Dátum: 2020. október 24. szombat    Mai névnap(ok): Salamon


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Bessenyei Ferenc Művészeti díj 2009
Elsőként Kónya Krisztina (fotó) operaénekesnő vehette át a hódmezővásárhelyi önkormányzat által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti díjat a magyar kultúra napján. Az elismerést B. Élthes Eszter, a hódmezővásárhelyi születésű, 2004-ben elhunyt színész özvegye és Lázár János polgármester adták át az alföldi városban az önkormányzat díszközgyűlésén.
 
A kétszeres Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész Bessenyei Ferencről, Hódmezővásárhely díszpolgáráról elnevezett díjat a város közgyűlése minden évben olyan - az amatőr és hivatásos színjátszás, a népdal és magyar nóta, a néptánc vagy a vers- és prózamondás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó - művésznek ítéli oda, aki Hódmezővásárhelyen él, a városhoz kötődik vagy onnan elszármazott, előadásaival pedig rendszeresen bemutatkozik a településen.
Az elismeréssel a város pecsétjével ellátott oklevél és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakett mellett 500 ezer forintos pénzdíj is jár.

 
Kónya Krisztina 1976-ban született Hódmezővásárhelyen. Zenei tanulmányait hétévesen kezdte hegedű és zongora szakon, majd 18 évesen magánénekes hallgatóként folytatta a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán Busa Tamás és D. Szécsi Edit irányításával. Jelenleg Gyimesi Kálmán Liszt-díjas operaénekes az énekmestere. 2008 óta a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese.
A szegedi közönség a szoprán énekest a közelmúltban Francesco Cilea Adriana Lecouvreur című operájának címszerepében láthatta. Kónya Krisztina Szegeden többek között játszotta Frasquita, a cigánylány szerepét Bizet Carmenjében, s alakította Tisbét Rossini Hamupipőkéjében.

Forrás:hodmezovasarhely.hu


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól