Az ünnep – felújítás a Pesti Színház
Varju Kálmán (Christian), az új főszereplő elementáris
Thomas Vinterberg, Mogens Rukov és Bo Hansen: Az ünnep – dráma két részben – David Eldridge átdolgozásában. Fordította: Hamvai Kornél. Rendező: Eszenyi Enikő. A felújítás új szereplői: Varju Kálmán (Christian), Oberfrank Pál (Helmut), Rajhona Ádám (Nagypapa), Barta Mária (Nagymama), Molnár Áron e. h. (Lars).
A dráma hazai bemutatója 2006. október 7-én történt a Pesti Színházban. Az akkor frissen diplomázott Varju Kálmán egy esztendeje volt a Vígszínház társulatának tagja, az előadásban Lars szerepét játszotta. Jelentéktelennek is nevezhetnénk a modern komornyikot, mégis fel kellett figyelni Varju erőteljes megjelenésére. Most, túl a nyolcvanadik előadáson, Kamarás Ivántól vette át az egyik főszerepet, Christiant. Jómagam harmadszor láttam az előadást, s amikor beültem a nézőtérre, azon gondolkodtam, hogy semmiképpen nincs könnyű helyzetben Varju Kálmán, hiszen több mint nyolcvanszor látta-hallotta Kamarás Ivánt, ismerte minden gesztusát, minden rezdülését. Úgy véltem, nagy hiba lenne, ha bármit is átvenne elődje játékából, aki különben ezért a szerepéért a 2007. évi POSZT-on a legjobb férfi alakítás díját kapta a szakmai zsűritől.

Kamarás Iván Christianként
 
.

Abban a pillanatban, amint Varju Kálmán színre lépett, rögvest elfejtettem, hogy ismerném ezt a Christiant. A darab történetéből annyi elárulható, hogy az apa (Hegedüs G. Géza) ötvenedik születésnapjára jön össze a család. Christian eltökélt szándéka, hogy az ünnepi összejövetelen a család nyilvánossága előtt fényt derít arra, hogy miért is lett öngyilkos ikerhúga. Le kívánja leplezni apját, aki őt és ikerhúgát sok-sok évvel korábban szexuálisan zaklatta.

Varju Kálmán (fotó) színpadi megjelenésekor egy végtelenül nyugodt, határozott fiatalember benyomását kelti. Aztán ahogy erőteljesen kibontakoznak a drámai szituációk, egyre jobban érezni-érteni: Varju Christianja, szemben elődjével, nem egy duzzogó, dühös, nem az apjára és a világra is örökösen haragudó, mindenkivel veszekedő, pökhendi pasas. Varjú Kálmán egy olyan fickót játszik, aki eldöntötte, hogy bosszút áll apján, és ettől a döntésétől nem lehet eltéríteni. Néma tekintete azt sugallja, ki kell mondania az igazságot, mert az igazság elfojtása, a hallgatás sokkal nagyobb bűn! Varju gesztusából érezzük, ő úgy gondolja, hogy senki sem lehet vétlen egy családtagja öngyilkosságában. És rögtön meg is hökken: ha ő ezt felismerte, akkor ki kell mondania az igazságot, mert tovább nem tudja hurcolni magában a képmutató hazudozást. Ez a XX. századi történet tökéletesen megfelel a Freud által leírt fantáziának. Varju nem gyilkolni kíván, hanem keserves felismerését próbálja oldani: apja neki már nem a valóságos, vér szerinti apa, hanem egy mocskos, gyűlölni való ismeretlen.

Az előadás egyik nagy drámai pillanata, amikor a kétségbeesett apa odahajol Christianhoz, aki pohárral a kezében egy széken ül. Az apa nyitott tenyerébe fogja a fia arcát, szorítja állkapcsát. Christian nem mutat félelmet, nem hátrál meg, tűri a szorítást, de szúrós tekintetével szinte átdöfi apja fejét. Óriási a jelenet, már csak azért is annak tartom, mert az előző előadásoknál ezt az elementáris hatást nem tapasztaltam. Hasonlóan nem tapasztaltam azt a jelenetet sem, amikor az előadás végén Christian egy megkönnyebbült, huncut kis mosollyal az arcán mond igent Piának, a szépséges Danis Lídiának.

Ha most ismét eljutna a produkció a POSZT-ra, minden bizonnyal Varju Kálmán is megkapná a legjobb férfi alakítás díját a szakmai zsűritől.

[ Deák Attila ] 2009-11-18 23:11:00