Borlay Gergő
"1978-ban születtem Budapesten.
   3 éves koromban kezdtem dobolni autodidakta módon. 6-tól 12 éves koromig tanultam Nesztor Ivántól. 12 évesen már Török Ádámot kísértem, és Grencsó István is elhívott a zenekarába. 1993 óta játszom az ország élvonalbeli művészeivel a legkülönbözőbb műfajokban. Egy pár név azon művészek közül, akik nagy hatással voltak - vannak - eddigi pályámra, és akikkel dolgoztam, vagy dolgozom: Presser Gábor, Tátrai Tibor, Horváth Charlie, Katona Klári, Babos Gyula, Dés László, Zorán, ef Zámbó István, Gerendás Péter, László Attila, Koncz Zsuzsa, Tony Lakatos, Szakcsi Lakatos Béla. Mindig is arra törekedtem, hogy minél több műfajban tudjak otthonosan mozogni. Szerencsére megadatott a lehetőség, hogy 1997-ben a világ leghíresebb indiai hegedűsével, L. Shankarral (aki többek között John McLaughlin és Peter Gabriel zenekaraiban játszott) zenélhettem együtt a WOMUFE fesztiválon. Eddig több mint 100 nagylemezen működtem közre. Rendszeresen hívnak hangszerelni, producernek, vagy épp dalokat írni lemezekre. Reklámzenékkel is foglalatoskodom. 17 évesen írtam meg első lemezemet "17" címmel. Ezt 1998-ban jelentette meg a BMG. Saját zenekarom pedig az European Mantra névre hallgat, amellyel úgymond műfajösszefoglaló zenét játszunk."
2002-09-14 13:28:00