Dátum: 2017. június 27. kedd    Mai névnap(ok): László, Olga


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

In memoriam Kaszás Attila
Jótékony célú előadás lesz 2007. május 7-én hétfőn a Vígszínházban. A padlás című mese-musical aznap esti teljes bevételét a közelmúltban elhunyt Kaszás Attila színművész családjának megsegítésére ajánlja fel a társulat.
Legalább ezerszer kimondtam hangosan a nevét: ”Kaszás Attilát kérem színpadra!” Vagy: öltöztetőt, fodrászt kérek Kaszás Attila gyorsöltözéséhez!” Munkaköri kötelességem volt. A Vígszínház ügyelőjeként közel két évtizeden keresztül hívtam színpadra a szereplőket, többek közt őt is. És „Kasza” jött. Mindig időben, pontosan. Arcán a szerep szülte feszültség finom barázdáival. Olykor cinkosan rámhunyorított. Ép ésszel felfoghatatlan halálát követően elfogytak róla a jelzők. Egyet kivéve: hihetetlen fegyelemmel tette a dolgát. Sőt, tudta a dolgát. Talán ezért nem szerette maga körül a felhajtást. Önjáró volt. Nem kellett rá figyelnem, csak a szemem sarkából. Nem kellett végszóra küldeni, benne ketyegett a végszó, amely színre vezérelte. Orrom előtt született (többek közt) a nyomor csapdájából kitörni képtelen, jobb sorsra érdemes tolvaj, Vaszka Pepel figurája épp úgy, mint Liliom, ez a nagyhangú, ám valójában érzelmes, két nő szerelme közt őrlődő hintáslegény. Akkoriban egyszer sem készítettem vele interjút. Csak azt követően, hogy - tizenöt esztendő múltán - kiröppent a Szent István körúti „családi fészekből”. Első beszélgetésünk az akkori Nemzeti, mai nevén Pesti Magyar Színház Gobbi Hildáról elnevezett klubjában zajlott, egy esztendővel azután, hogy a szabadúszást választotta életformául. Az interjú a Pesti Műsorban jelent meg. Ma olvasva fájdalmasan „nem aktuális”, amikor a terveiről beszél, de talán picit hozzátesz, a róla élő képhez. Amelyet őrizni kötelességünk a gyorsan felejtő utókor számára.

Csongorra várva

- Valahogy furcsa veled beszélgetni a Nemzeti Színház Gobbi Klubjában. Korábban mindig egy másik, a Szent István körút 14. szám alatti klub volt beszélgetésünk helyszíne.

- Úgy érzem, az a jó, ha az ember életében sok klub van. Természetesen itt nem mozgom olyan otthonosan, mint a Szent István körúti klubban. Ha megengedsz egy szójátékot, a klubhűséget nagyon fontos dolognak tartom. Ugyanakkor izgalmas dolog bekukucskálni egy másik klubba, ők vajon hogyan játszanak?

- A Vígszínházban jelen pillanatban öt főszerepet játszol. Ennek dacára sokak számára nem egészen világos a hovatartozásod. Egyáltalán, az embernek a mai világban tartozni kell valahová?

- Jó lenne... Csak hogyha a valahová tartozás olyan áldozatokat kíván, amely a vélt színházi értékrendszerem rovására megy, akkor föl kell áldozni a hovatartozást és új kihívásokat kell találni. A kalandozás egyébként nem újkeletű dolog életemben, hiszen anno vendégeskedtem a Rockszínháznál, Szegeden, Győrött. Tehát mindig kikacsintgattam az Újlipótvárosból. Amióta pedig szabadúszó vagyok, a kihívások máshonnan jönnek.

- Honnan „máshonnan”?

- Az Új Színházból kaptam felkérést. Előbb Pálfi Tibort játszom a Hermelinben, majd - Verebes István rendezésében - Alfréd leszek, a Mesél a bécsi erdőben. Két fantasztikus feladat egymás után.

- Amúgy hogy vált be a szabadúszás? Megacélozott?

- A tekintetben feltétlenül, hogy nem kell senkivel fölöslegesen kedvesnek lennem. Megmondhatom mindenkinek - persze kulturált formában - köntörfalazás nélkül a véleményem. Nincs bennem szorongás ennek következményeitől, hiszen a tisztességes munkához hozzátartozik az őszinte véleménynyilvánítás is.

- Tehát megérte saját lábadra állni?

- Eddig a sors ezt igazolta. Aztán hogy mi lesz későbbiekben, az megjósolhatatlan.

- Elmondható hát, hogy új korszak kezdődött életedben, s nem csak szakmai téren.

- Így van. Ezt nyugodtan kijelenthetjük.

- A közepébe vágok. Ami már rég nem titok, véget ért híres, csodálatos szerelmed Eszenyi Enikővel. Ez a kapcsolat komoly alkotói közösség is volt, amely meghatározta pályátokat, s hatalmas energiát adott mindkettőtöknek. Most honnan merítesz erőt? Az új szerelemből?

- Ami volt, ami megtörtént, az mind beépül az emberbe. Érzelmileg el kell rakni a maga helyére, s utána meg kell próbálni aggyal feldolgozni. A fájdalmakat kell valamiféleképpen orvosolni, amelyet a válással egymásnak okozunk. S utána pedig le kell szűrni az egészből az értékeket, és azokat dédelgetve elrakni. Szóval nem fájdalomcentrikus múltat építeni a jövő számára, hanem az értékeket úgy konzerválni, hogy abból az ember mindig tudjon meríteni.

- Kettőtök pályájának egyik közös állomása volt a vígszínházi Liliom felújítás. Akkoriban sokan úgy vélték, túl fiatal vagy a címszerepre. Most fordítottnak tűnik a helyzet: Csongor figurája tűnik ifjabbnak nálad.

- A Liliomot én magam kérdőjeleztem meg elsőnek. Soha életemben nem tettem ilyet: először visszaadtam a szerepet. Műsorváltozás okozta kényszerből kénytelen voltam eljátszani. Pontosan tudtam a hiányosságaimat. A Csongort illetően úgy érzem, nincs kor-probléma. Ez a szerep nincs korhoz kötve. A szerelemről szól, az pedig örök és kortalan. Persze a kérdés bennem is felmerült, de aztán elolvastam a művet, s azt mondtam, nem azt kell nekem játszani, hanem meg kell próbálni azt elmesélni a szerelemről, a boldogság utáni vágyról és küzdelemről, amit én tudok. És ez nem egy huszonéves ember küzdelme lesz, hanem az én személyes küzdelmem. Ez érdekel benne. Ezen túlmenően még abban is kokettáltunk Iglódi István rendezővel, hogy ehhez a vágyhoz hozzáraktuk magát a színházat. Tehát szándékaink szerint ez nem csak a szerelemről, hanem a művészet iránti szerelmünkről és a külvilágtól való elvonulásunkról is fog szólni.

- Létezik azért örömteli elvonulás is. A nyáron Portugáliában jártál kedveseddel, Balázsovits Edittel.

- Régi kíváncsiság vonzott oda, mert a horoszkópom szerint Portugália az egyik lehetséges hazám. Ilyen szempontból nem is csalódtam benne. Borzasztó otthonos hely. Azt hiszem, a görögöknél éreztem utoljára ezt a fajta egyszerű nyitottságot, látszik az embereken, mernek vállalkozni. Nincs bennük szorongás, kishitűség, ellenben van önbizalmuk, bátran építkeznek, mondhatnám Európa- kompatibilisek.

- A Magyar Színház színpadán újra együtt leszel (a szintén vendég) Szarvas Józseffel - ő Kaposvárról érkezett -, aki a szolgádat, Balgát játssza. Az egykori „dühöngő ifjúság” szép csendben lehiggadt?

- Morgunk mi rengeteget. De nem is a Dühöngő ifjúsággal vontam én párhuzamot magamban, hanem a Leonce és Lénával. Ahol én Leoncét, Józsi pedig Valériót játszotta. A Büchner tulajdonképpen ugyanezt a színdarabot írta meg, mint Vörösmarty. Ugyanezt a boldogságkereső Canossa-járást. Csak száz évvel később, sokkal dekadensebb formában. Ugyanaz a Csongor – Balga – Tünde - Ilma négyes behelyettesíthető oda. Ugyanúgy mennek, mennek… Olyan az egész, mint egy road movie. Egy mai filmben ez lenne a meghatározása. Jóskával sokszor emlegetjük ezt a párhuzamot.

- Az akkor debütáló rendező, Eszenyi Enikő Petőfit idézte a mű kapcsán: „Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem”. Mi a te szlogened? Végül is a boldogságkeresés és a szabadságvágy nem zárja ki egymást, sőt. Az ember akkor tud igazán boldog lenni, ha szabadnak érzi magát.

- A Büchner-darab végén feltettem egy kérdést:
„Építsünk színházat?!”
Ez a kétellyel teli vágy a mai napig érvényes bennem.

(Pesti Műsor, Budapest, 2000. november 15.)

 
Második találkozásunk színhelye négy évvel később a körúti Európa cukrászda volt. A nyár totálisan átvette az uralmat Pest felett. Attila kerékpáron érkezett.

Buckingham nyeregben

- Hogy vagy?

- Köszönöm jól – feleli Kaszás Attila. - Éppen rohangálok. Felújítást intézek. Új lakásba költözöm.

- Mint Iván Kozirev vasöntő?

- Pontosan. Csak még nem folyik a melegvíz.

- A veríték se folyik rólad. Lazán tekered a bringát a Vígszínház felé. -

- Kisvárosban nőttem fel, ahol a bringa hozzátartozott a mindennapokhoz. Az utóbbi időben néhány kerékpárút kiépült Pesten, s ahogy páran rákaptak, úgy én is bátorságot merítettem hozzá. Jobb vele a közérzetem. Nem kell parkolni, a járdán lehet fütyörészni, bámészkodni. Amit az autóban eltöltesz, az kidobott idő, ez meg nem.

- Miből telik neked ilyen „flancos” járműre? - Az előző biciklimet abból a próbapénzből vettem, amit a Padlásba való visszalépésem után kaptam. Ezért lett a neve Sufni. Amit most látsz, az a János vitéz próba-gázsijából van, úgy hogy őt Kukorica Jánosnak kereszteltem el.

- Első évadodat töltötted a Nemzeti Színházban. Előzőleg bejártad a fél országot, s szabadúszóként főszerepek sorát alakítottad. Mi motivált leginkább, hogy odaszerződj? A gázsi, a játszótársak, vagy a hívó személye?

- Ez egy másfajta kihívás. Úgy döntöttem, megér annyit a Nemzeti Színház indulása, egy új társulat kialakulása, hogy az ember pár évet rááldozzon az életéből. Ez egy olyan csapat, akik közt nagyon jó napközben is lenni. Jordán Tamás igazgató konkrét ajánlatokkal hívott. Konkrét rendezőket, konkrét szerepeket és konkrét összeget mondott. Nekem két kérésem volt. Az egyik az, hogy Bagó Gizella legyen az énektanárnő a Holdbeli csónakos alatt, a másik pedig, hogy adjanak ki az Erkel Színházba a János vitézre. Ezt ott abban a pillanatban Jordán teljesítette, úgy hogy nem volt kibúvó.

- Gondolom, nem mindegy, hogy „jobbösszekötőt”, vagy „centert” játszol.

- Valóban nem. Az embernek a posztján kell játszani. De egy ilyen hihetetlenül sűrű mezőnyben, mint a Nemzeti - ahol a negyvenes színészekből „Dunát lehet rekeszteni” - szembe kell nézni azzal, hogy nagy és kisebb feladat egyaránt jut. Ami nem baj, ha van közte egyensúly.

- Belaktad lélekben a helyet?

- Még nem. De például a Holdbeli csónakost kifejezetten bíztató produkciónak tartom. A jövő évad első bemutatója Bíró Lajos Sárga lilioma, amelyben Thurzó őrnagyot alakítom, kiemelkedő előadás lehet. A III. Richárd – itt Buckingham leszek - már csírájában (amikor elolvastuk) megszólalt. Ezt követi Caragiale Farsangja, Jordán Tamás rendezésében, majd Korovljov szerepe a Mester és Margaritában, amelyet Szász János állít színpadra. A régi munkák: Vígben a Sok hűhó semmiért és A padlás, valamint az Erkel Színházban a János vitéz, maradnak.

- Nyári programod?

- Nyaralás. Mindössze Nyolc napot forgatok egy tv-filmben. A többi idő a pihenésé, a felkészülésé.

- Ha életed egykori párja, Eszenyi Enikő felkérne, hogy játssz el egy szerepet az ő rendezésében, elvállalnád?

- Hogyne. Kötelező jelleggel. Nagyon kíváncsi vagyok, most hogy tudnánk együtt dolgozni? Kifejezetten érdekelne, mi maradt abból a régi tűzből, a régi közös gondolkodásból.

(Pesti Műsor, Budapest, 2004. június 7.)

[Kiss Péter]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél

Fodor Zsókának. Arról, hogy mennyi talán igen, de arról, hogy van, nem illik megfeledkezni. Boldog születésnapot! (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Anna Netrebko és Dmitri Hvorostovsky két operanagyság DVD-n

POSZT díjazottak 2017

Kalmár Tibor - Mulattattam és mulattam

A vágy villamosa – balett-ősbemutató az Erkelben

Bartus Gyuláé a Gálfy Gyűrű

Pénz is jár a POSZT szakmai díjai mellé

Rangos szakmai díjakat nyert a Jókai Színház

Felkai Eszter a POSZT szakmai zsűrijében

Balogh Gyula - A Jordán-sztori/Egy színházi JELENSÉG

Sass Sylvia – Jubileumi kiadás

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu