Dátum: 2020. október 22. csütörtök    Mai névnap(ok): Előd


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Sinkovits Imre 8o
1883 szeptember 21.-én este fél hétkor Paulay Ede izgatottan járta végig a Nemzeti öltözőit, beköszönt a művészeknek, látta, milyen lámplázas az Éva szerepét néhány perc múlva játszó Jászai Mari, a Lucifer jelmezében várakozó Gyenes László és Nagy Imre, az első Ádám a Nemzeti színpadán. Madách remekének, Az ember tragédiájának ősbemutatója volt…
Sinkovits Imre negyvenöt év után az esztendőnek éppen ezen a napján született. S talán éppen azért, hogy egykoron majd, ugyancsak a nemzet első színházának színpadán, azon a szép, mély zengésű hangján megszólaltassa Ádámot.
Milyen sorsszerű egybeesés!
Sokszor végzek számvetést, hogy kikkel, mekkora nagy művészekkel éltem egyazon korban. Írókkal, festőkkel, színészekkel.
Sinkovits Imre közéjük tartozik.
Megadta a sors, hogy első drámám, az Életem, Zsóka egyik főszereplője legyen. Akkor barátkoztunk össze egy életre. Aztán a további színi, rádióbeli találkozások. A Hongkongi paróka meg a Vidám finálé… Legutóbb az öreg, szerelmes Kossuthot alakította egyik hangjátékomban.

 
Nagyon hiányzik. Hiányzik a barát és hiányzik a nagy formátumú színész a színről. Egyre jobban érezzük ezt a hiányt. Ahogy ő betöltötte a teret, ahogy minden rezdülésével remekbe formálta a figurát! Tragédia vagy vígjáték, könnyed humor vagy komoly dráma - mindig tökéletes volt, nem tudott más lenni! Hős volt, a szó színházi értelmében.
Az életet teremtette a színpadra.
Alakításai úgy vésődtek belénk, mint a legvalóságosabb valóság. Ő volt Ádám és Mózes, és ő volt Lucifer, Dózsa György és De Sade márki, Bánk és Tiborc, és Kurrah az ördögfióka, és Chance Wayne, a Williams darabban, és a Tizedes a filmen meg annyi más… Ha itt lenne, írnék Neki egy új szerepet, talán elkészíthetném amit Agárdy Gabi kért tőlem, a két clochardról, hogy eljátszhassák. Talán játszhatnák is valahol, ahol még prózát adnak a közönségnek. De elmentek mind a ketten…

Most lenne 8o éves, a Magyar Dráma Napján. Illik Hozzá ez a dátum.

Szakonyi Károly


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól