Eleven Láng
Beszélgetés Láng Annamáriával
Délelőtt fél tíz. A nézőtéri ruhatári pulton ücsörgünk, elvonulva a világ szeme elől. (Nem lehet elbújni, jönnek-mennek mellettünk, bizonyítván: „színház az egész világ”.) Van még néhány perc a próbakezdésig. A bemutatóig már csak pár nap. Velem szemben a Liliom Julikája, A Nibelung –lakópark Gerdája, Nyina a Sirájból, azaz Láng Annamária (fotó), a Krétakör Színház színésznője.
Igazi sikertörténet az övé – bár most nem erről lesz szó -, ami nem csak díjakban fejeződött ki, hanem abban a tényben, hogy fiatal kora dacára a társulat egyik meghatározó művészévé érett, akinek jelentős szerepe van a Krétakör „felemelkedésében”. S ha már szerepet említünk, épp ezért tartom elé a diktafont a Vidám Színpad ruhatárában. Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline című népszínművének női főszerepét ő alakítja a február 4-ei premieren.

 
- Ha azt olvassuk: Romeó és Júlia, vagy Troilus és Cressida, óhatatlanul egy szerelmespár jut eszünkbe. Ám Kasimir és Karoline története korántsem a szerelem nagyszerűségéről, sokkal inkább az emberi kapcsolatok becstelenségéről, kisszerűségéről, a szerelem leértékelődéséről, (f)eladhatóságáról szól. Egyetért vele?

- A Kasimir és Karoline szintén szerelmi történet, de Shakespeare műveitől eltérően itt nem különleges, hanem a leghétköznapibb emberek szerelme elevenedik meg. Olyanok, mint mi, sőt, Horváth még közhelyszerűbbé teszi őket, mint amilyenek valójában. A szerelemben hihetetlenül sebezhetőek vagyunk. Nagyon gyakran magamra ismerek Karoline önző, dacos viselkedésében, buta mondataiban.

- A darab a müncheni Októberfest tarka forgatagában játszódik. Az emberek mohón, mámorosan fogyasztanak, miközben sivár és szomorú dolgok történnek velük.

- Maga a szórakozásuk is nagyon sivár. Sörivás mértéktelenül. Aki ennél egy picit jobbra vágyik, s kér egy pohár portóit, már szinte a mennyországban érzi magát. Aztán lehet fagylaltozni, felülni a hullámvasútra. Lesik a zeppelint, és arra gondolnak, milyen szép lenne rajta lenni. De tudják, hogy ez sose történik meg velük.

- 1932-t írunk. Egy évvel később Adolf Hitler jut hatalomra Németországban. A világ brutálisan belezúz a szerelembe is. Ki lehet kerülni a politikát?

- Próbálunk foglalkozni ezzel, ha nem is direkt módon. Az előadás megpróbál ma játszódni, párszáz nappal az Eu-csatlakozás után, amelynek az emberek nagyon nagy várakozással néztek elébe. Kérdés, fogunk-e csalódni? Az álmok mikor hullnak szét darabjaikra, hiszen továbbra is nagy a reménytelenség, kilátástalanság a jövőt illetően, s ez beszivárog mindannyiunk magánéletébe. Mi az emberekről akarunk beszélni, a kiüresedett kapcsolatokról, az értelmetlenné váló boldogságkeresésről, a reményvesztettségről, az álmok szétdurranásáról.

 
- Karoline miről álmodik?

- Talán egy szép estéről… Hogy jól érezze magát… Hogy tudjon nevetni…

- „Munka, otthon, biztonság” hirdeti manapság idehaza a politika. Ez a „hármas egység” stimmel Karoline életére is. Van munkája. S otthonra, biztonságra vágyik.

- De a férfi, akitől ezt elvárja, nem tudja neki megadni.

- Ezért elárulja Karoline?

- Igen. Nem akarom őt felmenteni. Neki is igaza van, mert azon az estén szeretné jól érezni magát. Miért kellene sírnom, csak azért, mert téged elbocsátottak, közli Kasimirral. Karoline-ból egy picike nagyvonalúság és intelligencia hiányzik. De hát kiből nem?

- Van valami hasonlóság abban, ahogy az Ön élete is egyfajta (eszelős) rohanás szerepről szerepre, színházról színházra, országról országra, úgy Karoline-nak is valóságos ámokfutás ez az éjszaka.

- Karoline közel áll hozzám abban az értelemben, hogy hasonló a mentalitásunk. Hirtelen haragú, türelmetlen lény. Mindent akar, most azonnal, egyszerre. Most legyen jó! Ez nagyon jellemző rám is. Ilyen értelemben meg tudom őt érteni. De várom a pillanatot – és ennek el kell jönnie a bemutatóig –, amikor már a kettőnk közti különbözőséget is el tudom játszani. Mert számomra az lenne a legizgalmasabb.

- Milyen mértékben meri rábízni magát a német rendezőre, Wulf Twiehausra?

- Huú… Csak jót tudok róla mondani… Ezért talán nem túl érdekes. A hideg gyermek című darabban már korábban dolgoztam vele. Azóta még harmonikusabb a munkaviszonyunk.

- Érti, amit mond?

- Beszélek németül, ezért tolmács nélkül is értem. Elképesztő figyelemmel, odaadással és türelemmel bánik velünk. Még nem találkoztam rendezővel, aki ennyire odafigyelt rám.

- Schilling Árpád, a Krétakör Színház igazgató-rendezője a pályakezdése óta fogja a kezét…

- Igen, de vele más a kapcsolat. Valamiféle feszültségből táplálkozik. Talán, mert nagyon hasonló természetűek vagyunk.

- A játszótársaival szinte „szavak nélkül” is megértik egymást. Hogyan lehet elérni, hogy annyi év, annyi közös munka és siker után is a gesztusok, a tekintetek elevenek maradjanak, s ne a rutin diktáljon?

- Az, hogy már láttam tőlük, és ők is láttak tőlem sok megoldást, amit itt is használok, egyáltalán nem zavaró. Mivel annyira csodálatos maga a mű, felszínre hozhat olyan dolgokat, amelyeket még nem tapasztaltunk – sem magunkon, sem a másikon.

Karoline: Láng Annamária - Kasimir: Katona László
 
- Tehát boldog heteket tölt mostanában Karoline-nal?

- Igen. Nagyon nagy öröm. Persze szorongás is van még. S ez egyre nő, ahogy ismerem magam. Ez egy „agyonjátszott” szerep tulajdonképpen. Tóth Évitől kezdve a Bertalan Ágin át Csákányi Eszterig már eljátszották nagy színésznők. Az ember szeretne találni benne valami pici különlegeset.

- Jövendölhető-e, hogy egyszer majd azt mondják, Láng Annamária pályáján Karoline szerepe jelentős állomás volt?

- Eddig mindig az a szerepem lett sikeres, amit nagyon nem akartam, vagy nem értettem, miért én kaptam. Karoline annyira passzol, hogy vannak félelmeim, nehogy beleessek a saját csapdámba. Azt gondolom, ez a bemutató inkább a társulat életében lehet nagyon fontos és izgalmas pillanat.
Egy dolgot szeretnék még elmondani. Ebben az előadásban vannak olyan kollégáim, akik szöveg szerint nagyon picike szerepet játszanak. Akik harminc éve vannak a pályán és nagyon jó színészek. Megrázó és megható, hogy olyan alázattal és olyan gyönyörűen dobják fel a „labdákat”, hogy nekem csak le kell ütni. Ha más szép dolog nem történik velem a bemutatóig, csak ez, már akkor is megérte.

Fotó: Hermann Ildikó

[ Kiss Péter ] 2005-02-02 21:02:00