Két fontos színházi élményem fűződik az Ön pályájához. A Pécsi Harmadik Színház Kvartett-je (Vincze János rendezte) és a Pillantás a hídról című előadás a Pécsi Nemzeti Színházban (Szikora János rendezése). Tudom, hogy a Katona József Színház nagy korszakát is illene emlegetnem, de azt én csak kordokumentumként, tévéfelvételekről ismerhetem, mivel azidőtájt a Legkisebb ugrifülessel voltam elfoglalva. Ebben a két előadásban viszont többször is megélhettem, milyen az, amikor a színház működik, nem csak üzemel. A Kvartettet ’96 őszétől már legalább egy tucatszor láttam, érzem már az előadás ritmusát, levegőjét, a csöndeket, de még így is újra és újra meglepődöm. Banális azt írni, hogy az árnyalatokon. Valahogy Magyarországon nem tudunk valakiról jót mondani. Nincsen ennek kultúrája felénk, csak születésnapokon és posztumusz. És nem is érdekből, hanem csak úgy egyszerűen azt mondani, hogy jó volt látni, amit csinált, erre már fogytán vannak szavaink. Mert írhatok ilyesmit, hogy a szenvedélyábrázolás és az összjáték a színészi mesterség része. Na jó, de nem ezen a fokon! És ez a szenvedély – úgy láttam – az Ön élete. Ki meri mondani, amit gondol, amit érez. Nem fél. És nem csak kimond, hanem meg is tudja indokolni, mit, miért. Öröm volt számomra, hogy anno POSZT válogatóként is ezt tette. Meglepetés volt a szenvedélyessége. Ahogy az életéről olvastam, azon is meglepődtem, hogy asztalosként dolgozott Finnországban, mert az természetes, hogy könyveket fordított, vagy hogy rendez, de ezt az asztalosságot egyszer még megkérdezem. Meglepődtem, amikor elment politikusnak, s akkor is, amikor újra visszavette a Kvartettben a szerepét. De hát mi sem természetesebb: Amerikából jöttem! Mesterségem címere... Igen, a színházi ember helye a színházban van.

Boldog születésnapot kíván
Balogh Robert