Dátum: 2017. július 28. péntek    Mai névnap(ok): Salamon, Szabolcs


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Kalmár Tibor - Mulattattam és mulattam
M E G H Í V Ó, Kalmár Tibor MULATTATTAM ÉS MULATTAM című, életrajzi regénye sajtóbemutatójára 2017. június 22., csütörtök 15.30 óra Remíz Étterem (1021 Bp., Budakeszi út 5.) Megnyitja Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója.
Hogy a szerző kiket mulattatott és kiken mulatott, azt Bóta Gábor szerkesztő-színikritikus fogja kifejteni.

És, ha még marad megválaszolatlan kérdés, arról Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművész faggatja a szerzőt.

 
Madách Imre Az ember tragédiájának bábjátékosa fogalmaz Kalmár Tibor könyvének címéhez hasonlóan azzal a különbséggel, hogy nála a mondat vége „de nem mulattam”.
A Szerzől viszont a mulattatás közben mindig maga is mulatott – még akkor is, amikor erre az adott korszakban nem volt túl sok oka.

Kalmár Tibor 1937-től napjainkig nyolcvan év krónikáját tárja elénk: Horthy-rendszer, háborús évek, vészkorszak, felszabadulás, koalíciós évek, Rákosi éra, forradalom, kádári gulyáskommunizmus és a rendszerváltás. Mindeközben megemlékezik Királyhegyi Pálról és Kellér Dezsőről, akik élete és pályája meghatározó alakjai voltak, és ma is gyakran eleveníti fel bölcs és szellemes mondásaikat.
A kötetben találkozhatunk olyan híres Vidám Színpad-beli pályatársakkal is, mint Alfonzó, Bajor Imre, Benedek Tibor, Csala Zsuzsa, Kabos Gyula, vagy Salamon Béla, illetve az általa rendezett filmek művészeivel is, mint például Agárdy Gábor, Darvas Iván, Dayka Margit, Garas Dezső, Psota Irén, Ruttkai Éva, Sinkovits Imre vagy Tolnay Klári.

Szerzőről:

Kalmár Tibor gyermekszínészként kezdte pályafutását Lakner Bácsi Gyermekszínházában, majd szerepelt a Valahol Európában című filmben.
1954-ben végzett a Színművészeti Főiskola rendezői szakán. A Nemzeti Színház számtalan produkciójában segédkezett Gellért Endre és Marton Endre mellett, majd előbb az Állami Déryné Színházhoz, 1960-ban pedig a Vidám Színpadhoz szerződött.
A Vidám Színpadon olyan produkciók fűződnek nevéhez, mint a Férjvadász Mezey Máriával, a Lovagisa ügy Bilics Tivadarral, a Leszállás Párizsban Kabos Lászlóval és Csala Zsuzsával, a Család ellen nincs orvosság Gálvölgyi Jánossal, a Good bye, Charlie Hernádi Judittal és Sztankay Istvánnal, valamint a Vidám Színpad ötvenedik évfordulójára készült Ezt is túléltük című kabaré Agárdy Gáborral és Bodrogi Gyulával.
SZÚR-ok, Forradalmi Ifjúsági Napok és ORI-műsorok kapcsolódnak a nevéhez. A Magyar Televíziónak ötven éven keresztül rendezett, közel kétszáz – egész estét betöltő – műsort készített (például a Nemcsak a húszéveseké a világ, a Slágertévé vagy a Szilveszteri Színházi-buli).
1990–1994 között a Pesti Vicc szatirikus hetilap főszerkesztője volt.
Könyvei: Kulisszatitkok, Sztárok és kutyák, Volt egyszer egy kabaré, A nagy nevettetők, Legendás komédiások, A humor háza, Sztárok az éjszakában.


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél

Fodor Zsókának. Arról, hogy mennyi talán igen, de arról, hogy van, nem illik megfeledkezni. Boldog születésnapot! (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
,,Nincsenek fiktív gondolatok, semmi nincs kiszínezve”

Ruszt József 80 éve született

Színháztechnikai siker - Technical Invention Prize magyar színháztechnikai fejlesztésnek

Anna Netrebko és Dmitri Hvorostovsky két operanagyság DVD-n

POSZT díjazottak 2017

Kalmár Tibor - Mulattattam és mulattam

A vágy villamosa – balett-ősbemutató az Erkelben

Bartus Gyuláé a Gálfy Gyűrű

Pénz is jár a POSZT szakmai díjai mellé

Rangos szakmai díjakat nyert a Jókai Színház

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu