Elhunyt Hubay Miklós
Hubay Miklós (Nagyvárad, 1918. április 3. – 2011. május 8.)
A Magyar Írószövetség fájdalommal adta hírül, hogy 2011. május 7-én elhunyt Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaíró, műfordító és esszéista.
Hubay Miklós 1918-ban született Nagyváradon. Első darabja már a Magyar Nemzeti Színház repertoárjában szerepelt. 1946-ban a genfi Magyar Tájékoztató Könyvtár kinevezett igazgatója lett, segítségével sok magyar író, képzőművész és muzsikus kapott genfi ösztöndíjat. Hazatérése után a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, valamint a Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott. Mindkét állásából egy napon bocsátották el. Évekig főként filmgyári forgatókönyveket írt és fordított. 1956. október 27. és 1956. november 2. között a Szabad Magyar Rádió Irodalmi adását vezette a Parlamentben. Az első magyar musicalt Vas Istvánnal és Ránki Györggyel alkotta meg Egy szerelem három éjszakája címmel. A hosszantartó hazai állástalanság után Hubay Miklós pályafutása 1974-1988 között Firenzéhez kötődik, ahol a magyar irodalmat rendkívül népszerűvé tette az egyetemen. Közben 1981-től öt éven át a Magyar Írószövetség elnöke volt. Kezdeményezésére ünnepeljük a Magyar Dráma Napját. 1987-1996 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1991-től tíz évig a Magyar PEN Club ügyvezetője, majd elnöke, ekkor többek közt nemzetközileg elismerteti az önálló magyar PEN Centrumot Romániában.

Olyan darabjai tették halhatatlanná, mint például a Hősök nélkül, Tüzet viszek, Búcsú a csodáktól, Ők tudják, mi a szerelem, Hová lett a Rózsa lelke?, Elnémulás. Legutóbbi könyvében, gazdagítva vele elméleti munkáinak sorát, Madách Imre Az ember tragédiájáról írt jegyzeteit, esszéit gyűjtötte csokorba „Aztán mivégre az egész teremtés?” címmel.

Főbb díjai: József Attila-díj (1955, 1965, 1975), Kossuth-díj (1994), Róma Város Díja (1997), Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2003), Arany János-díj (2004), Prima-díj (2005) Hubay Miklós temetése 2011. május 27-én pénteken lesz 14.15 perckor a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában.

2011-05-10 21:25:00