igazságos-e, tartalmas-e manapság épp Illyésen köszörülni a nyelvet. Főleg, ha a humornak az adott esetben az épp ritka, szerzőkre nem okvetlen elsődleg jellemző megnyilvánulása.
    Ha tehát, mondom, Szabó Lőrincet más fórumon "keményen megbíráltam", ildomtalan lenne (sic!) Illyést Szabónál annyival lényegtelenebb alkotónak tekintetni, hogy vele szemben enyhület gyakorlandó. Messze elzengettek Kosztolányinak is ama napjai, mikor az új slattyogó rímelést, versbeszédet bírálta Illyésnél (Berdát szerette? talán; akkor valami mást "szaglintott ki" Kosztolányi?), s függetlenül attól, hogy költőként Kosztolányi (és József Attila és Szép Ernő és Pilinszky) nincs még csak közeli súlycsoportban sem Illyés Gyulával... Messze az "aktuálattakok" ideje. Illyés valamiféleképp jól klasszicizálódott már. Mondjuk parlagian: fennmaradt, fenn fog maradni.
    Az a Segesváron-vers a Petőfi-könyv végén, utolsó versszakával, mindig legnagyobb fejben-idézéseim közül való, marad:

"Mint aki azt hiszi, kilábol
Félelméből is, hogyha fut:
Mentem, - mintha volna kiút
Ebből a jókedvű világból."

    De ha, ismétlem, lehetetlenség volna is olyan romantikus hangulatban költőről-íróról ma komolyan értekezni, ahogy a Petőfi szól, ennek ellenére: önálló értékként ez a tanulmánykötet is maradandó, örök magyar irodalmi kincstárunk része.
    S Illyés tele a XX. század magyarországi alaphelyzetének megannyi efféle furcsaságával.
   
   

*

   
   Tele vagyok furcsaságokkal magam is (tele vagyunk mind!), amikor Illés Endrét (a nála sokkal kiválóbb Kellér Andor portréinak, íróélet-feldolgozásainak ismeretében, a nevezett század magyar tárcairodalma világklasszikusának, a lenézett Szép Ernőnek prózáját ismerve csakígy, hagyván is Kosztolányi ebbéli tárcáit), igen, Illés Endrét hasznomra vagyok képes lapozgatni. Ahogy elnézem, Illyés Kellért nem ihlette meg (vagy én nem vettem észre), de a Szépirodalmi Kiadó egykori igazgatója, sok mindenben jeles literátus ember (Illés Endre) egykor oly szent izgalmú, ma sem mindenben kopottas Krétarajzok kötetében Illyés - hát persze! az átölelő protokoll jegyében is, de Illés Endre olyan-amilyen irodalmi ízlésének tükreként is úgy, ahogyan - ott van. S én, íme, furcsaság, előveszem ezt az esszét. (Ahogy, ha Kellér dolgai mögött huszadszerepben csak, de más Illés Endre-esszéket is tudok olykor érdekesnek tekinteni. Nekem Illés Endre, meg-indokolatlanul, valami "megtűrt gyengém".) (Egyebek között. Hiszen, mondom korántsem mentegetőzve, más ily alkalmakkor, én vagyok itthon; minimum: itthon vagyok.)
    Természetesen egy-két olyan, számomra már egyéb történelmi események révén sorszámmal ellátható történelmi "apró-forduló" kapcsán indítja Illés Endre a maga "koratavaszos" tanulmányát. Majd hamarosan eljut a szó és a mondat (!) kérdéséhez, és itt meg kell jegyeznem, Illyés nyelve sokáig volt nagy példa a szememben, s tette ezt a hatást már a Kézfogások is, a kecses kis fakó-sötétkék kötet, melyet keresztapámtól kaptam úgy 1956 táján. Csak hát én úgy öregedtem, hogy hazaérkeztem az (Illés Endre zárja Illyés-esszéjét így) "elkeseredés" és az "olthatatlan szeretet" (?) honába, és csak arra bírom azt mondani, nélkülözhetetlen élet-elemem, ami az is maradt. Szétvonszolódott nekem Illyéssel is az élet.
    Így nem bírok belemenni hatalmas munkásságának érdemi boncolásába. Mi mindent csinált! A kor avul, nem az író. (Az író, aki a kort fejezte ki híven. S mi haszna az égtájak és korok szerinti csapongásnak, ha az élet, egyéb részeivel, rácáfol netán a hirtelen tágasabb kitekintésre.)
    Felidézem inkább azokat az éveket, amikor nekem Illyés még olyannyira evidencia tudott lenni, hogy fájlalom máig, ki-kimarad egy versem, melyet ad notam "Ő" írtam. Kimarad Illyést idéző összeállításból stb. Pedig minden gyarló mai szavam helyett ez inkább az érvényes. Mellékes az is, irodalompolitikai ismeretekből elégtelenre vizsgázva, teljes testtel-lélekkel vettem volna részt egy Kossuth-klub-műsorban (nem járnék már ilyenekre, nem is jártam), aztán szerencsére mint oda nagyon nem tartozót kivagdostak a tárgyhoz közelibb lelkek a matériából, s alig valamim maradt; de, újabb nagy tévedés, magnón, magam-mondásában, felvittem, bedobtam Illyés ládájába a verset... és ő nagy szeretettel válaszolt.
    Ez azért félig irreális kapcsolat volt köztünk, hanem hát megvolt. És valóján szívesen írtam "iparművészeti könyvkritikáim" sorában Róla, önként jelentkezve, felkérve, mindegy, mindig.
    Ami hiteles azonban, csak a költők műve, mondja Hölderlin, s így illőn-illetlenül hadd álljon itt az a régi vers 1976 tájáról; ha Szerkesztőmet vád érné a repríz miatt, itt és nyomban én védem meg őt, kivont kukoricaszár-karddal!
   
   
*

   
    A vers címe, még ma is, mert élek, ez:
   
   
(1938 - )

   


    És a Káron (Kharón) Illyés-vers-mottója ez:
   
   "(...s) egyszer csak ringani kezd velünk, csak velünk!
    kifelé a ladik."
   

   

   
   

   

    Pillanat. A Petőfi a (kövületi, élő) kedves-könyveim-polcán van ma is. A Kézfogások is. A Krétarajzok szintén. Csak véleményeimben nem alkuszom alkalmi cikkek terepén sem. Nos, a vers:

    Itt egyensúlyozok
    egy gondolatjelen,
nem kérdés: "Átérek-e valahára..."!
    Egy hídfő már amott
    olyan szilárdan áll.
    (Várhatsz, zárójelem!)
    Beülök egy Canal
    Grande-parti teára.

    Híd- s palotasorok:
    így-úgy megismerem
cikcakkotok, már másodjára járva.
    Ki-be fordulgatok;
    canarino-madár
kis énekét lesem,
    míg várok a Canal
    Grande-parti teára.

    Cölöpön víz lotyog,
    csónakfenekeken.
S egy cukorpapírt ejtek a Canal-ra.
    Valami hogy lobog!
    S fénylik egy kiskanál,
míg citromszeletem
    árnya hull a Canal
    Grande-parti teára.

    Hogy bealkonyodott!
    Hűvösség a vízen,
s a Rialto bazárjain fatábla.
    Ugye, maradhatok?
    (Ha már - ! Ha már - ! Ha már - !)
Kitől kérdezhetem?
    ...Most egy hajó beáll,
    válaszomra se várva.


   
*

   
   És még egy Illyés-vers volt ebben az 1978-as (főleg 1976-1977-ben írt verseket tartalmazó) Valamivel több c. kötetben. És folytatódott ebben a versgyűjteményben a mesterek idézése. Igen, Illyés nekem ebben-abban igenis volt a mesterem. (A megszólalás dramaturgiájában például, itt-ott.) És a ciklus címe is az idézett versből vétetett: Valami hogy lobog! Klee, Bierce, Arany stb. mellett volt fontos nekem, amennyi igaz-ság jegyében, annyiban, s több lelkesültségében, ennél is...! volt mesterfok Illyés.
    Valahogy ezt az igaz tiszteletet és odaadást ma sem tudom "megvonni" tőle. De hát ki is lennék én ahhoz?!
   
   
(2002. február/március)

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól