Dátum: 2020. október 26. hétfő    Mai névnap(ok): Dömötör


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Véget ért a XX. Stúdiószínházi Fesztivál
Befejeződött a XX. Magyar Stúdiószínházi Fesztivált az egri Gárdonyi Géza Színházban. Amíg a zsűri tanácskozott az egri Cabaret Band adott koncertet, majd átadták a díjakat.
 
Habis László, a házigazda, Eger polgármestere örömét fejezte ki, hogy „19-re húztak egy lapot”, és idén is megrendezhették a találkozót, amelyet közönségsikernek nevezett. Arra utalt, hogy mind a tíz előadást teltház előtt játszották, ez legalább 800 nézőt jelent. Koltai Tamás, kritikus, a zsűri elnöke hangsúlyozta, hogy milyen fontos szerepe van a stúdió előadásoknak a színházak életében. A fesztiválról elmondta: erős és jó színvonalú találkozó volt, ahol együtt jelent meg az új magyar dráma, a regényadaptáció, a zenés, és a határon túli színház, valamint a gyermekszínház. Ez is mutatja, milyen széles képet ad a fesztivál a magyarországi színházi gondolkodásról. Végül kihirdette az eredményt.
A szakmai zsűri a Szabadkai Népszínház Magyar Tagozatának Háy János: A Gézagyerek című istendrámáját,
a nyíregyháziak Kasimir és Karoline című produkcióját,
Zalán Tibor antik mesejátékát, a Rettentő görög vitézt a Stúdió K előadásában,
valamint az egriek Shakespeare: A velencei kalmár című előadását díjazta 250-250 ezer forinttal.

A szakmai zsűri: Szűcs Katalin a Criticai Lapok,és Koltai Tamás, a Színház főszerkesztői, kritikusok és Szabó István, az Országos Színházi Intézet és Múzeum igazgatóhelyettese.

[pcs]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól