Dátum: 2019. november 18. hétfő    Mai névnap(ok): Jenő


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Zeneszóval Párizsban
Párizs mindig tartogat valami meglepetést. És minél jobban ismeri valaki, annál több meglepetés jöhet szembe vele. Akár egy békés júniusi hétfő estén…- Fekete Valinak volt alkalma megismerni Párizst, de úgy látszik, akár hányszor visszatér, még mindig találkozik valami újdonsággal /vagy régiséggel?/ és most élményeit megosztja a www.terasz.hu olvasóival is.
Párizs mindig meglepő. Mondom ezt még néhány ott töltött év után is. Például mindig vannak elképesztően jól rendezett, izgalmas, sőt akár újszerűen tematikus kiállítások. Így az idei nyáron William Blake (Petit Palais), Kandinszkij (Centre Pompidou) vagy Andy Warhol (Grand Palais) életműkiállítása, vagy az „Egy kép elbújhat egy másikban” c. (Grand Palais) tematikus kiállításnak nevezett megdöbbentő képforgatag, amely a középkortól a kortárs művészetig keresi a képet a képben, a vizuális játékokat Archimboldon innen és Dalin túl. De ugyancsak lenyűgöző volt a Musée Branly Jazz-történeti kiállítása korabeli dokumentumokkal, felvételekkel, filmekkel és kapcsolódó képzőművészeti anyagokkal. Mindezeken túl pedig ott vannak a város félig rejtett titkai, rítusai, amelyek az ott élők életének szerves részei, és ha mi véletlenül belebotlunk, izgalmas felfedezést tehetünk már nemcsak turistaként. Ilyen például, hogy nyáron, ha kellemes az idő, a Művészetek hídja (Pont des Arts) esténként megtelik fiatalokkal, akik egy üveg borral, némi elemózsiával piknikezni jönnek a hídra. Aztán zenélnek, játszanak, vagy hasonló módon múlatják az időt. Spontán zene sokszor és sokfelé felbukkan a városban, a metrótól a parkokig. Gyakoriak a hétvégi park-koncertek, a metróban pedig szüntelenül zenél valaki, legyen bevándorló román hipp-hopp-szerű formáció, Joan Baez kései utódja vagy egyenesen orosz filharmonikusok. A zene egyszerűen része a város életének. Így nem csoda, ha a június 21-i Zene Ünnepe fergeteges fesztivállá varázsolja a várost.

Louis Ambasador
 

A kora esti óráktól kezdve úgy tűnt, hogy lassan nincs a városnak olyan pontja, ahol valamilyen kisebb-nagyobb zenekar ne zenélt volna. Párizsban igazi New-Orléans-i hangulat volt. Ahogy Pernye András írja New-Orléansról jazz-történeti könyvében:”… a város majd szétrepedt a muzsikától”. A közlekedési vállalat egyenesen külön jegyet adott ki, ami 17 órától reggel 7-ig bármekkora távolságra és akárhányszor érvényes volt. Ha jól meggondoljuk, hogy egy jegy 1.60 €, de a külső zónákba még drágább, akkor ez egy soha vissza nem térő alkalom, hogy az ember fia-lánya rohangáljon, ha bír, keresztbe-kasul Párizson. Mi először tematikusan jazz-koncerteket kerestünk, aztán mindenevővé váltunk: hallottunk rock-ot, popot, hard-rockot, funkyt, francia sanzonokat, fúvós együtteseket, big-bandet, szóval szinte mindent, ami az utunkba került márpedig csak a Boulevard St-Germain-St Michel vonalán haladva minden sarkon vagy bárban zenélt egy banda. A közönség pedig lelkesen tapsolt, néha még együtt is énekelt, meg táncolt. Igazi szilveszteri hangulat volt a nyári napforduló megzenésített ünnepén. Éjfélkor hömpölygött a tömeg a Saint Michelen. A különféle zenék lassan összemosódtak valami különleges összhangzattá, amelyet csak időnként szakított meg egy dudaszó vagy sziréna. Igazi ünnep volt ez fütyülve a világválságra, a napi gondokra, a politikai ellentétekre. Az emberek tömegesen együtt énekeltek, a bárok és bisztrók teraszán pincérek vezényeltek és buzdították a közönséget, voltak, akik táncra perdültek és az utcákon reggelig állt a bál.

Plakátok a Petit Journal-ban
 

Ki hinné, hogy ezek után akad még hely, amely a rendezvényt követő békés hétfő estén zenés programmal hozakodik elő. Márpedig a Petit Journalban, egyenesen a Luxembourg kerttel szemben, a hét hat napján, kivéve vasárnap, zene szól. Méghozzá jazz, a klasszikus fajta. És így van ez lassan negyven éve, miért pont most lenne másképp? Szinte hazajáró vendég a közönség, ők mindenképpen jönnek, mert tudják, itt nekik szól a zene. A Petit Journal Párizs egyik legrégibb jazz-klubja. Néhány fa lépcső vezet a bárpulthoz és az emeleti 1-2 asztalkához, ahol csak a zenészek tartózkodhatnak. Majd néhány újabb lépcső lefele az aprócska klubba, ami régen a Luxembourg kertnél végállomásozó buszsofőrök pihenője és étterme volt. Régóta ismerem a helyet, de a történetével csak most ismerkedem. Coco (Claude Philips), a főnök mesél. 1971-ben sógora, André Damon vette meg a helyet French Pub névre keresztelve, amit aztán hamarosan Petit Journalnak neveztek át a falakon található számtalan újságkivágás, cikk és fotó miatt.

Francis, Aurélie et Coco a Petit Journal előtt
 

„Az még az igazi Párizs volt - mondja nosztalgiázva Coco – amikor még nyugodtabbak voltak az emberek és nem kiáltottak rögtön rendőrért, ha este tíz után kicsit hangosabban szólt a zene.” Bár sosem tanult zenét, a kezdetektől, 17 éves kora óta itt dolgozik és viszi a klubot. „Péntek és szombat este rendszerint moziba ment mindenki, majd pedig ide jöttek vagy hasonló szórakozó helyekre. Sokszor az utcán várakoztak az érdeklődők.”

...és a bárpultnál
 

Olyan francia sztárok kezdték pályájukat és lépnek még itt fel a mai napig, mint: Christian Morin, Marcel Zanini, Maxim Saury (klarinét), Claude Bolling, Fabrice Eurly (zongora), Marc Laferriere (szaxofon), de felléptek náluk az amerikai jazz jeles képviselői is, például Memphis Slim (zongora) vagy Bill Coleman (gitár). A nagy sikerre való tekintettel 1985-ben a Montparnasse-on nyitott a másik Petit Journal, ami nagyobb volt, elegánsabb és igazi klasszikus jazz koncerteket lehetett benne rendezni. A hely még ma is megvan, de már más karakterű. 2007-ben eladták. De a Saint-Michelen maradt az, ami volt. Belépve megérint minket az irodalmi élményinkből ismert (Boris Vian, Sartre, Beauvoir, etc.) Saint Germain des Prés 50-es évek beli hangulata. Nyolckor nyit a klub, ahol italt fogyasztani vagy vacsorázni is lehet, negyed 10-től kezdődik a zene. A csöppnyi klubban minden olyan igazi: a műbőr borítású padok, a cseppnyi asztalok. A falakon régi és leendő koncertek plakátjai. Minden olyan, akár egy Truffaut filmben.

Pierre-Yves Plat
 

„Általában negyvenesek vagy attól idősebbek a törzsközönség, meg persze a fellépők is, de sokszor jönnek fiatalok is. Mint például ma este.” - mondja Francis, a kis létszámú csapat másik tagja. A harmadik Aurélie, egy apró termetű, vidám, szőke lány, aki közben megállás nélkül felszolgál.

Ma este a klubban szinte csak fiatalok, olyan egyetemista korúak. A zongoránál pedig Pierre-Yves Plat, 29 éves fiatalember, aki zongoraszóló koncertet ad: klasszikusokat, Bachot, Beethovent, Chopint, Brahmsot, sőt Rahmanyinovot játszik jazz improvizációkkal. Különféle formációkban is fellép alkalmanként, de 2003 óta leginkább szólókoncerteket ad Franciaország szerte. Eddig két lemeze jelent meg. A törékeny fiatalember pillanatok alatt uralja a terepet. Chopinnel indul majd pillanatok alatt ragtime-ba csap át. Beethoven „Holdfény szonátája” a viharos előadásmódjával és a különféle meglepő variációk sorával hatalmas elismerést vált ki a közönségből. Aztán jönnek a „Magyar táncok” – ettől külön elérzékenyülünk - fergeteges improvizáció-áradattal és Erroll Garner swingjével prezentálva.

A Petit Journal belső tere
 

„A klasszikus zene felől jövök.” – mondja a szünetben italát kortyolgatva a bárpultnál. „Az Écol Normale de Musique-ben végeztem Marie-Claude Legrand tanítványaként. De nem jól olvastam kottát, így nagyon korán elkezdtem a saját utamat járni, és a klasszikus művekre improvizálni kezdtem.” – mondja hamiskásan mosolyogva. „A jazz pedig közel áll az egyéniségemhez, hamar ráéreztem erre a ritmusra. És persze erősen hatottak rám kedvenceim, Oscar Peterson vagy Scott Joplin. A klasszikus zenéből pedig leginkább Chopint szeretem.” – mondja a lángoló tekintetű ifjú zongorista és ismét olyan érzésünk van, hogy évtizedeket vagy netán századot utazunk vissza az időben. És miért ne: 2008-ban megjelent DVD-jén Georges Méliés némafilmjei alá zongorázik. A rangos szakmai lapban, a Jazz hot magazinban Michel Bedin, Oscar Peterson életrajzírója, mint a legnagyobbak követőjeként méltatta. Nem véletlenül. A Petit Journalban éjjel egyig tartotta felfokozott hangulatban a közönséget.

Coco másnapra is meghív minket. Louis Armstrong legsikeresebb dalait játssza egy jazz-band, akiket a legendás trombitás leghűségesebb követeiként tartanak számon. A cseppnyi klubban kedden este már igazi hot-jazz feeling és tömeg fogad. Párizs New Orléans-i arca - vagy New Orléans párizsi arca – ismét feldereng. És csak szól a zene, zene, zene.

Kapcsolódó linkek:
   • Fetedelamusique
   • Petitjournalsaintmichel
   • Pierreyvesplat
   
[Fekete Vali]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Rigó Jancsi bemutató Egerben

Hofi naplója

Koncz Zsuzsa

Lévai Katalin: Bábel – Budapest

Eperjesi Ildikó – Olekszandr Kacsura: Sorskönyv a frontról

Sci-Fi filmfesztivál Triesztben

Merő Béla - Egy színházalapítás viszontagságai

Szalay Zoltán fotóalbuma Parti Nagy Lajos képmelléírásaival

Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu