Életünk-díj, Nagy Gáspár díj
Buji Ferenc, Nyíregyházán élő filozófus vehette át az Életünk folyóirat 2006-ban alapított nívódíját 2007. május 4-én, illetve az idén alapított Nagy Gáspár díjjal Zalán Tibort jutalmazták a tavaly publikált Berzsenyi verséért (a díjazott vers a cikkben elolvasható).
Az Életünk folyóirat díjátadására Köszegen került sor, a Grafittos-házban, ahová hónapokon belül - a jelenleg még szombathelyi székhelyű folyóirat - át fogja tenni a székhelyét. A szerkesztőség egy épületben fog dolgozni a Pannon Irodalmi Múzeummal, amelyben többek között Weöres Sándor, Berzsenyi Dániel és Nagy Gáspár kutatásokat fognak folytatni.

A Nagy Gáspár díj
 

Zalán Tibor
Berzsenyi Hegyhátszentmártonban

A nagy vizek felé kapadozva el
s hogy pennájával épp szöszögélt az úr
jutott eszébe Rába-parton
nézni a hajnali nap kelését

Fogatja gyorsan két pihenő lovát
szekér elé míg bent elemózsiás
kosárba kolbászt és szalonnát
tesz ropogós kenyeret s még hagymát

hozzá az éhség ott ne gyötörje majd
no persze pálinkát s borokat se rest
a pincéből szuszogva hozni
készen is áll a nagy útra immár

A bakról a lovakat maga hajtja
elhagyva így a zöld Hetye víg körét
a celli domb hátáról lustán
pára gurul le a víg szekérhez

Még tart az ősz ám karmait unt idő
nevetve vájja az utazóba már
meleg pokrócokkal borítva
alkaiosz-dalokat fütyörész

meghúzva butykosát Dani úraság
s a jambus néha félreszalad de nem
zavarja tág az éj s az erdők
ritmusait susogással töltik

Mormogja hervad lám ligetünk Lollim
a szilvalekvárt télre kifőzte rég
üvegbe zárva vár a szekrény
legtetejére pakolva a nyár

Az éjszakában bőgnek a szarvasok
vaddisznó horkan csörtet a sűrüben
milyen más volt ez – emlék-forgás:
izzada arca a nap hevében

amíg a sűrűt körbebolyongta és
veresbe vonta fűtakarót a friss
meleg vér és a tisztást végig
béboritotta a sok lelőtt vad

A Rába-parton néma a hajnal még
foltokban áll a köd szaladó vizen
mederbe dőlt mázsás fatörzsek
rejtik a mélyben a rablók fészkét

s a víz hogy itt-ott csobban a part mentén
lehetne hinni harcsa vadászatát
ám sóhajt Dani úr és érzi
más aki itt a folyót zavarja

emberhalász jár végig a víz fölött
horgára épp nem márna akadt a súly
alatt az ég meghajlik szürkén
míg kiragadja a földről terhét

A Nap kel és a szembeni lombokat
arannyal s vérrel megszinesíti már
arany s vörös fénypászmák zúgnak
fentröl alá a kanyargó vízbe

Akár ha minden hullana szét s azon
nyomban már más formára találna rá
sugár-cécóban hangzavarrá
rendezi újra magát az élet

Csak ül nem mozdult az uraság soká
delej forgatja elnehezült szívét
miközben minden könnyűvé vál
lét lebeg el tova pókfonálon

Fölengedend a föld-gravitáció
egy pillanat s merő lebegés a part
bukdácsolnak majd lassan szállnak
fönt a magasban a párás dombok

csakúgy hegyhátszentmártoni udvarok
kapirgáló csirkékkel az égben fent
lebegnek mintha délibábot
játszana hajnali istenszándék

magát meglátja fönt a szalonnáját
kenyérhez éppen hogy katonázza ott
vöröshagymát rá s a butykosból
buggyan a mézszinű celli áldás

Mit tudna erről Kölcsey és a sok
magát meghordó pesti fafűz poét
a kávéházi olcsójankók
kiknek az ő dala csak parasztos

Ám ettől fázás rázza a testét át
elönti váratlan remegés belűl
azon tűnődik így lesz végül
persona non grata önsorsában

Mozdulna nem tud fogja a pillanat
a szállás és kötés heve-kínja még
Aztán a reggel bársony ujja
játszva szemébe az álmot hinti

Későre jár a Nap delelőre ért
mikor felébred parton az útazó
szemét törölve körbe néz és
látja az égbe merült nagy fákat

s a Rábát mely a lába alatt fürgén
iramlik hordva mélyben a sok halát
s eszébe jut hogy várja már a
kemenesaljai békés szállás

A butykos alján vékonyan űl a bor
behúzza ébredésre való e korty
Szentmártonon a négy kerék át
zörgve-nyikorgva dalolja magát

2007-05-06 17:01:00