Születésnapi levél - Kozák Andrásnak
"Olyan generáció tagja vagy, amelyben, istennek hála, hemzsegnek az eredeti, valódi egyéniségek."
(Pozsgai Zsolttól)
Kedves András,

ahogy látom idősebb barátaimnál, az ötvenedik év afféle kétségbeesett örömnek számít, egy olyan ajtó, ami kétfele nyílik, az élet-huzat csapdossa, előre is, hátra is kell nézni, kötéltánc – de a hatvanadik év már a hetedik szobába vezet, a bölcsességbe, a mosoly és megnyugvás szobájába.
Mostanában együtt dolgozunk, volt időm figyelni téged, és ezt a bölcs örömet láttam rajtad. Téged már nehéz „megvezetni”, azonnal átlátsz minden szándékon és közeledésen. Bár szerintem eddig is ilyen voltál.
A legtöbb színésznek álarcokat kell felvennie, hogy hitelesnek gondolja magát, és ezek a maszkok néha egészen jól sikerülnek. Erre sohasem volt szükséged. A saját arcod változatlansága töltötte meg a figurákat.
Íróálom az ilyen. A személyiség, amely nem kér eszközöket, amely önmagától szivárványszínű, termékeny, és termékenyítő. Az a „szervi mosoly”, amely annyira jellemző rád, gondolom, ugyanúgy világított a színpadon, akár a Boldogtalan hold-ban, akár a Troilus és Cressidában, akár a Bánk bánban játszottál.
A jó dráma nem nélkülözheti a színész valódi egyéniségét, hiszen arra épít, abból táplálkozik.
Olyan generáció tagja vagy, amelyben, istennek hála, hemzsegnek az eredeti, valódi egyéniségek. Ma már ez nem ilyen egyértelmű.
Születésnapodon köszönetet mondhatnak azok a filmrendezők, akik szinte mániákusan kapaszkodtak Kozák András hitelébe, és ezzel adták el önmagukat is. Örülnék, ha a mai filmes és televíziós rendezők is rájönnének arra, miféle valódi, szívhez szóló sikert lehetne elérni egy-egy újabb alakításoddal a vásznon.
De erre kevés remény van. Ma nem divat adni. Ma kapni divat. Kapni, mindenáron. De pedig adtál mindig.

Beszéltek zárkózottságodról, hogy ritkán nyílsz meg valaki felé. Úgy látszik, ez is csak korsajátosság. Fehérváron, a „Legyetek jó, ha tudtok”-ban rengeteg gyerekkel hozott össze a szerep.
Kicsit aggódtam, amikor először beültem az előadásra. Mihez kezd Kozák ennyi gyerekkel? De soha nem tapasztalt közvetlenség áradt a deszkákról.
A gyerekek valódi kíváncsisággal gyűltek köréd, szerintem feledve lámpalázat, színházat, mindent. Elfogadtak igazi játszótársuknak. És Te őket. Megéreztek benned valamit, amiről ösztöneik úgy súgták, csak a gyermeki lélekben létezik. És te megérezhettél bennük valamit, ami az érett férfi sajátja. És így érik körré az addig párhuzamos egyenespár. Engedd most már magadhoz a gyerekeket. Szükségük van Rád.

Baráti öleléssel

Pozsgai Zsolt

2003-02-23 08:00:00