Dátum: 2019. szeptember 22. vasárnap    Mai névnap(ok): Móric, Ottó


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Kántor Lajos: Múltat, jelent boncolunk... (helyszíni p., 3. kör)
Horváth István szociológus (a kolozsvári tanszék másik híres fiatal tanára) a maga cséphadaró stílusában bekonferálja, hogy a jelenlévők számára bizonyára népszerűtlen gondolatmenetet fog kifejteni. Szerinte az Ablak a jelenre című pályázatra beérkezett valamennyi írásmű szerzője utánoz, leképezi a felnőttek magatartását. Sehol nem jelenik meg viszont a szubkultúra, amiben nyakig benne vannak, benne élnek: a zene, a film stb. Mert – folytatja Horváth István – Trianonon, világháborún és Don-kanyaron túl vajon van-e rock zene?! Mintha a felvonultatott fiatal csapat ki volna szakadva a jelenből.

Kántor Lajos: Múltat, jelent boncolunk... (helyszíni p., 3. kör)
   
   Nem SF! Ablak a jelenre – út a jövőbe
   
   
   (EGY PÁLYÁZAT ÉS KÖRNYÉKE) Gyönyörűséges idő, mintha-mintha a tavasz is ott topogna a sarok mögött. Ha április 24. (és Kolozsvár), akkor Magyarország Főkonzulátusa, megvitatandó (válogatott értelmiségi és talán-talán politikusi társaságban) a Korunk új lapszámának legfontosabb meglátásait, jövőformáló célkitűzéseit. Az előzményekhez hozzátartozik a folyóirat középiskolásokat érintő tavalyi pályázati kiírása (Ablak a jelenre), amire bőségesen érkeztek pályaművek, Erdély (szinte) teljes területét lefedve. A díjkiosztás megtörtént az év elején, a Teológia dísztermében, a sort folytatandó ezúttal a szerkesztőség (ígéretéhez híven) dolgozat-szemelvényekkel járul az olvasó elé. (És egy újabb ígérettel: hamarosan 350 oldalas kötet lesz a nagy akcióból, abban minden pályázó írása jelen lesz, teljes terjedelemben.) „A pályázat abból az elképzelésből indult ki, hogy a környezethez való viszony alakítható, megváltoztatható, és hogy ehhez a változtatáshoz szükséges első lépés az, hogy ki-ki saját véleményt alakítson ki és fogalmazzon meg róla” – idézünk a lapszámfelelős „füleséből” s azonnal rá kell csatlakoznunk a protokoll-hangra: Alföldi László főkonzul meleg hangon köszönti a megjelenteket.
   
   (PROTOKOLL ÉS NEM CSAK) Szerepéből adódóan egy főkonzulnak meg kell adnia a módját: Alföldi László (fotón jobbra) a rendezvényt kellő mederbe tereli hivatalos-ünnepélyes beköszöntőjével, amelyben többek között azt fejtegeti, hogy Kolozsvár szerencsés helynek számít, hiszen itt az erdélyi és a magyarországi közvélemény direkt találkozási pontokat talál, megvitathatja a közös jövőkép kérdéseit. Emlékeztetőként elmondja még, hogy a Korunk demográfia-lapszáma (Hányan voltunk? Hányan vagyunk?) apropóján a Főkonzulátuson már szerveztek egy hasonló vitanapot. Akkor is, most is bizonyította a kolozsvári magyarság, hogy van egy bizonyos értelmiségi kör a városban, amely felelősségteljesen gondolkodik jövőjéről. (És ezért tenni is akar. Az asztalon Alföldi László előtt látjuk a Kolozsvár Társaság mutatós szórólapjait.)
   Ezek után a főkonzul kevésbé hivatalos hangját veszi elő, arról beszél, hogy az Ablak a jelenre kiváló cím: „Kifejezőnek és jónak tartom ezt a szókapcsolatot.” A keleti filozófiát említi, azt a megállapítást, hogy az európai gondolkodásmód csapongó. Aminek persze az a következménye, hogy értelemszerűen kihagy, nem értelmez és nem elemez bizonyos dolgokat. Ez a szókapcsolat viszont arra utal, hogy felelősen gondolkodva áttekintjük helyzetünket, és jövőképet keresünk. Nem lehet tudni, milyen lesz a jövőképünk 5–10 év múlva, de jelzést kell adnunk (versben, képben, szövegben) az útkeresési folyamatokról – véli Alföldi.
   
   (NEM ÖNREKLÁM) A házigazda gondolatait variálva Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője a folyóirat már-már visszatérő konzulátusi jelenlétéről beszél, azt boncolgatva, hogy mi értelme lehet az ilyen jellegű találkozóknak. Jó hagyomány, kétségkívül – szögezi le –, hogy ebben a körben is találkozhat a lap munkaközössége szerzőivel, támogatóival. „Kifelé mutathatunk.” Nem a Korunk-önreklám a fontos, hanem az, hogy jelezzünk bizonyos kérdéseket a magyarországi közvéleménynek is – mondja Kántor. „Múltat, jelent boncolgatunk – s talán a jövőt is felmutatjuk. Ne csak az erdélyi magyarok, hanem a magyarországi döntéshozók is figyeljenek oda sorskérdéseinkre.” Itt kissé elkalandozik, a Kolozsvár Társaságra tereli a szót, mondván, hogy ugyanarról van szó, mint a lapban: nem csak egy város jövője forog kockán. Mindazonáltal „a Kolozsvár-problematika az egyik leglényegesebb kérdése az erdélyi magyar jövőképnek”. Éppen ezért nem volna helyes a szembenállás például a székelyföldi városokkal. (De kell az a bizonyos összefogó központ.)
   
   (POLITIKA ÉS POÉZIS KÖZÖTT) Balázs Imre József lapszámfelelős visszacsatolja a beszélgetést eredeti medrébe, és egyben lereagálja Alföldi László főkonzul címmel kapcsolatos megjegyzéseit, mondván, hogy szerinte inkább egy poétikus címről lehet beszélni az Ablak a jelenre kapcsán. Az erdélyi magyar közéletben ritkán adatik meg az ifjúság számára, hogy markánsan kifejtse véleményét – akármiről. Tudjuk („mi, a felnőttek”), milyenné szeretnénk formálni a gondolatvilágukat, tudjuk, milyen helyzetképet várnánk el tőlünk (milyennek lássák saját életüket, környezetüket, jövőjüket), de arra kevesen vállalkoznak-vállalkozunk, hogy érdemben kikérdezzük „az induló fiatalt”: mondd csak, fiam...
   A Korunk kezdeményezéséből nem száraz, emészthetetlen írások, darálások, hanem itt-ott éppenséggel irodalmi vénával megfogalmazott életérzések, pillanatképek születtek. Történetek – mondja BIJ – arról, hogy milyen a mostani környezetük, hangulatuk. Egy csíkszeredai diák, Szén János például arra vállalkozott, hogy riportszerűen leírja, mit lát biciklizés közben szülővárosában: szeméttelep, tömbháznegyed, emberek, történetek stb.
   
   (KORUNK: A PROVOKÁTOR) Gyakori volt a családtörténetek lejegyzése. BIJ arról beszél, hogy a szerkesztőség jó értelemben véve provokálni próbálta a pályázókat: viszonyuljanak valamiképpen mindahhoz, amit lejegyeznek (nagyik és apók történeteiből), magukat is helyezzék el a történésekben, ne csak leírják, milyen volt „amikor bevonultak az oroszok”. Ami pedig a provokálást illeti: a Korunk-lapszám sok-sok erdélyi magyar diák számára akár utolsó lehetőség lehetett arra, hogy kikérdezze, faggassa a család öregeit. Néha ügyetlenség, félszegség, nonkommunikáció miatt nem ülünk le beszélgetni a nagyszülőkkel, és az értékes, izgalmas történetek végérvényesen-visszahozhatatlanul eltűnnek a sírban. Provokálni persze másképp is lehet. A pályázati kiírás tartalmazott egy olyan opciót is, hogy értelmezzenek a diákok egy elhíresült idézetet (az inkriminált írás országos napilapban jelent meg, Kolozsváron, jelentős vitát, hosszú publicisztikai vihart váltva ki). A pályázat kiírói nem is annyira arra voltak kíváncsiak, hogy a diákok egyetértenek-e vagy sem az idézett szöveggel, a megfogalmazott politikai mondanivalóval, mint inkább az érvrendszert „pontozták”.
   

Cseh Áron, Veres Valér, BIJ
   (SZAKI) Veres Valér szociológus vérbeli vitaindítót szolgált fel a nagyérdeműnek. (Most talán ne boncolgassuk, hogy iszonyatosan hosszadalmas volt, több mint 40 percet „rabolt el” a röpke órából, amit Alföldi udvariasan felkínált-javasolt a bemutatóra-vitára. Veres Valér érdeme mindenképp az, hogy a szakszerű tálalásnak köszönhetően azok is alapos képet kaptak a Korunk új lapszámáról, akik ott helyben látták először a vita tárgyát.) A fiatal szakember (egyetemi tanár) elmondta, hogy már a kérdések kidolgozásában is tevékenyen részt vállalt. A kritikai megjegyzések élét előre kivédendő már bevezetőjében leszögezte: „A minta nem reprezentatív, nem is kellett erre törekedni. Viszont releváns.” Mármint a végeredmény. Éspedig azért releváns, mert hiteles keresztmetszetet ad a jövő erdélyi magyar társadalmáról, annak is a lehetséges vezető rétegéről, az írástudó értelmiségiek táboráról.
   
   (STATISZTIKAI ADATOK) Veres Valér számokkal bombázza a hallgatóságot: 76 pályamű kiértékelhető. Ezek közül 48 családtörténet, kilenc a jelenről szól, 19 pedig a jelen és a jövő összekapcsolása. Milyen tehát az erdélyi magyar középiskolások jelenre nyitott ablaka? A múltról többen írtak, mint a jelenről és a jövőről együttesen. (Szó sincs arról – teszi hozzá azonnal, a félreértések elkerülése végett a szociológus –, hogy nem érdekli őket a jelen és a jövő.) A befutott pályámunkák területileg sem alkotnak reprezentatív mintát. A derékhad Székelyföldről származik, Közép-Erdély jól teljesített – viszont a Partium értelmezhetetlenül kimaradt ebből az akcióból. (Ám ebből sem kell elhamarkodott ítéleteket levonni – előadónk jóhiszeműen esetleges információ- és kommunikációhiányra hivatkozik.) Ő maga nem vett részt a kiértékelési folyamatban, de a lapban közölt részletek alapján úgy véli, a döntés objektív volt. A nagydíjas Móra-Ormai Zoltán dolgozatáról úgy vélekedik, hogy társadalomtudomány szakos egyetemisták is megirigyelhetnék letisztult gondolatvitelét, jegyzetelési technikáját, és tanulmányozhatnák megállapításait, meglátásait. Érdekességként utal arra, hogy majdnem minden egyes írásban megjelenik a bécsi döntés „motívuma”. A tizenévesek szemében az akkori világ a mai Magyarország életkörülményeivel egybekapcsolódik. Pozitív visszacsatolásról van szó, „a ma szemével nézett múlt” vetítődik ki, a múlt intergenerációsan értékelődik át. Fehér hollóként említi Veres Valér azt a néhány dolgozatot, amelyben politikai opció fogalmazódik meg. Ezek a pályázók egyfajta ideológiai diskurzust reprodukálnak. „És még mondja valaki, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika!” – jegyzi meg mosolyogva a szociológus.
   
Veres Valér, BIJ Horváth Andor, Horváth Istvan
   (OPTIMIZMUS ÉS REALITÁSÉRZÉK) Az embernek kedve volna néha elnyomni egy kövér ásítást, de nem lehet, mert nem ez a megfelelő hely – ráadásul a téma érdekes. Csakhogy a fejtegetés egyre terebélyesebb. (Lehet, ezt csak jómagam éreztem így, hiszen legalább annyira ismertem már az egész pályázati anyagot, mint Veres Valér.) Az óra fent a falon budapesti időt mutat (ó, ha látná ezt a kolozsvári bíró!), egy lesz tíz perc múlva, Valér épp Móra pályaművét idézi, miszerint Erdély akarva nem akarva beépült Romániába. „Egészséges állampolgári magatartás megfogalmazása” Móra dolgozata: szembenéz a történelmi „hagyománnyal”, leszámol a megpróbáltatásokkal. (A dolgozatokról általában véve elmondható, hogy töretlen jövőképet sugallnak, „van bennük optimizmus – de nem annyi, amennyit a realitásérzék diktálna”.) Visszatérve az órához: alatta óriási Románia-térkép díszíti a falat. Különös kép ez, „kiegészített” Románia! Kész szerencse, hogy a konzulátus nem egy olyan térképet tesz ki a tanácsteremben, amelyen rajta van a bolgár Dobrudzsa meg a magyar vidék is, fel egész a Tiszáig...
   
   (KÜLÖNÖS TÉSZTA) Veres Valér következetesen mellőzi a pályázók nevét, sőt az egységesítő elv alapján úgy beszél mindahányról, hogy X. fiú ezt mondja, Y. fiú azt mondja. Néhol viszont mintha-mintha lányok is bekerülhettek volna a pakliba. (Lásd például Papp-Zakor Ilka írását. Hasonló, ámbár más előjelű érdekességként itt megemlíteném, hogy a rendezvényen mindössze két hölgy vett részt, közülük is egyik sajtós lévén.) BIJ megpróbál véget vetni a szociológus egy szusszra mondott kiselőadásának, visszacsatol az optimizmus felé, mondván, hogy olyan vélemény is akadt a pályázatok között, miszerint Vajdahunyad tíz év múlva virágzó város lesz. (Na, lett erre általános derültség a teremben! Aki tudja, micsoda kelet-európai ipari romhalmaz az egykori kohászati központ, az érti a fanyar mosolyokat.) Veres Valér erre azzal vág vissza, hogy említett pályázó sem látja annyira optimistán az ottani magyarság jövőjét... „a virágzó városban”. Másik pályázó úgy indítja képzeletbeli életét, hogy „a sikeres román érettségi után” (érdekes, ugye, hogy épp ez a legfontosabb?) következhet az egyetem, esetleg az amerikai részképzés, munkavállalás és valahol nagyon hátul a sorban a családalapítás.
   
   (ÍZEKRE BONTVA) Egy ekkora nagy tésztát sajátos ízekre lehet (és kell) bontani. A folyóirat házi szociológusa négy típust különt el: tömbmagyar realisztikus konzervatív, borúlátó individualista, globalizálódó optimista, etnocentrikus pesszimista. Ezzel a tipizálással nem feltétlenül kell egyetérteni – húzza a mézesmadzagot potenciális vitapartnerei előtt Veres Valér, aki végül konklúzióval zárja előadását: a problémákat realistán látják „a fiúk”, a kiútkeresés viszont felnőttes, minden szavukra rávetítődik „a nagyok” látásmódja.
   (ALFÖLDI VISSZATÉR) A főkonzul udvariasan megköszöni a vitaindító előadást, és „provokálja” a jelenlévőket, egyetemi tanárokat, közéleti személyiségeket: „Van-e meglepetés? Helytálló-e, amit Veres Valér kiemelt?” Szép, nagyon szép a hagyományokra való állandó hivatkozás, és gyönyörű a transzilván eszmeiség, de jön az EU-integráció, a nagy egybemosás, és akkor sok minden megváltozhat. S itt van a nyakunkon a média, a maga már-már túlméretezett szerepkörével. Jobb, szebb lenne a jövőkép, ha több kiváló sajtótermék, tévécsatorna és rádióadó létezne? Mert végső soron a média kell beetesse a néppel, hogy most jobb az életünk, mint 10 évvel ezelőtt volt, és azt is el tudja(ná) hitetni velünk, hogy 10 év múlva szebb lesz minden. Az erőforrások korlátozott voltáról Alföldi még elmondja, hogy „szinte szégyelljük”, amikor arról szól egy-egy hír (ha szól egyáltalán, mert az ilyesmit immár illik elhallgatni...), hogy nyolc díjat osztottak ki – mikor jelen körülmények között 8000 is kevés volna.
   
   (UTÓPIA) Tőkés Elek, a helyi Báthory István Líceum igazgatója a források ésszerű-célszerűbb felhasználását javasolja. Ő maga 500 középiskolás sorsát irányítja. Általában az szokott történni, hogy a nagy hagyományú iskolából mindössze 125-130 diák tartja fontosnak a kezdeményezést. Tőkés őket nevezi meg „húzóerőként”, az igazán értékes kemény mag viszont az a 10 százalék, amely teremteni tud, értékes meglátásai vannak. Egyszóval: elitképzés kell ide, hölgyeim és uraim! (Ezt az elméletét minden adandó alkalommal ki szokta fejteni említett igazgató. A bemutató után említést is tett arról, hogy a kilencvenes években sokan be akarták törni a fejét Kolozsváron, amiért elit iskoláról mert beszélni. „Igen, mert te a saját iskoládból szerettél volna elitet csinálni” – válaszolt valaki mosolyogva.) Azok a diákok, akikből a jövendőbeli erdélyi magyar elitet ki lehetne nevelni, általában visszahúzódó, hallgatag egyének. Az értékes ember kiszolgáltatott. Átlagos társai kiközösítik, és nyomulnak-nyomulnak: nekik nem jó a házi hamburger, lebőrölik a szülőt, 5000 lejes gépkaját vásárolnak. (Na, itt finom célzások hangzanak el arról, hogy Tőkés mikor is vásárolt utoljára hamburgert a városban, ha fogalma sincs, hogy a legolcsóbb 20-25 ezer lejbe kerül.) A fordított értékrend működik, és félő, hogy a fiatalok ezt fogják átvinni a jövő társadalmába is. Márpedig ezt meg kell akadályozni – sugallja Tőkés Elek. A Korunk „óriási jót tett” ezzel az ablakos-jelenes lapszámmal, ő ugyan bizony százával fogja felvásárolni, „akár közpénzen is”, és ingyen osztogatja majd a diákok között. Tanuljanak, LEGYENEK ELITEK!
   
   (NÉPSZERŰTLENEK ÉS ELŐRELÁTÓK) Horváth István szociológus (a kolozsvári tanszék másik híres fiatal tanára) a maga cséphadaró stílusában bekonferálja, hogy a jelenlévők számára bizonyára népszerűtlen gondolatmenetet fog kifejteni. Szerinte az Ablak a jelenre című pályázatra beérkezett valamennyi írásmű szerzője utánoz, leképezi a felnőttek magatartását. Sehol nem jelenik meg viszont a szubkultúra, amiben nyakig benne vannak, benne élnek: a zene, a film stb. Mert – folytatja Horváth István – Trianonon, világháborún és Don-kanyaron túl vajon van-e rock zene?! Mintha a felvonultatott fiatal csapat ki volna szakadva a jelenből.
   Hasonló kényelmetlen kérdést feszeget egy úriember, aki azt állítja, hogy „a városiak el vannak tévedve”, mintha nem is ezen a földön élnének, nem a magyar kultúrában mozognának. Ezen a ponton elnézést kér Alfölditől, lévén, hogy egy debreceni esetet ad elő: hajdúsági táncokat csodált a nézősereg, de a vak is látta, hogy nem az övék az a tánckultúra. A gyökértelenséget, a városi fiatalság félműveltségét ráadásul az iránytű nélküliség felerősíti. Kész szerencse, hogy egy újabb felszólaló kellemesebb témák felé tereli a figyelmet: öt év múlva meg kellene keresni a mai pályázókat, lássuk, mi valósult meg elvárásaikból. Mai látásmódjuk ugyanis erőteljesen idealizált. „Bárcsak ezzel a látásmóddal jönne minden karra évente öt-öt egyetemista” – hangzik el a sajátos óhaj. Herédi Zsolt szerint akár tíz év múlva is érdemes volna megvizsgálni, ki futott be és ki nem a mostani pályázók közül. Lássuk tehát, milyen minőségű a „potenciális értelmiségi” Erdélyország virtuális-magyar részében.
   
   (NEM ARRA...) A kérdések erdejére válaszolva, Veres Valér a szubkultúrától indít, mondván, hogy a pályázati kiírást általában olyan diákok reagálták le, akik a felsőbb és a középréteghez tartoznak. Lehet, hogy formálisan nem minden diák esetében igaz ez a megállapítás, de a kivételek is fel fognak zárkózni a közeljövőben. A szubkultúrát viszont az alsóbb rétegek élik meg nagy intenzitással. A felsőbb rétegek is benne élnek ebben a masszában, viszont számukra nem túlságosan fontos ez a világ. Lehetséges, hogy a kérdés rosszul volt fogalmazva, de a diákok arra válaszoltak, amit a Korunk kérdezett: sajátos erdélyi magyar perspektívát kínáltak fel, nem a rockkultúra kihatásait boncolgatták dolgozataikban. Ami pedig az elitképzést illeti: a kisebbségi lét egyik visszássága, hogy szó sem lehet anyanyelvű elitiskoláról. Mindahánynak tömegiskola-jelleget kell propagálnia. Főleg Kolozsváron kellene szembenézni ezzel a dilemmával – figyelmeztet Veres Valér, mert itt több magyar középiskola is működik. Ha mindannyan megpróbálnánk „elitek lenni”, az alsóbb rétegeknek nem marad helyük a romániai magyarság egészében – figyelmeztet a szociológus. Zárásként Kántor Lajos mindenkit „megnyugtat”: (ismét) jön a kemény szubkultúra a Korunk hasábjain, a májusi lapszám témája kávéház és kocsma leend. Persze: elit kocsmakultúráról lesz szó... További jó olvasást tehát!
   
   *
   
   Borozdaellenőrzés
   http://www.korunk.org/oldal.php?ev=2003&honap=4&cikk=89
   Történetek a 20. századról
   http://www.korunk.org/oldal.php?ev=2003&honap=4&cikk=96
   http://www.korunk.org/oldal.php?ev=2003&honap=4&cikk=97
   Képek a jelenről
   

   http://www.korunk.org/oldal.php?ev=2003&honap=4&cikk=98
   http://www.korunk.org/oldal.php?ev=2003&honap=4&cikk=99
   http://www.korunk.org/oldal.php?ev=2003&honap=4&cikk=100
   
Valér, Kovács Zoltán, Cseh Áron, Kántor.Lajos Veres Valér, BIJ
[efha]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu