A Mácsaiak - az édesapa: Mácsai István
A híres családban az idén nyolcvanadik életévét betöltő családfő az egyetlen képzőművész.
Mácsai István (fotó) ötödik emeleti műtermében sok ismerős portré van: Fiú klarinéttal - ő Mácsai János, az elsőszülött fiú, aki Zeneakadémiát végzett. Rómeó jelmezében a húszéves, kezdő színészt, Mácsai Pált láthatjuk, aki jelenleg a Madách Kamara művészeti vezetője.
A híres családban az idén nyolcvanadik életévét betöltő családfő az egyetlen képzőművész.

- Nem is volt korábban a családban művész?

- Édesanyám jól rajzolt, és szépen varrt, ez volt a foglalkozása is: varrónő. De képzőművész nem volt.
Édesapám tisztviselőként dolgozott a Friss Zsigmond és Doctor Guido cégnél, amely temetkezési cikkeket gyártó vállalat volt. Nagyapám különleges ember volt. Ő Mácsán született, Arad megyében, 185O-ben. Ez a kis falu három kilométerre van a határtól, így Trianon után Romániához került.
Nagyapám nagy hazafiként akkor magyarosította a nevét, és át is települt Budapestre a lányához. Én még ismertem őt, mert 88 éves koráig élt. Gyerekként szívesen hallgattam a történeteit.
A Monarchia összes nyelvét beszélte, és megállás nélkül szivarozott. Mindenki, aki jött hozzá, szivart hozott ajándékba, néha oszlop magasságban álltak a dobozok az asztalán.

Laura (1997)
 
- A képein egy alföldi kisváros poros utcái elevenednek meg, sajátosan "mácsais" csavarral: háttérben a Notre Dame-mal, vagy Maria Teresa infánsnővel a sárban. Ez a város Kiskunfélegyháza, a gyerekkor helyszíne?

- Édesanyám idevalósi, a helybéli fűszeres lánya volt. Piroskának hívták, szép,szőke, 19 éves lány volt, mikor apám, Zoltán megismerte. Ez épp a kommün évében történt, román megszállás alatt, ő maga is román hadifogolyként került ide. Sétált a korzón, és Vámos néni cukrászdájában, a lányok gyűrűjében meglátta anyámat.
Szerelem volt első látásra. Bement egy virágboltba, cserépbe ültetett orgonafát vett és egy névjeggyel elküldte Beregiékhez. Amiből az következik, hogy bár nyomor volt, megszállás volt, működtek a cukrászdák, a virágboltok és lehetett cserépbe ültetett orgonát küldeni lakásra. Ezek szociográfiailag érdekes dolgok. Anyám persze nem akart hozzámenni, de apámnak olyan jó beszélőkéje volt - ezt nagyapámtól örökölte -, hogy levette a lábáról. Pestre költöztek, a Zichy Jenő utca egyik nyomorúságos lakásába. Itt születtem én.

Testvérek (1997)
 
- Hogy kezdődött a rajz "karrierje"?

- Ennek is külön története van. Háromévesen sokat rosszalkodtam, ezért anyám papírt, ceruzát vett elő, és rám szólt: "Rajzolj!" Azóta sem hagytam abba.....A családi legendához hozzátartozik, hogy Félegyházán, ahová nyaranta visszajártunk, rengeteg kacsát, libát rajzoltam, de úgy, hogy meg lehetett őket különböztetni egymástól. Mikor kérdezték tőlem, hogyan lehetséges ez, azt mondtam: "Jól meg kell nézni őket."

Marianne (1995)
 
A piktúrám nehezen beilleszthető valamilyen skatulyába, bajban is voltak velem a művészettörténészek. A stílus alkati kérdés. Én magam sem akarok nevet adni neki, majd az utókor elnevezi. Mindenesetre a realizmushoz állok közel.
A főiskolán Bernáth Aurél volt a tanárom, aki a maga expresszionista, lírai alkatával szerette volna befolyásolni az én "földhözragadt" látásmódomat, de nem sikerült. Később el ismerte a munkásságomat. A hatvanas-hetvenes évek fordulójára végre a szakma is elfogadta, amit csinálok, és kaptam egy külön "fiókot".
Azt mondták rám, hogy olyan "mácsais." Nálam az aprólékosan kidolgozott tárgyak általános világgá álnnak össze, ahogy ezt Szabó György barátom írja rólam a most megjelenő albumban. Legközelebb Pesten, a Vigadó Galériában lesz októberben összefoglaló tárlatom, amelyet ő nyit meg. Augusztus végén pedig Hajdúszoboszlón nyílik kiállításom a Körmendi Galéria rendezésében.

A festő, a modell és a Vihar (1996)
 
- Egyik fia sem örökölte a rajztehetséget?

- Pali jól rajzol, de már 17 éves korában elhatározta, hogy színész lett. Attól kezdve a Kölcsey gimnázium helyett a Pinceszínházba járt. Volt is baja az igazolatlan órákkal, de az egyik tanárnője azt mondta, ha felveszik a főiskolára, elengedi neki a hiányzásokat. És elsőre felvették, Kerényi Imre osztályába. Most azért aggódom, mert halálra dolgozza magát az a "gyerek". Dehát az ilyen atyai aggodalom életünk végéig tart. Másik fiamért, Janiért azért aggódom, mert ő is sokat dolgozik, hangszerkészítő műhelye van. Két unokám közül Miklós az, aki jól rajzol, Bálint pedig most lett gimnazista.

A műterem...
 
A különböző elfoglaltságok miatt nem tud mindig összejönni a család, de a feleségem elszántan ragaszkodik a vasárnapi ebédek hagyományához. Ilyenkor kultikus ételeket eszünk, például csúsztatott palacsintát, amiből a gyerekek hihetetlen mennyiségeket tudnak megenni.

Fotó: Peti Péter

[ Ézsiás Erzsébet ] 2002-08-13 10:41:00