A kövér Szendrő – sovány könyv a testes színészről
„…volt-e olyan mulattató a földön, akit erre test és lélek tökéletes harmóniája diszponált? Majdnem mindenki deformálódik egy életút megjártában. Bármely színésznek joga van ahhoz, hogy Rómeóként kezdje és Falstaffként fejezze be a pályafutását.”
(Szendrő József, 1966)
A könyv borítója
 

A magyar színházi legendák sorában előkelő helyet foglal el Szendrő József.
Ahogy ezekkel a legendákkal lenni szokott, nem szól az emlékezet kiemelkedő alakításokról, rendezésekről, inkább hajdan volt „aranyköpésekről”. Szendrő József, bár kevesen tudj(t)ák róla, igazából alanyi költőként indult, a történelem és annak sajátos fordulatai tették legendává.

Barta Mária és Szendrő József (1948. Nemzeti Színház - Tanner John házassága) Szendrő József
 

A hadifogságból 1947-ben hazatérő „csontsovány” színészből a politika és a féltékeny pesti színházvezetők csináltak vidéki-színházigazgatót. Neki köszönhető a magyar színésztársadalom – ma már szintén legendává vált – jelentős számú kiválóságának a pályára állítása. Ő indította el (megfelelő szerepekkel ellátva) Kálmán György, Máthé Erzsi karrierjét Pécsett.

Garas Dezső, Sinkovits Imre és Szendrő József (1961. Két félidő a pokolban)
 

Neki köszönhetjük, hogy Latinovits Zoltán és Hofi Géza Debrecenből indulva a magyar előadó művészet meghatározói lettek. A Szegedi Nemzeti Színházban Mécs Károly és Papp Éva első sikereinek kovácsa. Kevesen tudják, hogy a hadifogságban megtanult orosz nyelvtudása tette lehetővé a Varsói melódia lefordítását. Törőcsik Mari és Sztankay István ebben az előadásban aratta első igazán nagy sikerét, a rendezőként debütáló Iglódi Istvánnal.

Máthé Erzsi, Szendrő József, Lontay Margit és Gordon Zsuzsa
 

Szendrő József hagyatékából előkerült az 1954-56 között írt naplója, álljon itt jellemzésül a korra és a szerzőre jellemző bejegyzés:

Gurnik Ilona, Latinovits Zoltán és Szendrő József (1959. Debrecen - Romeo és Jeanette)
 

„1955. szeptember 18.
Csalódásom kétirányú. Az egyik az új rendnek szól, a másik a magánéletnek. Nekem sokáig hihetetlenül fájt, hogy a „demokrácia” nem sikerül, és ennek a torzónak csak a napos oldalra került haszonélvezője lehetek. Ezért az érvényesülés vágya és valósága kifakult bennem. Szükségtelen itt beszámolnom azokról a rémségekről, amik már végbementek, a hazugságokról, amik szakadatlanul folynak, a művészet és az emberi hétköznap összezsugorodásáról, ami már elképesztő, az élet leszürkítéséről, statisztikai átalányról, melyben az ember önbecsülését és magasabb rendű létének értelmét tökéletesen elveszti. Szükségtelen bizonykodnom, hogy változatlanul baloldali ember vagyok, progresszív alkat, és minden ízemben lelkesedésre képes azért, ami egy kicsit jó. Nem vagyok „széplélek”, és nagyon is megértem az „objektív nehézség” mineműségét, de ez a jelenkori történelem semmi széppel nem kecsegtet – elbágyaszt, megöregít, és idő előtt sírba visz mindnyájunkat”.

Hofi Géza, Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Lantos Zsuzsa és Szendrő József (1970.)
 

Szigethy Gábor: A kövér Szendrő Nyitott Könyv Kiadó
[ Kadelka László ] 2003-02-11 21:45:00