Dátum: 2017. december 15. péntek    Mai névnap(ok): Valér


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Szüléstörténetek
A Magyar Színház ad otthont és művészeket ahhoz, hogy egy igazán forró és mindenkit érintő közéleti téma bekerülhessen a színház közegébe. Május 7-én, 18:00-24:00-ig, szüléstörténetek felolvasó maratont tartanak a Nagyszínpadon.
Célunk az, hogy kiemelt figyelembe kerüljenek azok a családok, nők, akik olyan körülmények között szültek, amely mindenképpen szót érdemel. Vagy a boldogsága vagy a traumája miatt.

Ami biztos, az az alapkoncepció, hogy mindenkinek joga olyan körülmények között szülni amilyenben megbízik. Legyen az kórház, otthon, bármi.

Úgy véljük, a túlszabályozottság csak a rémületet erősíti, holott a szülés egy olyan természetes folyamat, amit nem lenne szabad félelmek közé szorítani.
Ezekkel a történetekkel azt szeretnénk elérni, hogy kiemelt figyelmet kapjanak azok a nők, családok, akik elég bátrak voltak választani, elég bátrak voltak a legfájdalmasabb, legpokolibb helyzetben helytállni és elég bátrak voltak ahhoz is, hogy mindezeket leírják és most megosszák a közönséggel.

 
Szeretnénk, ha hallható hangja lenne az alternatív lehetőségekben is gondolkodó, önmagukat szabadnak gondoló szülőknek akár otthon, akár kórházi keretek között akarnak szülni. Szeretnénk ha ezeket a szülőket nem bélyegeznék meg azzal, hogy felelőtlenek hanem megértené a közvélemény, hogy szabadnak csak az születhet, akit szabadon szülnek. Abban bízunk, hogy ha a szülők, a családok megélhetik a szülés és a születés boldogságát, akkor egyre többen vállalnak majd gyereket.

Ezen az estén bárki bejöhet a Magyar Színház nézőterére, leülhet, és bármennyi időt eltölthet a szövegek meghallgatásával.

 
A felolvasók a Magyar Színház társulata és barátai;

Ruttkay Laura, Hernádi Judit, Peremartoni Krisztina, Ráckevei Anna, Soltész Bözse, Balázsovits Edit, Bíró Kriszta, Gémes Antos, Haumann Petra, Kerekes Viktória, Papp János, Igó Éva, Fillár István, Sztankay Orsolya, Wégner Judit, Kálid Artúr, Szalay Kriszta, Benkő Nóra, Béres Ilona, Hámori Ildikó, Töreky Zsuzsa, Murányi Tünde, Takács Katalin, Rudolf Péter, Borbás Gabi, Kútvölgyi Erzsébet, Csöre Gábor, Udvarias Anna, Szabó Ildikó, Ágoston Péter. Andrádi Zsanett, Csonka András, Epres Attila, Hámori Gabriella, Nagy-Kálózy Eszter, Zsurzs Kati, Hegyi Barbara, Péter Kata, Egri Márta, Gáspár Kata, Halmágyi Sándor, Horváth Illés, Lengyel Ferenc, Móga Piroska, Simon Andrea Szatmári Attila Szűcs Sándor Ullmann Mónika, Mácsai Pál, Zalán János

A szövegek néhány kivételtől eltekintve, nem profin megírt írói szövegek, hanem anyák, apák, szülésznők, bábák, dulák megélt történetei.

[serzsi]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Gyugyi László – Csenkey Éva – Hárs Éva: ZSOLNAY ARANYKORA

Óriáskeréken a megállíthatatlan Woody Allen

Zrínyi 1566

Házasságon innen, házasságon túl - felújítás vagy újrarendezés?

Ajándék ez a nap

Egyed Zoltán és Vámos Zoltán - fotókiállítása

Visszavonulás

Átadták a Magyar Teátrum Díjakat

Agárdy Gábor - “ikonok & festmények”

Rockenbauer Zoltán - Csinszka, a halandó múzsa

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu