Melina Mercouri-díjjal jutalmazták Pécs városát
A Melina Mercouri-díjjal az Európai Unió elismerte, hogy Pécs városa felkészült a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozatra – hangsúlyozta Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) nemzetközi szakállamtitkára Pécs Megyei Jogú Város, valamint a szaktárca közös sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
A nemzetközi szakállamtitkár úgy fogalmazott, "az EKF programsorozat megrendezésével Pécs és Budapest szimbiózisa valósult meg".

Mint mondta, a magyar kulturális diplomáciának kiemelkedően fontos, hogy a programtámogatást Pécs egy összegben kapja meg az évad kezdete előtt.

Csák Ferenc kiemelte, hogy az elismerés nem automatikusan járt, hanem számos tárgyalás eredményként kaphatta meg a város.

Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere szerint a Melina Mercouri-díj szimbolikus, visszaigazolja, hogy a város törekszik arra, hogy méltó módon viselje az Európa Kulturális Fővárosa címet.

A polgármester köszönetet mondott elődeinek, Toller Lászlónak és a 2008-ban elhunyt Tasnádi Péternek, hiszen az ő munkájuk nélkül nem valósulhatott volna meg a Pécs Európa Kulturális Fővárosa programsorozat.

 

Melina Mercouri és az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat

Melina Mercouri görög kultuszminiszter kezdeményezésére indította el 1985 júniusában a Kulturális Miniszterek Tanácsa az akkor még Európa Kulturális Városa címet viselő programot. A programsorozat nemcsak beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hanem az európai polgárok egyik kedvenc programjává vált, és mint ilyen - legsikeresebb megvalósulásait tartva persze szem előtt - komoly mértékű gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődést indított el az adott városban éppúgy, mint az érintett régió egészében is.

A történet kezdetén, 1983-ban az akkori görög kultuszminiszter Athénba hívta a Közösség kulturális minisztereit, hogy hangot adjon azon véleményének, miszerint a kultúra nem kapja meg azt a kellő tiszteletet és odafigyelést, amely megilleti. Kifejtette, hogy a művészeteknek és a kulturális szektorban tevékenykedő embereknek ugyanúgy jelen kellene lenniük a közszférában, mint a gazdaságnak, a gazdasággal foglalkozóknak, a politikának és a politikusoknak.

Erre a problémára mintegy válaszként született meg az Európa Kulturális Fővárosa-akció gondolata, melyet a görög színész- és politikusnő az imént említett találkozón terjesztett az illetékes miniszterek elé. Felszólalásával meggyőzte kollegáit, hogy évente egy várost nevezzenek ki Európa Kulturális Városának. A programsorozat célja, hogy az európai városok kulturális és művészeti sokszínűségét demonstrálja, valamint hangsúlyozza közös kulturális örökségüket és ezek kreatív erejét. A kultúra sokszínűségén és különbözőségén kívül a programnak nagy súlyt kell fektetnie az adott kultúrák kölcsönös megismerésének és megismertetésének elősegítésére. Ezekkel a célkitűzésekkel próbál a program megfelelni az őt életre hívó alapgondolatnak, miszerint az egyes nemzetek közeledésének egyik módja, ha megismerik egymás kultúráját.

Melina Mercouri javaslata alapján a Tanács 1985. június 13-án fogadta el a programtervezetet, és így útjára indulhatott az azóta is nagysikerű programsorozat. A címet elsőként a kultuszminiszter asszony szülővárosa, a görögországi Athén kapta 1985-ben.

Pécs Megyei Jogú Város támogatása

A Bizottság korábban programtámogatás formájában biztosított 500 000 eurót a kulturális fővárosoknak, 2009-ben azonban új eljárásrendet vezettek be: hogy a teljes összeg az évad kezdete előtt kifizethető legyen, továbbiakban a programtámogatást díj formájában adja oda a városoknak. A díj az Európai Bizottság Oktatási és Kulturális Főigazgatósága által létrehozott Monitoring és Tanácsadó Testület javaslatára ítélhető oda a kulturális programok eredményes előkészítésének jutalmaként.

Pécsnek (és a 2010-es év másik két EKF városának, Essennek és Isztambulnak), a kulturális fővárosok közül elsőként, komoly, több évig tartó monitoring folyamaton kellett megfelelnie, hogy a díjra érdemesnek tartsák a döntéshozók - így még komolyabb megbecsülés érte a magyarországi várost: a korábbi összeg háromszorosát, 1,5 millió eurót fordíthat a város a jövő évi kulturális-művészeti programok egy részének megvalósítására.

Ebben az esztendőben mindhárom kulturális főváros esetében 3-4 megbeszélés során tájékozódott egy hét fős monitoring bizottság, amelynek vezetője Sir Bob Scott, aki a liverpooli programsorozat fő szervezője volt 2008-ban. A monitoring a hosszú távú folyamatok indítását, az európai dimenziót és a város és lakók közötti kapcsolatok erősítését vizsgálta. A végeredmény bizonyítja, hogy Pécs helytállt a komoly megmérettetésben, a díjjal járó pénzjutalom pedig hozzájárul ahhoz, hogy város 2010-ben világszínvonalú programsorozattal várja a helyieket és a turistákat.

2009-11-19 18:04:00