Dátum: 2020. október 22. csütörtök    Mai névnap(ok): Előd


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Színházkomédia – tragikus eseménnyel
Nagyszerű hangulatban indult Ahlfors Bengt: Színházkomédiájának bemutatója Békéscsabán a Jókai Színházban. Mígnem, az első rész második felében arcunkra fagyott a mosoly. A produkció „színház a színházban” jelegű darab és egyszercsak beköltözött a színpadra az élet.
A Színházkomédia egyik főszerepe az ügyelő, aki a színpadi munka irányítója A színház népszerű ügyelője, Simon József aki a színdarabban színészként az ügyelőt játssza (mellesleg a díszletet és a plakátot is tervezte), kitűnő humorérzékkel, nagyszerű karmestere a produkciónak. Bölcs, találó idézetekkel teszi próbára rekeszizmunkat. A hangulat remek. Az egyik jelenetben az előszínpadra jött ahol megbotlott és elesett lábát a bútornak ütve. Dermedten láttuk, hogy komoly a baj. Pár pillanatig – amely színpadon nagyon hosszú tud lenni – nem mozdult. Látszott, hogy nem tud felállni, majd miután éppen színpadi változást irányított, rászólt a műszakra, hogy ne csak a bútorokat, őt is vigyék ki. Az előadás fegyelmezetten ment tovább, de az ügyelő szerepe jelentős, így gyakran kell megjelennie a színen. A következő jelenetére nem tudott a saját lábán bejönni, egy széken ülve két műszaki hozta be. A közönség nagy tapssal fogadta.
A szünetben, az addigra kiérkezett mentősök azonnal el akarták szállítani. Ő saját felelősségére maradt és a második részt a széken ülve játszotta végig, láthatóan nagy fájdalommal.

A közönség hatalmas ovációval köszönte meg a helytállását – ez esetben ülését. Az előadás után a kórházban kiderült komoly a baj. Többszörös lábtörés miatt műtétsorozat vár rá.
Gyors gyógyulást kívánunk, hogy mielőbb láthassuk ismét a színpadon!

 
A kulisszák mögötti világ iránt mindig nagy az érdeklődés, elég ha csak arra gondolunk, hogy az évadok kezdetén, vagy a közelgő Színházi Világnapon mennyien zarándokolnak a függöny mögötti területre. Számos szerzőt ihletett meg a színészeket segítők munkája. Néhány éve filmen és színpadon is világsiker Ronald Harwood Az öltöztető című színdarabja, s napjainkban is látható Kern András kitűnő alakításában Ebherhard Streul A kellékes című műve a Pesti Színházban.
A Színházkomédia egyik főszerepe az ügyelő. Putyi különleges figurája a társulatnak, amely a Róla szóló írásból is kiderül.

Személye az ügyelőről megírandó színdarabnak mintája lehetne.

[Kadelka László]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól