| III. BÁBU fesztivál |
 |
 |
Ismét BÁbfesztivál BUdapesten ! A BÁBU-t immár harmadízben rendezi meg a Budapest Bábszínház. Három sűrű napon, április 19. és 21. között nyolc előadás vendégszerepel, amelyeket az idősebb és az ifjabb generációkat egyaránt képviselő bábművészek mutatnak be. Így a szemle publikuma nemcsak friss produkciókat, de országra-, sőt, világra-szóló, sokéves sikereket is láthat.

|
Idestova két évtizede született az a bábjáték, az Alice Csodaországban (Kolibri Színház), amelynek tucatnyi, Lewis Carrol meséjéből jól-ismert karakterét egymaga Závory Andrea eleveníti meg a fesztivál április 19-i, délután 3 órai nyitóelőadásán, nemcsak a talpraesett kislányt, de nyuszit, egeret, hernyót, fakutyát, teknőcöt, homárt és más alakokat. Szintén sikerdarab, a Porondon a bolondom (Bábakalács Bábszínház), amelyben a századelő, a némafilmes burleszkek és a vásári játékok hangulatát idézi Szluka Judit aznap délután 5 órától, négyféle bábtechnika váltogatásával is elvarázsolva a nagyérdeműt. Majd este 7-kor következik a Stop és a Con Anima (Mikropódium), amelyet a világjárt, több mint kétszáz fesztiválon megfordult Lénárt András mutat be egyedien szerkesztett, finoman mozgatható, parányi bábjaival.
|
|
|
|
| |
|
Marionettek keltik életre a népszerű mesét, A három kismalacot (Ziranó Színház) másnap, 20-án délelőtt 10 órakor. A bátor süldőket, meg örök ellenfelüket, az ármányos farkast Varga Péter és Pfeiffer Zsófia hozza közeli ismeretségbe az óvisokkal. Különleges élményt kínál délután 3 órakor a jávai árnyjáték, Az Esőkirály és szépséges Jázminvirág. A romantikus történet „színpada” a fehér vászon, amelyen a mesélő, Dus Polett s a táncosok jóvoltából rajzolódnak ki az események, ritka hangszerek élő zenéjével kísérve. Ezen a napon délután 5 órakor látható olyan bábszínjáték, a Re: Hamlet, amely szintén sokfelé jutott el a külföldre, s előadója, Sarkadi Bence bizonyította, hogy a shakespeari tragédia lényege, költészete, drámaisága tolmácsolható szavak nélkül is, a maga készítette marionettekkel.
|
|
Népmesékből fogantak azok a bábelőadások, amelyeket a zárónapon, április 21-én láthatnak a gyermeknézők. Eredetét címében is hirdetiA székely menyecske meg az ördög (Fabók Mancsi Bábszínháza). A mesemondás, a népi éneklés és a bábozás találnak egymásra Fabók Marianna játékában.
Palóc népmeséből született, Jankó királyfiról és Tündérszép Ilonáról szól Az élet és a halál vize (Árgyélus Színház). A népi hangszerek zenéjével gazdagított előadásban, Écsi Gyöngyi személyében ugyancsak összefonódik a bábjátékos, az énekes és a mesélő szerepe.
Az órácskányi bábjátékok széles keresztmetszetét mutatják az országos bábszínházi kínálatnak a BÁBU-fesztiválon.
2012-04-19 15:00 Cs Alice Csodaországban - III. BÁBU Fesztivál
2012-04-19 17:00 Cs Porondon a bolondom - III. BÁBU Fesztivál
2012-04-19 19:00 Cs Stop-Con Anima - III. BÁBU Fesztivál
2012-04-20 10:00 P A három kismalac - III. BÁBU Fesztivál
2012-04-20 15:00 P Az Esőkirály és a szépséges Jázminvirág - III. BÁBU Fesztivál
2012-04-20 17:00 P Hamlet - III. BÁBU Fesztivál
2012-04-21 10:00 Szo A székely menyecske meg az ördög - III. BÁBU Fesztivál
2012-04-21 15:00 Szo Az élet és a halál vize - III. BÁBU
|
|
| [ebics] |
| 2012-04-16 00:38:00 |
 |
Cikk nyomtatása
|
|
|
 |
 Hollósi Frigyesnek Majdnem azt írtam: boldog voltam, hogy sok-sok tagját láttam annak a
legendás szolnoki társulatnak, amelynek Hollósi Frigyes közel két
évtizedig kiemelkedő művésze volt. Boldog akkor lettem volna, ha nem
azért futnak össze annyian a Nemzeti Színház előcsarnokában, hogy
Frinyótól vagy Fricitől - ahogy minden képzeletet felülmúló
szeretettel beszélnek róla - búcsúzzanak. –( Horváth Gábor Miklóstól)
|
|
 |
 |
|
|