Háy János - A Gézagyerek
A Miskolci Nemzeti Színház Háy János A Gézagyerek című művét 2012. október 18-án mutatja be Rusznák Andrással a főszerepben, a Játékszínben. Díszlet- jelmeztervező Cseh Renátó. Az istendrámát Rusznyák Gábor rendezi.
Egy isten háta mögötti faluban egyedül neveli autisztikus gyermekét egy anya. Az élet a falusiak számára kilátástalan. Keveseknek a német vállalkozó által megvásárolt kőfejtő ad munkát, a többség viszont a kocsmában, vagy a portája előtt ül és vár. Vár a holnapi napra. Él. A Gézagyerek életében viszont egy nap megtörténik a csoda. Munkát kap a kőfejtőben. Feladatot, amellyel bebizonyíthatja, hogy ő is ér valamit, hogy ő is „rendes” ember, nem pedig „hibás”. Ül a szalag felett, és nézi a köveket. Azt, hogy „rendesen mennek-e a kövek”.
Ha baj van, meg kell állítania a szalagot. De „nincs baj”. Sosincs baj, s ő csak néz, és nem csinál semmit… A darab – amellett, hogy rákérdez: mit tesz és mit nem tesz értünk vagy velünk az Isten – a bennünk és körülöttünk lévő egyformaságról, az élet monotonitásáról, abszurditásáról, emberi sorsok beszürküléséről beszél. Költőien, hol humorral, hol pedig szívszorongató keserűséggel.

„A költői színházban hiszek. Hiszem, hogy a színpadi térben és időben mindennek jelentése van, akár tudattalan jelentése. Minden képkocka, amit a néző érzékelhet, láthat egy-egy előadás alatt, ezernyi és ezernyi információt hordoz, hordozhat. Érzelmeket ébreszt és gondolat-sorozatokat indít el. A színház nekem elsősorban érzelmek és gondolatok társítása. Persze történeteket mesélünk így, úgy, amúgy, de a lényeg mégiscsak annak a fajta színházcsinálásnak a megtapasztalása, amely a világot gazdagnak, az embert bonyolultnak, a művészetet pedig e gazdagság és bonyolultság közvetítőjének tartja.” Rusznyák Gábor

 
 
 
 
 
 
 
 
Háy János:

A GÉZAGYEREK
istendráma két részben

Gézagyerek (autisztikus férfi) - RUSZNÁK ANDRÁS
Rózsika néni (Géza anyja) - MÁHR ÁGI Jászai-díjas
Banda Lajos (munkás a kőfejtőben) - SZATMÁRI GYÖRGY
Herda Pityu (munkás a kőfejtőben) - FANDL FERENC
Krekács Béla (kocsmai ember) - SZEGEDI DEZSŐ Jászai-díjas
Laci bácsi - CSERVENÁK VILMOS
Szomszéd férfi - SOMLÓ ISTVÁN / ZALÁNYI GYULA
Szomszéd nő - MÜLLER JULI
Vízike - SERES ILDIKÓ Jászai-díjas
Marika - FABÓK MARIANN
Karesz - LUKÁCS GÁBOR

Díszlet- Jelmeztervező: CSEH RENÁTÓ
Színpadmester: SZOBONYA FERDINÁND
Súgó: BÍRÓ KLÁRA
Rendezőasszisztens-Ügyelő: RADNAI ERIKA, ÉRSEK JUDIT

Rendező:
RUSZNYÁK GÁBOR

Bemutató:
2012. október 18. 19 óra
Miskolci Nemzeti Színház
Játékszín

Forrás:mnsz.eu

2012-10-18 00:12:00