Felkai Eszter elbúcsúzott
Nagy sikerű díszelőadás
Zsúfolásig megtelt a nézőtér Felkai Eszter Jászai-díjas színművésznő jutalomjátékára. Színházbarátok, rajongók, régi és jelenlegi kollégák, egykori színházigazgatók, megyei és városi vezetők, barátok, tisztelők jöttek el, hogy együtt ünnepeljék a színpadtól búcsúzó művésznőt, aki ötven évet töltött a színészi pályán és ebből negyvenkettőt a Békés Megyei Jókai Színházban.
 
Már az előadás elején, első színpadra lépésekor taps köszöntötte Felkai Esztert, de az igazi ünneplés előadás végén, a tapsrend közben következett. Amint a művésznő megjelent többen szaladtak fel virágokkal a színpadra, majd spontán köszöntések után Fekete Péter színházigazgató lépett a színpadra és vezette fel a további köszöntéseket. Először azokat régi kollégákat, barátokat, akik Kun Zsuzsa tévérendező vezetésével érkeztek szervezetten, de titokban. A koccintások, ölelések után postás érkezett a színpadra a Madách Színház igazgatójának, Szirtes Tamásnak a levelével, amit Fekete Péter olvasott fel. Ezután Felkei Eszter pályájának következő állomásáról a Szolnoki Szigligeti Színházból lépett a színpadra Császár Gyöngyi színművésznő, a szolnoki színház egykori igazgatója: Berényi Gábor követte, majd a következő állomás, a Debreceni Csokonai Színház egykori igazgatója: Gali László köszöntötte a művésznőt. Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója - Felkai Eszter egykori színészkollégájának, a fiatalon elhunyt Forgács Tibornak a fia - videóüzenetben köszöntötte a művésznőt.

 
Ezek után a Jókai Színház fenntartója, a Békés Megyei Önkormányzat nevében Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke köszönte meg Felkai Eszternek 42 évi művészi munkáját.
Végül Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója üzente videófelvételről a művésznőnek: "sohase mond, hogy nincs tovább".

 
A köszöntések után színes léggömbök árasztották el a színpadot és nézőteret, ahol a közönség állva, tapsolva ünnepelte Felkai Esztert.

Forrás: jokaiszinhaz.hu

2008-02-10 00:02:00