Színészpedagógiai Nyílt Nap A GNM Színitanodában
Nemcsak beszélünk róla, megmutatjuk
Nyílt napjainkra azokat a fiatalokat várjuk – térítés nélkül -, akik érdeklődnek a színészmesterség alapismeretei, a Tanodában zajló, három évtizedes múltra visszatekintő, színészpedagógiai módszertan, s annak gyakorlati megvalósítása iránt.
 
Gór Nagy Mária - Visszaemlékezve, hiányérzetem volt a „Főiskolán” amiatt, mert nem éreztem azt, hogy közvetlen emberi kapcsolat lenne köztem és a tanáraim között, mint ahogy a Tanodában elsősorban ez vezérel. Ha végignézzük a vidéki színházak névsorát, mindenütt akad nem egy vezető pozícióban lévő, díjjal kitüntetett végzett Tanodás. De én nem csak azokra vagyok büszke, akik színészek lettek, hanem azokra is, akik rengeteget profitáltak a Tanodából és saját szakmájukban is megállják a helyüket. A Tanodások kapcsolata nem csak az iskolában töltött időszakra, hanem egy életre szól.

Színészpedagógiai Nyílt Nap

A GNM Színitanodában

- Nemcsak beszélünk róla, megmutatjuk! -

Nyílt napjainkra azokat a fiatalokat várjuk – térítés nélkül -, akik érdeklődnek a színészmesterség alapismeretei, a Tanodában zajló, három évtizedes múltra visszatekintő, színészpedagógiai módszertan, s annak gyakorlati megvalósítása iránt. Néhány izgalmas, játékos óra során – rendező, és készségfejlesztő tanáraink, valamint növendékeink segítségével kaphatnak betekintést Tanodánk működésébe a hozzánk látogatók. Az egyszerűbb feladatoktól az összetettebbekig haladva – gyakorlati példákon keresztül mutatjuk be az első tanévek elsajátítandó ismereteit, a készségfejlesztés fontos területeit.
A könnyed hangulatú, ám hatékony foglalkozást követően bárki eldöntheti, a Tanodában folytatja-e a színművészet alapismereteinek elsajátítását!

 
2013-03-27 20:12:00