TÖRTÉNŐ KÉTELY (az Ottlik-vedutáról)
"Érzelmi- és tudóskönyv – egyszerre. Ottlik köpönyege alól kihulló – azt némiképp át is szabó – nagyszabású munka. Minden szerző vágya, hogy ilyen ádázul röntgenezzék meg, ennyire komolyan vegyék állításait, utalásait – útvesztőit, zsákutcáit."

   
   TÖRTÉNŐ KÉTELY
   
   (Jakus Ildikó – Hévizi Ottó: Ottlik-veduta)
   
   


   Az utóbbi években egyre figyelemre méltóbb munkákkal előrukkoló Kalligram Kiadónál jelent meg (tizenöt év akkurátus leltározása után) Jakus Ildikó és Hévizi Ottó Ottlik-kötete. Hévizi nem titkolja el, hogy két éve elhunyt szerzőtársával a magánéletben is összetartoztak; s ez különös aurát, különös köröket von a könyv köré. Csend-körök: gyászmunka – a lehető legkevesebb fölös zajjal.
   Az előszó (Monolocale) sajátos, permanens múlt. Hévizi fegyelemmel mondja – az alig mondhatót. Becsületes társként szövi az egyszerre szakmai és privát kontextus sűrű hálóját: felvezet, „keretbe helyez”, tételez, oszt és szoroz, s el is számol. Személyes szálak, meditatív csomók. Két nyomozó, két értelmező szövetsége sejlik fel. Már-már a vérszerződést játékba hozó archetipikus képlet ez. A startvonalon két fiatal, obligát ambícióval és radikalizmussal. A lelátón a megtalált apa, a mester. A startpisztoly másfél évtizede eldördült. Vajon a kaszáló időben mi marad(hat) az egykori „őrületből”? Nincs válasz – de van tét.
   
   A fókuszban a főmű (Iskola a határon), illetve annak is főként hármas nyitójelenete (Az elbeszélés nehézségei) áll. Minden fonál e karóra kötve. A könyvet Jakus Ildikó három, világos logikájú, fel-felfénylő nyelvű tanulmánya nyitja, mely a későmodern próza kulcsfigurájának legfontosabb regényeit (Iskola a határon, Hajnali háztetők, Buda) elemzi. A mindenkori értelmezés reflektorában álló Iskola kapcsán szervilizmustól mentesen, in medias res leszögezi, hogy „A regényről kialakult utalásrendszer szinte külön „nyelvként” működik, mintha lényegében már túl lennénk a mű értelmezésén”. Ő persze egészen másként látja, s – a kérlelhetetlen ottlikista Tandorit (is) segítségül hívva – bátran argumentál és felülír. Iskola a határon: Medve, Bébé, Szeredy, Magda és a többiek felől az elviselhetőség, „innen” vizsgálva a jelentés határán. Jakus szerint a mű nem a „függetlenség elveszíthetetlenségének”, hanem a „szabadság veszélyeztetettségének” regénye. Szerzőtársával szinkronban másfajta olvasásra buzdít. Nem afféle magyar Törless-regényként, inkább „nyelvművészetként”, illetve „létezés-szakmaként” kívánja olvasni, olvastatni a könyvet. („Szegedy-Maszák Mihály helyett Balassa Péter” – vágná rá a javíthatatlanul eminens bölcsész.) Hévizi tézise alapján „az Iskola a határon a lappangó elkurvulás lehetőség-feltételeinek kérdésére felel, és nem az egyszer s mindenkorra kivívott benső szabadság előtörténetét állítja”. A cél tehát: leszámolni a példázatossággal; avagy etika máshogyan, továbbá kétely – minden előtt.
   
   Biztosítottnak tűnik a háttérfedezet is e diszkrét „dekonstrukcióhoz”: ugyanis a szerzőknek sikerül elhitetniük, hogy Ottlik majd’ minden bekezdését ismerik. A Veduta egyik látványos kontextus-szervező elve (az életművön belüli intertextualitás) is e tudásból fakad. Kontrák, rekontrák halomszám. Ottlikra Ottlik, mondatra mondat, utalásra utalás. A szerzői intenciók ellenére néha azonban szétfoszlik az esszébeszéd, s helyét valami – nehezen definiálható – szaktudományos aprólékosság foglalja el. Az állandó citátumok, grandiózus megfejtések, „leleplezések” őrületig fokozott leltározása néhol kifejezetten zavaróan hat. Ilyenkor a nyelv is megdöccen, s a sok finomság finomkodásba fordul. Mindez hangsúlyozza (bizonyítja) ugyan a filológiai munkát, kompetenciát; azért mindenre nem elég. Nem csoda hát, hogy Ottlik-szakértői bizonyítvánnyal nem rendelkező, és/vagy rajongásból közepesre kollokvált befogadó számára helyenként fárasztónak, túlinterpretáltnak tűnik a szöveg. (Másként: filológusoknak krimi, krimifalóknak filológia.)
   

   Az interpretációs technikák azonban meggyőzőek. Motívum-röntgen és elhallgatás-elemzés. Beszédmód-analízisből kibomló ön- és Ottlik-ismereti látkép. Kérdések, sokperspektívás beszéltetés. (Ki milyen modalitásban beszél? Megfeleltethető-e a szerzői énnel Bébé figurája? Rezonőr-e az elbeszélő? Mennyire oldódik fel a szövegben, mennyiben marad kívül? Mekkora a distancia? Mennyi a csapda, az akna? Egyáltalán: hány kód maradt az értelmezői közösségek számára néma?) Talán épp Jauss tételének („minden megértésnek sajátja, hogy nem kényszeríthető ki”) belátása történik itt: kirekesztés helyett dialogicitás.
   A filológiai kapa minduntalan „szétcsap” a sorok között, újrarendezve azokat. Sorakozó, újra – akárha katonáéknál. Mindemellett az Ottlik-Veduta kultúrtörténeti utazásként is dekódolható, melyben (egyfajta bölcsész-karneváli jelleggel) szó esik ’56-ról, kávéház(ak)ról, Karinthyról, Kosztolányiról, Oscar Wilde-ról, Vernéről és Rilkéről is. A kiinduló beszédhelyzet azonban változatlan marad: a szerzőpáros nem fogadja el a merev Ottlik-képet. Ne legyen Ottlik ikon. Történő kép(zet) legyen inkább, ha úgy tetszik: történő kétely. Egyébként – az ún. szuperolvasóknak minőségi lubickolást biztosítva – sikeresen építenek a kétely alakzatára (is). Igen, a Veduta rászorít a kételyre: s ez egyáltalán nem kevés.
   Érzelmi- és tudóskönyv – egyszerre. Ottlik köpönyege alól kihulló – azt némiképp át is szabó – nagyszabású munka. Minden szerző vágya, hogy ilyen ádázul röntgenezzék meg, ennyire komolyan vegyék állításait, utalásait – útvesztőit, zsákutcáit. (MAGYAR NARANCS, 2005 / 11. szám)

POLLÁGH PÉTER

   Kalligram Kiadó, Pozsony, 2004,
   340 oldal, 2400 Ft


   Kapcsolódó Pollágh:
   A titok jobban áll (Papp András: Suttogó)
   Történő kétely Az Ottlik-vedutáról
   Elvitte a cica (Jónás Tamás kötetéről)
   GANG (M1)
   Esti showder
   Magyar illedelmes (Allegro, Rakott)
   A gyomorszorító Nagy Alakítás
   PIT BULL DÉLVIDÉK – webkaland
   WWW TATABANYA.HU
   
               

2005-06-11 04:03:00