Dátum: 2020. október 22. csütörtök    Mai névnap(ok): Előd


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Rejtély először
Michael Haneke osztrák származásához hűen, filmjein mintha a századfordulós Ausztria meglehetősen bizarr és zavarba ejtő drámáinak folytatását elevenítené meg: a Rejtély mostohatestvérek féltékenységéből kiinduló szövevényes történet, egy gyerekkorban elszenvedett trauma következményének érzékletes, sallangmentes bemutatása, és több is ennél.
Haneke új alkotása, a Rejtély az akciódús filmekhez szokott néző számára biztos végtelenül hosszúnak tűnő, fotószerű állóképpel indít, melyen olyan jelentéktelenül apró, alig látható betűkkel jelenik meg a főbb szereplők listája, a film címe és legutoljára, legapróbb betűvel a rendező neve, hogy az információ addigra jut el a néző tudatáig, mire a betűk már szinte letűntek a vászonról. Üzenet értéke van ennek is, mint minden másnak Haneke filmjében, de itt nem a hollywoodi filmek didaktikussága a vezérelv, hanem ennek épp az ellentéte: akinek van szeme a látásra, látja, akinek van füle a hallásra, hallja.


 


A moziban a második perc ”semmi” után fészkelődés, suttogás. „Na?… Semmi”-, ezek a film első mondatai, pedig a nézőtéren is mondhatta volna bárki, hogy mi lesz már, mikor kezdődik el végre a film. Aztán váratlanul visszatekerik a kezdő képsorokat. Átvertek. Haneke filmjének expozíciójában a rejtett kamerával megfigyelt házaspár TV-n nézi meg az első videokazettát. Bizony, átvertek. Először, de közel sem utoljára. A néző mit sem sejtve besétál a rendező állította minden egyes csapdába. A filmbeli főszereplő mostohatestvérének (?) bosszúból küldözgetett rejtett kamerás felvételeiből kazettáról-kazettára derül ki közös múltjuk egy sötét foltja. Michael Haneke osztrák származásához hűen, filmjein mintha a századfordulós Ausztria meglehetősen bizarr és zavarba ejtő drámáinak folytatását elevenítené meg: a Rejtély mostohatestvérek féltékenységéből kiinduló szövevényes történet, egy gyerekkorban elszenvedett trauma következményének érzékletes, sallangmentes bemutatása, és több is ennél.
A film szereplőinek izgatottsága fokozatosan terjed át a mozi közönségére. Nos, miből fakad a nagyérdemű érezhető feszültsége? Hiszen a filmben nem robbantanak, nincsen túl sok véres jelenet, nem üldöznek senkit autóval, még a hatásvadász zene adta lehetőségek is kiaknázatlanul maradnak. Akkor mi van? Hát csend. Hallani, ahogy a fák lombját fújja a szél, ahogy cipősarkak koppanak üres folyosókon. És eszköztelenség: a végsőkig lecsupaszított képi világ. Ezt a csendet és eszköztelenséget csak azok a rendezők akarják, tudják, és merik is használni, akik számára nem a fizető nézők száma az elsődleges. Nem is rendezők, hanem alkotók eszköztelensége és csendje ez, akik filmes trendek követése helyett inkább azzal vannak elfoglalva, hogyan lehet hitelesen megjeleníteni a fejükből kipattanó ötletet. Ilyesfajta filmek általában a bukás és az áttörő siker közt feszülő vékony határvonalon egyensúlyoznak, és emiatt megosztják a közönség véleményét. Ez a Rejtély esetében sincs másképp. A film a befogadhatóság és a befogadhatatlanság, a végtelen unalom és a nagyon finom, mégis túlfeszített izgalom határán helyezkedik el. Az előbbiek alapján Haneke filmje kétféle nézői magatartást válthat ki: az egyikféle néző unatkozik a film alatt, képtelen befogadni az ilyenformán elmesélt történetet; a másik végig izgul, ő a film számára elképzelhető ideális befogadó, aki akár még hetekig hátborzongató állóképeket álmodik, vagy a filmélmény hatására legalább magába néz.
A Rejtély alatt érzett feszültség ahhoz az izgalomhoz hasonlítható, amelyet a Twin Peaks vagy a Mulholland Drive nézése közben éreztünk. David Lynch és Michael Haneke filmjei azonban egy szempontból markánsan különböznek: míg Lynch sok esetben blöfföl, Haneke filmjei teljes mértékben mentesek a Lynch-féle posztmodern iróniától, de a végeredmény mégsem olcsó moralizálás.


 


Haneke filmjeit erős idegzetű és gyomrú, toleráns és intelligens nézőknek szokták ajánlani. A Rejtély lassan tárul fel és csak az előtt, aki türelmes és kellően finomra hangolt. Az új film Haneke minden stílusjegyét magában hordozza, de erőteljesebb is az eddigieknél, mert itt a hatásmechanizmus nemcsak egy meglehetősen kényes téma feldolgozásán és a színészi játékon alapul, mint például a Zongoratanárnő esetében. Haneke a Rejtélyben a témaválasztást hosszú beállításokkal és a csend bátor, sőt manapság már az elviselhetőség határát súroló alkalmazásával ötvözi. Emiatt a Rejtélyt nem azoknak ajánlanám, akik egy talányos történetnek szeretnének a végére járni. Haneke filmje nem krimi. Ezért elsősorban azoknak ajánlom, akik nem dühösek, ha a szálak nem varródnak el a film végén, és mindenekelőtt azoknak, akik képesek elviselni azt a fajta csendet és elidőzést, amelyben saját legbelső hangunkat is meg lehet hallani.

 
Kapcsolódó linkek:
   • Zalán Márk kritikája a Rejtélyről a teraszon
   • A film honlapja
   
[Szabó Nóra]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól