Dátum: 2020. február 21. péntek    Mai névnap(ok): Bódog, Eleonóra


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Pacskovszky Zsolt: mesenovell
   Brúnó egy tágas konyhában akadt rá. A terített asztalnál egy finom arcú, nagyon szép szemű lány ült a férfi mellett; egy nagydarab asszony régi porcelánedényben gőzölgő levest helyezett az asztal közepére. Brúnó némi tanácstalanság után leült egy üres székre.

   
Pacskovszky Zsolt
   
   BRÚNÓ
   - mese-

   
   
   Brúnó már órák óta a bevásárlóközpont előtti padkán gubbasztott, amikor a férfi lecövekelt mellette. Markáns arcú, izmos, hatvan körüli ember volt, a fején különös, széles karimájú fekete kalap.
   - Hiába nem néz rám, én látok mindent – mondta. - Azonnal kiszúrtam magát. Az első gondolatom az volt: „ez az ember úgy ül ott, mint egy preparált múmia, mint egy kitömött halott”. Csakhogy maga él. Engem nem tud megtéveszteni.
   Brúnó hallgatott, üveges szemmel bámult maga elé.
   - Nem maradhat itt – folytatta a rekedtes hang. - Felfázik a kövön. A bevásárlóközpontba pedig nem akar bemenni. Haza sem akar menni, mert otthon még nehezebb. Az ember védtelenebb saját magával szemben. Úgyhogy csak egyetlen megoldás van: velem kell jönnie.
   Brúnó továbbra sem pillantott rá, de felállt. Maga sem tudta, miért, de a férfi után indult, és beszállt ütött-kopott, fekete Volvójába.
   A vénséges járgány karosszériája nyikorgott. Dimbes-dombos tájon haladtak, hegynek föl, völgynek le, erdőbe be. Egy tisztáson vadászházra emlékeztető épület tűnt fel. A férfi leállította a motort, és anélkül, hogy Brúnóra nézett volna, energikusan bement a házba
   Brúnó egy tágas konyhában akadt rá. A terített asztalnál egy finom arcú, nagyon szép szemű lány ült a férfi mellett; egy nagydarab asszony régi porcelánedényben gőzölgő levest helyezett az asztal közepére. Brúnó némi tanácstalanság után leült egy üres székre.
   - Jó étvágyat – törte meg a sűrű csendet az első korty leves után, mire a férfi összepillantott a hatalmas asszonysággal és a lánnyal: a szájuk mosolyra húzódott.
   Brúnó arca kipirult a forró levestől.
   - A gyógyszeriparban vagyok, de most éppen nincs munkám – szólalt meg ismét. - Öt éve jöttem fel a városba vidékről. Szinte mindenki eljött. Pedig ismertem ott minden fát, minden bokrot. Az olyan megnyugtató volt.
   A lány tekintete láttán elnémult: a szempár szinte ragyogott a boldogságtól. Egy kicsit közelebb hajolt Brúnóhoz az asztal felett:
   - Meséljen még.
   Brúnó zavarba esett: most már nem szólt egy szót sem. Még nem fejezte be a levesét, amikor váratlanul felállt a férfi.
   - Köszönöm – mondta; kézfejével megtörölte a száját, majd nyersen hozzátette: - Most már menjetek lefeküdni.
   A nő és a lány engedelmesen felkeltek az asztaltól. Az asszony egyenesen kiment, nyomában a férfival, a lány pedig elvette Brúnó elől a tányért.
   - Jöjjön, megmutatom, hol ágyaztunk meg magának.
   Brúnó gyanakvóan, némán követte. Talán az ételtől álmosodott el, mindenesetre azonnal elnyomta az álom a vaskos, idegen ágyban. Később azonban felriadt. Kimászott a nehéz dunyha alól, mezítláb az ajtóhoz ment, és résnyire kinyitotta. Tapogatózva, lassan lépkedett a folyosó hideg kövén; egész teste remegett, fogai összekoccantak az idegességtől. A folyosóról három ajtó nyílt. Az első mögött csend volt. A második mögül horkolás szűrődött ki. A harmadikon benyitott. Csaknem elájult, de sikerült legyőznie a félelmét: halkan felmászott az ágyon fekvő test mellé. A lány félig kitakarózva aludt. Brúnó megérintette forró combját. Előbb az ujjbegyével, majd a szájával. Lassan feljebb siklott: a szeméremdomb pihéi, a puha has, a gömbölyű mell. A lány karja váratlanul rákulcsolódott a hátára. Brúnó megkereste szájával a száját. Puha volt, meleg, alvásszagú.
   - Ezt soha nem mondom el senkinek – suttogta. – Soha senkinek.
   A lány elmosolyodott.
   Reggel Brúnó egyiküket sem találta a néma házban. Nem látta őket odakint sem. Várt még egy kicsit, majd elindult az erdei földúton.
   - Itt vagy, te rohadék? – csörtetett elő a bokrok közül fekete kalapjában a férfi.
   Brúnó döbbenten bámult rá egy pillanatig, majd a férfi fenyegető arckifejezése láttán menekülni kezdett. A férfi azonban elgáncsolta, és vadul csépelni kezdte az öklével, ahol érte.
   - Védekezz, te hitvány féreg! Legalább védekeznél, te ocsmány disznó!
   Brúnó később az istállóban tért magához. Egy ponyván feküdt meztelenül, a teste tele volt két-zöld foltokkal. A hatalmas asszonyság egy ronggyal törölgette a testét, krémet kenegetett a zúzódásaira. Amikor Brúnó megpillantotta, ijedtében fel akart ülni, de az asszony visszanyomta a földre.
   - Maradjon veszteg. Bűnt követ el, és most még ficánkolna is.
   Brúnó most már moccanni sem mert. Az istállóban prüszkölgető csodálatos, fekete sörényű pej lovat figyelte.
   - Nem szabad ilyet csinálni – ingatta a fejét az asszony. – De ez elmúlik, ne félj. Előbb szépen bebarnul, aztán elmúlik. Jól esik a krém? Nem hideg?
   - Mi történt? – nyögte Brúnó. – De hát mi történik velem?
   És bárhogy próbálta visszatartani, sírás tört fel a torkán. Az asszony letörölgette a könnyeit a kézfejével, majd a mellére vonta, két tenyérrel magához szorította a fejét.
   - Ne félj – mondta, és lassan ringatni kezdte. – Ne félj, kicsim.
   Egyik kezével előbuggyantotta ruhája alól hatalmas mellét, és Brúnó szájához szuszakolta a bimbóját. És Brúnó szipogva a szájába vette a mellbimbót, mint egy csecsemő.
   Az asszony dédelgette még egy darabig, majd magára hagyta az istállóban. Brúnó mozdulatlanul feküdt néhány percig. Végül felállt, és sietve magára kapkodta a ruháját. Lábujjhegyen osont el a ház mellett. Zúzódásaival nem törődve iszkolni kezdett a földúton, iszkolt kifelé az erdőből, meg-megbotolva, megroggyanó térddel, egyre gyorsabban. Végre meglelte a betonutat, és továbbra is gyors léptekkel elindult a szélén, abban bízva, hogy előbb-utóbb felbukkan egy jármű. De az út néptelen volt ezen a délelőttön. És amikor hátratekintett, közelgő járművek helyett hirtelen a fekete kalapos férfit pillantotta meg. Egy dombtetőről nézte őt, a fekete lovon ülve. Komótosan ügetni kezdett lefelé, nem sietett, csak egy puskát emelt a kezébe a ló oldaláról. Brúnó rémülten nézte. A lejtős mező felé kanyarodott, erejét megfeszítve, vadul rohant lefelé a völgybe. Egy nádas mögül lerobbant kőépület bukkant elő. Brúnó hamarosan látta, hogy több ház is van a környéken. Tekintetével emberek után kutatott, de teremtett lelket sem látott. A nyomorúságos, szürke épületekről mállott a vakolat, mellettük kidobott kályhák rozsdásodtak, sártól piszkos, törött műanyagvödrök hevertek, szétszórt szemét tarkállott. A lódobogás egyre közeledett. Már látta maga mögött a lovast. Brúnó átszaladt az egyik épület nyitott, görbe vaskapuján, és hirtelen egy vasúti megálló peronját pillantotta meg. Éppen akkor futott be az állomásra egy hipermodern szerelvény. Felugrott a vonatra, zihálva benyitott az első kupéba, és holtfáradtan leroskadt a párnázott ülésre.
   Az ablakon át látta, hogy a férfi a vonat felé nyargal. Felkaptatott a peronra: a ló feje szinte az üvegnek koppant, ahogy lefékezett. A férfi észrevette őt a kupéban. Egy másodpercig merően nézték egymást – aztán mindketten megkönnyebbült mosolyra húzták a szájukat. Brúnó torkából boldog nevetés tört fel.
   A vonat sípolt, és sebesen meglódult: a tülkölése úgy hangzott, mint valami győzedelmi himnusz.
   
   *******
   Pacskovszky Zsolt: Napló
    Pacskovszky Zsolt: A leghomokosabb könyvheti
    Különösen az első, a címadó filmnovella letaglózó. "És létezik-e olyan író-rendező, aki három művész – egy nő és két férfi – szerelmi háromszögének ábrázolása során mélyebbre képes ásni, mint Ingmar Bergman?", teszi fel a kérdést a fülszöveg írója. Valószínűleg nem.
   
[Pacskovszky Zsolt]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hajós Trianoni Emléktúra

Gene Sharp - Diktatúrából demokráciába

Több mint százezer látogató

A kelet vonzásában

Rojkó Annamária - Prém Margit missziója

Elment a „La subretta Aniko”

Vég Kata - Mögöttes Én

Boldog Új Évet!

Boldog Ünnepeket!

Ivánka Csaba-díj 2019

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu