Befogadó Európa?
A kultúra szerepe az Európa-eszmény megújításában
Bozóki András a nemzeti kulturális örökség minisztere:

ÜZENET
Alig több mint egy évvel ezelőtt csaknem kétszeresére nőtt az Európai Unió tagországainak száma: tizenötből huszonöt lett. 2007-ben még két ország csatlakozására van kilátás, és megbeszélések folynak még nagyobb bővítésről is. Ha csak a méreteket és a számokat nézzük, azt hihetnénk, hogy Európa példátlanul sikeres és befogadásra kész. Európa egészét tekintve viszont másról tanúskodnak a politikai irányzatok és a társadalmi közhangulat. Azzal, hogy Franciaországban és Hollandiában az emberek többsége nem fogadta el az Európai Alkotmányt, megállt, de legalábbis erősen megtorpant az a folyamat, amely az integráció elmélyítésével kívánta elősegíteni a kibővült Európán belüli konszolidációt. Most egy hosszas helyben járás következhet, és meggyengülhet az Európa-eszmény. Tud-e a kultúra valamit tenni azért, hogy megoldódjon ez a válság-közeli helyzet?

A tíz új tagország bevonásával létrejött bővülés csak növelte az Európai Unión belüli különbözőségeket. A gazdasági fejlődés változó mértéke, a legszegényebb és leggazdagabb európai térségek közötti különbségek is sokfélék. Ettől aztán csak nő az új tagállamokból érkező "vendégmunkás-áradat" okozta, növekvő munkanélküliségtől való félelem. A társadalmi befogadóképesség nem tudott lépést tartani a tagállamok számának hirtelen növekedésével. A nyugat-európai társadalmi modell strukturális gondjai érthetően bizonytalanságot váltanak ki azokban a társadalmakban, amelyek a munkahelyek veszélyeztetettségének okát nem az egész Európát érintő versenykényszerrel, hanem a bevándorlók megjelenésével magyarázzák. Minthogy nincs politikai konszenzus, és nem látjuk az EU jövőbeli alakulását, még bizonytalanabbnak érezzük magunkat, ezért nem tudunk megbékélni a sokféleség növekedésével.

Mit tehet a kultúra azért, hogy a sokféleségben fölfedezzük az értéket? Vannak-e olyan közös értékek, melyeket a bővülő közösség országai, társadalmai egyaránt elfogadnak? Az összetartás, a türelem és az esélyegyenlőség érvényes az újonnan jöttekre is? Meg tudja-e teremteni a kultúra az egységet a sokféleségben? Felfedezhetjük-e a közös európai önazonosságot a huszonöt, vagy még ennél is több országban? Képesek vagyunk-e olyan nemzeti és európai kultúrpolitikát alkotni, amely elősegíti az európai azonosságtudat megszilárdítását és az integrációs folyamat elmélyítését?

Nem csak "a régi" európai államokat jellemzi a lelkesedés hiánya, a hazai és az európai politikával való elégedetlenség és a bevándorlók egyre durvább elutasítása. Az európai országokban mindenütt szembesülni kell ezekkel a kérdésekkel: Európaivá válhatnak-e a bevándorlók is? Akkor is európaivá válhatnak, ha megőrzik saját kultúrájukat, vagy csak akkor, ha leszámolnak vele és beleolvadnak a befogadó ország kultúrájába? Amíg számos politikai szereplő könnyedén használja fel érvelésében a kultúrát érő fenyegetettséget bevándorlás-ellenes indulatok táplálására és szítására, még mindig az európai értékelvű többségre vár az a feladat, hogy meggyőzően megfogalmazzák a kulturális értelemben vett európaiság fogalmát. Hogyan tudnánk jobban értékelni a köztünk lévő különbségeket? Hogyan állíthatnánk helyre az együttérzés és a türelem becsületét? Hogyan alakíthatjuk ki a többrétegű európai azonosságtudatot?

Láthatólag a rövidtávú, anyagi értékeken alapuló gondolkodás jellemzi leginkább a társadalmak és elitjeik integrációs szemléletét. A régi tagállamok attól tartanak, hogy elesnek bizonyos támogatásoktól és többet kell befizetniük, az új tagállamok meg főként aszerint látják a csatlakozás előnyét, hogy hány eurót kapnak az EU költségvetéséből. Hogy még mi mást jelentene Európa, arra senki nem gondol. A kultúrának hatalmas szerepet kellene játszania a megnövekedett Európa közös értékeinek olyannyira várt újrafelfedezésében, újraértékelésében és megerősítésében. Minden írónak, teoretikusnak, társadalomtudósnak, művésznek, kulturális szervezőnek és közösségi vezetőnek szerepet kellene vállalnia ebben a folyamatban.

Ha elfogadjuk, hogy a kultúra tehet valamit az európai eszményt megújításáért, az általános politika kérdéseiről is beszélnünk kell. Akkor hát kezeljük a kultúrát az európai politika egyértelműen kimondott prioritásaként? Erősítsük meg a sokoldalú kulturális együttműködés fórumait és hozzunk létre újabbakat? Álljunk ki a nemzetek fölötti kulturális programok megvalósítása mellett? Tűzzük azt ki célul, hogy egy valódi pán-európai kultúrát hozunk létre? Ha így döntünk, milyen tartalommal töltsük ki a tervet? S ha nem, miért vetettük el ezt a gondolatot?

Ezekben a hónapokban minden tagállam a 2007-2013-as tagság Nemzeti Fejlesztési Tervének kidolgozásán fáradozik, minthogy hamarosan be kell nyújtaniuk az Európai Bizottságnak. Hogyan tudnánk a jelenlegi keretek kínálta európai forrásokat kulturális célok támogatására fordítani? Hol készült el a legjobb nemzeti stratégia, hol alakult ki a sokféleség és befogadókészség jövőbeli tervezését legjobban szolgáló, követhető gyakorlat és példa?

Remélem, hogy Budapesten köszönthetem majd a minisztereket és rangos vendégeinket. Őszintén bízom abban, hogy a találkozónk alkalmat ad minden kérdéssel és kétséggel kapcsolatos nézeteink megvitatására. És remélhetőleg néhány kérdésben egyetértésre is jutunk.

Dr. Bozóki András
a nemzeti kulturális örökség
minisztere

2005-11-14 08:00:00