Balla D. Károly. Harmadvalaki
Versek, 1999–2008.
Balla D. Károlyt a gondolati, intellektuális líra művelőjeként tartják számon. Ösztönös költői invenciója tudatosan vállalt műgonddal társul, verseiben izgalmas egyensúlyba kerül a konkrétság a látomásossággal, a nyers szövegszerűség az emelkedett poézissel. (részletek az új kötetből)
Balla D. Károly (1957) szülővárosában, a kárpátaljai Ungváron (Ukrajna) él családjával. Harminc éve jelent meg első verseskötete, később a próza és a publicisztika is fontos műfajává vált. Húsz önálló könyvet tudhat magáénak, számos antológiában és almanachban szerepelt, művei rendszeresen megjelennek a magyarországi és határon túli orgánumokban. József Attila-díjas.

Balla D. Károly
 

A Harmadvalaki című kötetről:

A szerző az elmúlt évtized költői termésének legjavát válogatta jelen kötetébe. Ha belelapozunk, előbb tárgyak és személyek többszörösen absztrahált mikrovilágában találjuk magunkat (Harmadvalaki), később az emberi viszonylatok, a megragadott pillanatok, az elesettség és a kiszolgáltatottság, az egyszerre tragikusan és ironikusan bemutatott élet és halál képei sorakoznak (A síklakó), majd a korábbi szabadversek világából a szigorúan kötött formák közé érkezünk, ahol az alaktani konzervativizmus egyfajta radikális tartalmi modernizmussal alkot feszes egységet (Fordul a föld). A kötet ívét a záró szonettkoszorú (Mélyek mélye) teszi teljessé: a legnehezebb verstani forma következetes alkalmazásával és az emberi szenvedés- és megváltástörténet igen újszerű, helyenként meglepő feldolgozásával a szerző kétség kívül egyik legjelentősebb költői teljesítményét tárja az olvasó elé.

A kötet adatai:

Balla D. Károly. Harmadvalaki. Versek, 1999–2008.

Savaria University Press, Szombathely – 2009

96 oldal.

Ára: 2000 Ft, 8 EUR, 60 UHR

ISBN 963988211-9

Borítóterv: Balla Csönge

Támogatta a Nemzeti Kulturális Alap

A kötetborító
 

Mobil

Halkan lép a kockaköveken, nehogy felkeltse a gyanút.
Hogy nem is ő lépked itt, valaki más oson titkos célja felé.
Egy bűzös lépcsőházon át a nincs is padlásszobába.
Ahol megteheti végre. Ahol hozzáláthat.
Előbb lesodorja az asztalról a felborult hamutartót,
a ragadós poharakat, a rosszul összehajtott újság alaktalan halmát.
Aztán előveszi öblös táskájából a részeket.
Óvatosan kirakja mindet sorban maga elé.
Aztán egymásba illeszti, ami egymásba illik.
Összeállítja az alakzatot.
Megpöccenti a kis bütyköt.
Figyeli, ahogy minden mozgásba jön.
Az a valaki figyeli.
Aki a bütyköt pöccintette meg.
Aki összerakta, öblös táskájából aki elővette.
Aki titkos céllal osont.
Nem ő. Hanem aki mindig rendesen összehajtogatja az újságot.
Aki elmossa a ragadós poharat, időben kiüríti a hamutartót.
Aki nem is tudja, hogy a padlásszoba nincs.
Akinek soha nem facsarja orrát a bűz a sötét lépcsőházban.
Nem ő, valaki más.
Aki nem lépett eléggé halkan
és felkeltette a gyanút a kockaköveken.

 

Keresés

Belépett, becsukta maga mögött az ajtót
és hozzálátott.
Előbb a polcokon kereste.
Ahol mindennek helye van.
Ahol betűrend szerint sorakoztak.
De hiába,
mert nem tudta, milyen betűvel kezdődik.
Aztán a szekrényben kutatta.
Ahol számozott dobozokba osztva.
De hiába,
mert nem ismerte a sorszámát.
Aztán megnézte a sarokba rakott kupacokban,
ahol méret szerint voltak egymáson.
De nem tudta a nagyságát.
Átkutatta a szekrény tetejére tett bőröndöt,
amelyben minőség alapján.
De a tulajdonságairól sem volt fogalma.
Kereste az ágy alatt a ládában,
de nem igazodott el a véletlen halmazokban.
Leült kicsit, hogy kifújja magát.
Aztán felállt és bőszen újra nekilátott.
Lesodort mindent a polcokról.
Kiszórt mindent a szekrényből.
Szétrúgta a sarokba rakott kupacokat.
Kiborította a bőröndöt és a ládát.
De amit keresett, nem volt sehol.
Holtfáradtan belezuhant az összevisszaságba
és azonnal elaludt.
Amikor felébredt,
hozzálátott, hogy mindent visszategyen.
A polcokra betűrend szerint,
sorszám szerint a szekrénybe,
nagyság alapján a kupacokba,
a bőröndbe úgy, ahogy a minőség kívánta.
Ami nem illet sehová,
azt bedobálta a ládába
és az egészet berugdalta az ágy alá.
Körbenézett.
Amit keresett,
ott hevert a lábánál.
A zsebéből esett ki,
miközben rendet teremtett.

Lélek ténfereg
 

Lukkal a közepén

Amikor már nem is számított rá, megtalálta.
Átfűzte az ujját a lukon, amit a közepén talált.
Megforgatta, billegtette, mint búgócsigát a lassulás.
Megnézte alulról és felülről.
De nem látott rajta semmi különöset.
Nyelvével is megérintette.
Rátapasztotta a fülét.
Gondolkodott felőle.
De nem volt íze.
Hangot nem adott.
Gondolatot nem sugallt.
Bosszúsan kihúzta az ujját a lukból.
Amit megtalált, földre dobta,
rátaposott
és kemény bakancsával szilánkokra zúzta.
Amikor már kívül volt a szobán,
hirtelen megsajdult az ujja.
Fájdalmában szájába vette.
És ekkor megérezte a sosem érzett zamatot.
Meghallotta, amit soha azelőtt.
Feje tele lett eddig el nem gondolt gondolattal.
Visszament, mert bántotta a lelkiismeret.
Visszament, hogy legalább a szilánkokat összeszedje.
Visszament, és amit olyan nehezen talált meg,
az újra ott hevert a lábánál – sértetlenül.
Sértetlenül hevert a lábánál,
de már nem volt a közepén luk,
amin az ujját átfűzhette volna.

Szép semmisülés
 

Fordul a föld

mit magamra vettem lefeslik rólam
csak bolyongok egyre szállongó hóban
szerepem elhagy vagy én hagyom el őt
nem hiszem ma amit hittem tegnapelőtt

már csak a kétely mi nem foszlik szerte
kezét az úristen rólam levette
szándékot keresek gyöngülő lázzal
mint aki hiteket gyűjteni házal

megizzadt hátamon vacog az ingem
ösvények mutatják el csak el innen
előttem jártak a legnagyobb törpék
magamat kerülném ha szembejönnék

bozótra csapnak a károgó varjak
nincs aki súgná hogy mit is akarjak
csak bolyongok egyre szállongó hóban
rozsdásan fordul a föld ki alólam

 

Hamis zavarban

Mi felmagasztalt, így ér olcsó véget:
sok fennkölt arcon zsírpapír a gőg,
a felvert porban elgurul a lényeg,
sarokban sorsok tépett hite nyög.

Babérra tör egy kunkori kis féreg,
a hős bikának bárgyú borja bőg,
hamis zavarban oszlik fel az ének,
már nincs ige, csak önhitt hirdetők.

Silány lektűrré így válik a végzet.
Ne szegd magasra hát a hetyke főd:
a szürke porba fúrt cipődet nézzed –
s vihogj kicsit a meghalás előtt.

Kapcsolódó linkek:
   
   • Japán gyerekek mérnek rám megsemmisítő vereséget - Interjú Balla D. Károllyal a teraszon
   
2009-02-20 12:59:00