IX. POSzT (2009. június 4-13.)
Jelentkezés a közönségzsűribe
A IX. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT) 2009. június 4-13. kerül megrendezésre. A Találkozó díjaira a közönség soraiból kisorsolt zsűri is szavaz. Úgy kerülhet valaki a közönségzsűribe, hogy jegyet vált a Pécsi Nemzeti Színház A KÖLYÖK című előadására március 21. 19.00 órára.
Minden néző potenciális zsűritag. Ám aki komolyan gondolja, hogy szívesen és felelősséggel részt venne ebben a munkában, annak ki kell töltenie az érkezésekor kapott jelentkezési lapot és az előadás végéig be kell dobnia a kijelölt ládába. Közülük sorsolják ki - közjegyző jelenlétében - a szerencséseket. Az első öt személy alkothatja a közönségzsűrit, de a biztonság kedvéért két póttagot is sorsolnak, hogy semmiképp ne kerüljön veszélybe az ötfős közönségzsűri léte, munkája. A sorsolást a Pécs TV április elején, élőben közvetíti. A zsűritagoknak két-két jegyet biztosítanak a versenyprogramokra, hogy másodmagukkal nézhessék végig az előadásokat. Ez rendkívül kecsegtető ajánlat, hisz minden évben közelharc folyik a belépőkért. Ebből a szempontból irigylésre méltó a helyzetük, hisz az idei színházi évad legjelentősebbnek ítélt produkcióit láthatják. Másfelől azonban a zsűritagoknak vállalniuk kell, hogy június 4-13. között minden versenyprogramot megnéznek. Egyet sem hagyhatnak ki, s ez szellemileg-fizikailag is embert próbáló feladat, hisz ne feledjük: előfordul, hogy egy napra két, esetleg három produkció is jut. Nyilvánvaló, hogy a leendő zsürornak a POSzT idejére szabadságot kell kivennie, ráadásul ha nem pécsi lakos, akkor szállásról is magának kell gondoskodnia. Ezért szerencsésebb, ha helyi lakos, bár nem kizáró ok, ha Baranya más településén él.

 
Ebben az évben a válogató, Janisch Attila (fotó) Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmrendező.

A válogatás módja:

Továbbra is a színházak jelölését tartják a legjobb módszernek, de különbséget téve az egyes színházi műhelyek között. Azaz:


1.A "profi", tehát költségvetési intézmények 1-1 előadást jelölnek (1 nagyszínházi, 1 stúdió).
2.Az "független" - vagyis költségvetésen kívüli, de állandó játszási hellyel rendelkező színházak (Szkéné, R.S.9., stb.) 1 előadást javasolhatnak.
3.Az "egyéb", vagyis alkalmi társulások által létrehozott produkciók is jelölhetnek 1 előadást, de ehhez legalább két, szakmailag elismert művész ajánlatát kell írásban mellékelni.

Fontos, hogy csak olyan előadásokat lehet javasolni, amelyek a Pécsi Nemzeti Színház valamelyik játszási helyén elférnek, illetve a stúdióelőadások esetén minimum 100 férőhelyes nézőtér kialakítható. Az alaprajzok szükség szerint a színháztól bekérhetők.

Ajánlani olyan előadásokat lehet, amelyeket a színházak 2008. április 1. - 2009. március 31. között mutattak, vagy mutatnak be.

Okulva az eddigi találkozók tapasztalataiból, a versenyprogram ismeretében elképzelhető, hogy néhány produkcióból több előadást is tartanak, hogy ki tudják elégíteni a közönségigényt. Ezért 5 nagyszínházi és 5 stúdió/kamaraszínházi produkció kerül beválogatásra. Emellett a határon túli magyar színházaktól is szerepel egy nagyszínházi és egy stúdiószínházi előadás.

A jelölések határideje:

Profi színházak számára: 2008. november 15. illetve 2009. január 31.
Alternatív színházak számára: 2008. december 15.
Egyéb színházi csoportulások számára: 2009. január 31.

2009-02-12 06:02:00