Terhesnapló 16.: Anyanyúl
2
   Ülök az íróasztalnál - megfigyeltem, hogy újabban kissé terpeszbe tett lábakkal esik a legjobban az ülés, azt hiszem értem már, miért ülnek így a sörpocakos férfiak a metrón - nagy koffeintartalmú fekete teából készült főzetet iszom a valószínűleg szokás szerint 90/59 alá süllyedt vérnyomásomat feltornázandó, és közben teljeskiőrlésű lisztből sütött minikekszeket eszem olyan ütemben, ami leginkább egy főként fogkoptatási céllal táplálkozó rágcsáló evési sebességére hajaz. Néha megállok levegőt venni. Hiába minikeksz a minikeksz, nem a darabszám, a nettósúly számít. Azt képzeltem, az számít, hogy hányszor viszem a számhoz a kezem, de nem, az számít, hogy minél több táplálékot akarok magamba tömni, állkapcsomat állandó mozgásban tartani.
   Az imént futottam át a népszabit, és egy Schobert Norbert fitneszedzőről szóló méltatlankodó szösszenetben mellékesen, egy női lapból vett másodközlésként megemlíti a szerző, hogy Norbi és neje, Rubint Réka gyereken "dolgoznak", de egyelőre nem jön össze, talán mert nagyon akarják.
Készül a gyerek...
 
   A témában már rendkívül kiokosodtam, tudom van a stressz-tényező meg a "görcsös akarás"-tényező, amelyek késleltethetik a megtermékenyülést. Fel kell hagyni a dohányzással, ivással, egészségesen táplálkozni, elutazni két hétre a déltengeri szigetek valamelyikére, lehetőleg az ovuláció környékén, hiszen a ciklus 28 napjáből egy nő legfeljebb csak 7 napig termékeny - tüszőrepedéskor és előtte-utána még 2-3 napig. Van mikor ez sem segít, mert léteznek kevésbé termékeny és meddő férfiak-nők, petevezetékelzáródásból, aspermiából kifolyólag. De míg korábban a párok nőtagjai között volt több terméketlenségi problémával küzdő, ez a nyolcvanas évekre kiegyenlítődött, sőt mostanában a férfiak felé billen a mérleg nyelve, az arány 40:60 % a javukra (kárukra?). Nem is csoda: a 19. és 20. század fordulóján még 100 millió volt az átlagos spermaszám, míg mostanra csak ócska 20 millió. De megrettenni így sem kell, a mesterséges inszeminációk módjai számosak, technológiájuk egyre fejlődik.
   Ilyen bonyodalom nálunk nincs. Nekem a naptármódszer lett a "vesztem", és egyetlen óvatlan alkalom, de az kiderült, mondjuk, abba a narratívába már nem élhetem bele magam, hogy "mivel gyermekem nem lehetett, a szellemi alkotásban élem ki energiáimat". De hisz Zs. is megmondta, hogy anyanyúl vagyok. Még 94-96 között volt kollégiumi szobatársam a kissé perverz észjárással és fotografikus memóriával rendelkező nőképződmény, aki egyszer saját életben vitt szerepét magyarázva Hesse Narziss és Goldmundjával példálózott, a saját és az én majdani életpályámat összehasonlítandó. Engem ábrázolt a földhözragadtság és normalitás szobraként, aki férjhez megy és számos gyermeket szül, sőt egy pontnál úgy magával ragadta már a hév, hogy anyanyúl-típusként bélyegzett engem meg.
   El sem mondhatom, mennyire megbántódtam ezen, hiszen egy értelmiségi nő szájából hangzik ez csak igazán szitokszónak. Mindig is szégyelltem, hogy tudok főzni, kötni, varrni, mosni és ablakot pucolni, és hiába minden erőfeszítés arra, hogy urbánus entellektüel nőként adjam el, kilóg a nyúlláb, hogy ez valójában egy gyakorlatias és termékeny csámpás parasztlány.
   És most, mikor első pöccre teherbe estem, végleg kiderült, hogy a willendorfi Vénusz mitikus kvalitásaival rendelkezem, ha tükörbe nézek, a saját szemembe mondhatom: anyanyúl vagyok.
2003-02-10 00:01:00