A ráérzések mestere: Jeszenszky Endre 80 éves
A nyolcvanadik születésnapját ünneplő Jeszenszky Endre, az egykori balett-táncos és még ma is aktív táncpedagógus örömmel nyilatkozott a Terasznak.
„Somogyváron születtem 1925-ben. Szüleim gyógyszerészek voltak. Nagy türelemmel, fokozatosan neveltek színház és hangversenylátogatóvá. A gimnáziumot Szegeden végeztem, színházi élményeim a szombat délutáni ifjúsági előadásokra csökkentek. Néha láttam csak balettet, ha a budapesti operaház művészei szerepeltek nálunk. És mégis most kezdett bennem felerősödni a tánc iránti vonzalom. Jobban a tánctanítás, táncalkotás, kevésbé a színpadra kerülés vágya. Mondhatnám, maflán szégyenlős voltam. Puritán és nagyon szigorú édesapám hallani sem akart arról, hogy a színház, a balett világában találjam meg számításomat. Érettségi után Budapesten iratkoztam be egyetemre, s apám tudta nélkül Brada Rezső balettiskolájába. A dolog kitudódott, s apám visszavitt Szegedre. De a történelem mindennél nagyobb úr: sem egyetem, sem balett, hanem háború, katonaság, hadifogság lett a sorsom. Nyomor, szegénység, hideg, éhezés.”

– Ez idáig egy félbehagyott karrier története. Hogyan lett mégis balett-táncos?
– A szegedi Nemzeti Színház alakulásának hírére összeszedtem minden bátorságomat, felidéztem tanulmányaim minden emlékét, s próbát táncoltam Lehotai Árpád és Vaszy Viktor igazgatók, majd Budapesten Zsedényi Károly balettmester előtt. Megfeleltem, felvettek. De azt nem tudták, mert nem mondtam meg, hogy mindössze egy negyedévig tanultam csak. A háború elég indok volt a hiányosságok elfedésére.
– Mennyi többletmunkát jelentett ez? Hogyan tudta pótolni a lemaradást?
– A szerepek és az előadások anyagán túl mindent meg kellett tanulnom, amit tizennyolc éves koromig illett volna megtenni. Rengeteg plusz órát vettem, s ebben az emberfeletti hajszában három kiváló balettmester, Bartos Irén, Lakatos Gabriella és Rimóczy Viola segítettek.
– Utalt rá, hogy Zsedényit nem szerették a táncosok.
– Igen, ez így van. Én sem szerettem, sőt, erősebben fogalmazva: utáltam. És ő ezt tudta. De ez a momentum később szerencsém is lett: korrepetítornak kért meg, mert azt is tudta, hogy mindent észreveszek és kíméletlenül őszinte leszek vele.

Rimóczy Violával Az Eladott menyasszony címszerepében (1949) Klasszikus mozdulatok

 

„Ment minden a maga útján, kiváló szerepeket táncoltam, jócskán kaptam elismeréseket is. Köztük Harangozó Gyula értékes dicsérete és segítőkészsége nagyon sokat számított. Négyévi sikeres működés után megszüntették Szegeden a balettegyüttest, s az ő javaslatára jelentkeztem a budapesti Operaház társulatába. Jó pillanat volt, mert Vaszilij Vajnonen és felesége, Klavlia Armasevszkaja a Párizs lángjai című baletthez táncosokat kerestek. Számomra érthetetlen módon itt is megfeleltem. Az orosz mestereket nem érdekelte, hogy hol, mikor, kinél, mennyi ideig tanultam, kizárólag a próbatáncolásokon nyújtott teljesítmény számított. Később bekerültem a mesterkurzusára is, ahol a kiemelkedő szólistáknak tanította meg a Vaganova-balettmetodikát.”

– Hogyan viszonyult ez a rendszer Molnár István vagy Graham technikájához?
– Marta Graham egy korszerű törzsmozgás típust alakított ki. Ezt ma moderntáncnak nevezzük. Graham nagyon szigorú szabályok szerint, klasszikus zenékre alakította ki a „törzs-deformálást.” Molnár Pista barátom pedig – sok más mellett – a néptáncosok között népszerű, az ott alkalmazható speciális mozgások miatt.

„Az orosz mestrek távozásával az évad végén én is elhagytam az Operaházat. Tehettem, mert éppen ekkor hívtak a Vígszínházba balettmesternek, koreográfusnak, szólótáncosnak. Ez sok lehetőséget adó, vágyaimat beteljesítő, de kontroll nélküli időszak volt. Régebben táncoló kollégáim is alkottak táncképeket, de igyekeztek nem túlszárnyalni. Balettpedagógusi tevékenységem kivételével – amit mindig is elismertek – táncosként többször is megszorongattak. Harminc éves voltam. Válaszút előtt álltam: vissza az Operába, vagy tanítani az akkor alakuló Állami Balettintézetben? A dilemmát úgy oldottam meg, hogy három színházi kolléganőmmel iskolát nyitottunk Budapesten.”

– Ezen a ponton még mindig a klasszikus balettnél tartunk. Mikor és hogyan lett a modern táncok „atyja?”
– Nem felejtem el, hogy nem én találtam ki Magyarországon a modern táncot, de én mentem mindig fejjel a falnak. Például a Tata (Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus, néptáncos – A szerk.) nagyon sokat segített. Amikor ő volt a Táncszövetség elnöke, azt mondta: igenis, csináljunk egy szakosztályt a modern és a dzsessz-táncnak! Annak aztán én lettem a titkára.
– Tatánál ez teljesen érthető, hiszen ő a táncot mindig is európai kultúra részeként kezelte. Amikor nem beszűkült néptáncos tudattal tekintünk e művészeti ágra, észrevesszük az udvari táncokat, a társastánccá nemesedett folklórt.
– De nem volt könnyű út az sem! Idézek egy levelemből, amit még 1989-ben írtam a Magyar Táncművészek Szövetségének. „A mi tagozatunkban a jazz-tánc és a modern mozgásművészeti tendenciák művelőit a képzés szervezetlensége, a vizsgáztatás elégtelensége, a munkavállalási lehetőségek, esetleges munkahelyek dilettantizmusa, az éjszakai élet veszélyei, az érdekvédelem egyaránt sanyargatják.”
– Honnan merített, hogyan alakult ki a modern tánc anyaga?
– Egy angol folyóiratban egyszer meghökkentő fotósorozatot láttam. Egy olyan attitűdben volt a táncos, hogy nem vízszintes a lába hátul, hanem függőleges síkban áll. A korábbi technikák mellett megjelent tehát a paralel technika. A cikket ugyan nem értettem meg, de megsejtettem valamit belőle! Ez alapján alkottam meg egy komplett jazz-technikát. Lényegében az addigi balett-tréning anyagot ismételtem meg más kontrakcióban. Erről aztán tankönyvet is szerkesztettem. Valójában a jazz-balett elnevezést én alkalmaztam először Magyarországon. Ráéreztem, még ma is ezt tanítom.

„Közel hatvanéves pályafutásom alatt sok nagy művészt megismerve, sok fiatal útját egyengetve megtanultam: a tehetség Isten adománya, annyival kell megelégednünk, amennyit kaptunk. A fizikai képességeket szintén kapjuk, de ezeket lehet fejleszteni. Pártolok minden újat, de mindenki gyanús, aki a nagy elődök tudásának ismerete nélkül feltétlenül újat akar kitalálni.”

– Ha azt mondjuk jazz-balett, sok minden összegződik a fogalomban: különféle diszkótáncok, show-tánc, sőt, talán még az erotikus tánc is. Hogyan kell értelmezni e műfajokat?
– Egyik-másik egyszerű háttértánc, különösebb minőség nélkül. A show-tánc már rendelkezik valami történettel, itt már látható a balett-alapképzettség: a táncos ugrik, forog, ha van partnere, emel is. A jazz-táncban, ha nem is XIV. Lajos-korabeli feszességgel, de egy farmernadrágos, nyegle tartással minden megjelenik.
– Hová tartoznak a társastáncok?
– A latin és sztenderd táncok egy külön világ, külön rendszerrel. De ugyanilyen „osztályként” említhetjük a hastáncot is. Nem szükséges, hogy balett alapképzettsége legyen a táncosnak, kialakult hagyománya és kultúrája van.
– Hadd emeljek ki egy valakit a tanítványok közül: ő Bakó Gábor. Vele az egykori Z+ televízió táncversenyén találkoztam…
– Igen, Bakó elment a musical felé. Nagyon kiváló tanítványom volt. Jó tudni, ha valaki színházban musicalt rendez, hívja Bakót, mert abból nagy baj nem lehet. De én is mondanék hozzá! Egerházi Attila a kortárs balett felé tart, és nagyon jó nevet szerzett ezidáig a szakmában. De a Földi Bélát is közéjük sorolom, aki szintén a jazz-kortárs határon mozgó dolgokat csinál. Mindegyiküknél közös azonban: rendkívül erős balett alapokkal rendelkeznek. (fotó: a Kék Dunában, Fülöp Dórával)

Köszönet az archív fotókért

[ Oszvald György ] 2005-02-13 10:02:00