Shakespeare - Harmadik Richárd
Kecskemét
Kecskeméten a Katona József Színház, 2011. február 25.-i bemutatója: W Shakespeare: Harmadik Richárd, Vas István fordításában. Az előadást Cseke Péter rendezte a címszerepben Kőszegi Ákos (fotó). A díszletet Mira János, a jelmezeket Bánki Róza tervezte, zeneszerző Aldobolyi Nagy György.
Mióta Shakespeare 1592 körül megírta az angol történelem talán legvitatottabb királyáról szóló tragédiáját, a mű nyomán számos legendás színházi és operaelőadás, filmfeldolgozás született, és III. Richárd hírhedt alakja legendássá nőtt, noha – a történeti források szerint - a valóságban nem volt olyan gátlástalan zsarnok, mint Shakespeare színművének hőse.
A királydráma címszereplője minden követ megmozgat, hogy királlyá koronáztassa magát. Ennek érdekében elvtelenül pusztít mindent és mindenkit maga körül. Végül eléri célját, ám trónját nem sokáig élvezheti. Ellenségeinek serege egyre nő, s a végső összecsapáskor Richárd elbukik.

Richárdot játszani nagy kihívás, ugyanakkor hálás feladat egy színésznek. Abszolút főszerep. Sokszínű, ezerarcú figura, aki egyszer visszataszító orgyilkos, máskor ellenállhatatlan, hódító férfi. És mindenekelőtt egy lelkiismeretlenül törtető gazfickó. Minthogy morális aggályai nincsenek, a felfelé vezető út pedig tisztességtelen eszközökkel rövidebb és biztosabb, mindjárt a darab kezdetén közli is velünk: „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek.” Richárdot tehát nem csupán saját gátlástalansága, de környezete kikezdhetősége is ebbe az irányba tereli. Ahogyan Géher István mondja: „Amilyen a kor olyan a hőse. Richárd tetőtől talpig gazember, vagyis környezetében az egyetlen korszerű ember. Övé a világ, hiszen átlát rajta, úgy ismeri, mint saját magát.” És éppen ez az, ami már több mint négyszáz éve folyamatosan annyira aktuálissá teszi Shakespeare művét.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
W. Shakespeare

Harmadik Richárd
Fordította: Vas István

RICHÁRD - KŐSZEGI ÁKOS
BUCKINGHAM - HEGEDŰS ZOLTÁN
ERZSÉBET - SÁRA BERNADETTE
MARGIT - RÉTI ERIKA
ANNA - BOGNÁR GYÖNYVÉR
CLARENCE - KISS ZOLTÁN
MÁSODIK POLGÁR, POLGÁRMESTER, RICHMOND
BRAKENBURY, HARMADIK POLGÁR,
PÜSPÖK, NORFOLK - PÁL ATTILA
CATESBY, ELSŐ GYILKOS - FERENCZ BÁLINT
STANLEY, MÁSODIK GYILKOS - FAZAKAS GÉZA
LORD HASTINGS, TYRELL - KISS JENŐ
LORD RIVERS - KOVÁCS GYULA
IV. EDWÁRD, ELSŐ POLGÁR, SIR JAMES BLUNT - SZOKOLAI PÉTER
DORSET MÁRKI, WALESI HERCEG, SURREY - FARKAS ÁDÁM
BÍBOROS, PAP, OXFORD, HÍRNÖK, ŐR - BÁHNER PÉTER
YORKI HERCEG - VARGA LEVENTE/MÁTRAVÖLGYI BÁTOR

Díszlettervező: Mira János
Jelmeztervező: Bánki Róza
Zeneszerző: Aldobolyi Nagy György
Világítástervező: Farkas József
Ügyelő: Báhner Péter
Súgó: Ba Éva
Rendezőasszisztens: Frigyesi Tünde
Rendező: Cseke Péter

Bemutató: 2011. február 25-én, este 7 órakor
Katona József Színház

2011-02-27 00:02:00