| Hébé Tánccsoport, Oroszlány |
 |
| mazsorett, modern tánc, néptánc, táncjáték |
 |

Csoportunk 1987–ben kezdte működését, 9-10 éves kislányokkal, szoros munkakapcsolatban az Ifjúsági Fúvószenekarral, Kondor Ferencné kezdeményezésére, Geisztné Gogolák Éva vezetésével. Műsorunk színpadi mazsorett és menetkoreográfiákból állt. Kezdetben az Úttörőházban, majd a város iskoláiban, a Művelődési Központban kaptunk helyet. Ebben az időben a mazsorettek Magyarországon még szinte ismeretlenek voltak, konkrét szakmai ismeretek és országos irányítás híján saját elképzelés, egyéni előképzettség szerint tevékenykedtünk. Az évek során egyre bővült a táncosok által felhasznált zenék és a táncok stílusköre. Csáky Mária és Izingné Győrffy Mónika működtek még közre a szakmai munkában. A zenei anyagot Kondor Ferenc állította össze. A színpadi jelmezeket Geisztné Gogolák Éva tervezte. Hét éve a Bakfark Bálint Művészeti Iskola modern tánc tanszakán folyik az oktatás. Az évfolyamoknak kötelezően előírt, életkori sajátosságoknak megfelelő tananyag elsajátíttatása mellett, „ráadásként”, mazsorett szertechnikát és twirlinget is tanulnak a gyerekek. Így lehetséges, hogy a tanévenként cserélődő 6-8 darabból álló repertoár magába foglal a hagyományos mazsorett, a twirling, a karakter táncok és a show mellett modern-kortárs, valamint népi darabokat is. Az oktatásban jelenleg körülbelül 120 gyermek vesz részt, tanfolyamunkon már 5 éves kortól, a középiskola elvégzéséig. Minden tanévünket - a balett tanszakkal közösen - a Táncgálával zárjuk, ahol minden növendék bemutatkozási lehetőséget kap. A nyári szünetekben egyhetes felkészítő tábort szervezünk az ország különböző pontjaira, ahol növendékeink 3-4 órás intenzív technikai és testképzésen, honismereti, ügyességfejlesztő és egyéb szabadidős tevékenységekben vesznek részt. 1997 óta a Táncpedagógosok Országos Szövetsége által évente megrendezett Országos Táncművészeti Fesztiválon is részt veszünk, a korosztályok 12 különböző stílusú versenyén.
|
|
|
A kezdetektől
|
| |
|
Nyári Táboraink
- 1988, Káptalanfüred
- 1989, Káptalanfüred
- 1990, két hetes Ny- Dunántúli vándortábor
- 1991, Hévíz
- 1992, Tapolca
- 1993, Mátrafüred
- 1994, Zempléni hegység, Sátoraljaújhely
- 1995, Pápa
- 1996, Zirc
- 1997, Kőszeg
- 1998, Kőszegszerdahely – kerékpáros tábor
- 1999, Hévíz
- 2000, Hévíz
- 2001, Hévíz
- 2002, Zamárdi
- 2003, Bükfürdő, Zamárdi
Külföldi útjaink
- 1989, Stuttgart (D)
- 1990, Rostock (D)
- 1991, Neerpelt (B), Cheb (CZ)
- 1992, Wáchtersbach (D), Máriafürdő (CZ)
- 1992, Párizs (F)
- 1993, Kuhmo (SF)
- 1994, Kolozsvár és Brassó (RO)
- 1995, Luzern, Zürich (CH)
- 1995, Dettenhausen (D)
- 1997, Lloret De Mar, Blanes (E)
- 1998, "Saxoniade" Bernsdorf, Dresda (D)
- 1999, Lido Adriano (I), San Marino, Velence
- 2000, Taipei (ROC)
- 2002, Kempervenne (NL) Peer- Brüsszel(B),
- 2002, Udvard- Cerveny Klastor(Sl), Kroscienko (PL)
|
|
|
A jelen
|
| |
|
A felnőtt és az ifjúsági korosztályban Hébé Tánccsoportunk ér el szép sikereket:
- 2000, "színpadi mazsorett", II. díj
- 2001, "mazsorett szóló", I. díj - Óvári Zita
"karakter" I. díj - Major Nikolett, Győr Diána, Halász Jusztina "színpadi mazsorett" III. díj
- 2002, "karakter" II. díj
"színpadi mazsorett", I. díj "karakter szóló" II. díj - Lehoczki Nikoletta
- 2003, „mozdulatművészet szóló” I. díj - Németh Eszter
- A gyermek- (12 év alatti) korosztályban, Valentina Gyermektánccsoport néven:
2000-ben „színpadi mazsorett” II. díjat, 2001-ben „mazsorett szóló” I díjat és „karakter” kategória I díjat, 2003-ban „színpadi mazsorett II. díjat érdemeltek ki.
- Az együttes a Magyar Fúvószenei Szövetség mazsorett minősítésén a felnőtt korosztályban, a show kategóriában 1994-ben és 1995-ben kiemelt arany, 2003-ban arany diplomát kapott.
A csoport jelenleg 16 középiskolás lányból áll.
Repertoáron tartjuk a hagyományos menetfelvonulás és a színpadi mazsorett darabok mellett
- a Magyarország 2000 éves múltjáról szóló,
- a bornemzetek – köztük Magyarország – hagyományait bemutató,
- a Megfeszített című dalműre készült,
- a Szent Kinga legendája
című táncjátékokat is.
Rendszeres résztvevői vagyunk városunk, megyénk rendezvényeinek, belföldi fesztiváloknak, ünnepi megemlékezéseknek. A belföldi szereplések mellett, eleget tettünk már számos, határainkon túli felkérésnek, Európában és Tajvanban is. Évente kb. 30 alkalommal támogatunk műsorunkkal, a városunk, megyénk javát szolgáló, vagy az idősek örömére, civil szervezetek által szervezett rendezvényeket. Egy-egy díj, vagy szakmai minősítés elnyerése mögött a gyerekek és a felkészítők nagyon sok munkája, lemondása , ugyanakkor öröme, élménye, és boldogsága áll. A szereplések során a közönség általi és a szakmai fogadtatás, elismerés, az örömön túl állandó ösztönzést is jelent a színvonal folyamatos emelésére, a repertoár színesítésére. Célunk és feladatunk a gyerekek mozgáskultúrájának, egészséges életmódra való igényének kialakítása, a tánckultúra iránti érdeklődés felkeltése, kreatív közösségek kialakítása, a tehetségek felismerése.
|
|
Az Oroszlányi Bakfark Bálint Művészeti Iskola modern tánc tanszakát Geisztné Gogolák Éva vezeti (fotó), aki a fellépő csoportok számára a koreográfiákat is készíti, betanítja. Testnevelés-biológia szakos tanár, gyógytestnevelő, moderntánc- pedagógus és mazsorett oktató. Három gyermek édesanyja.
Cím: Bakfark Bálint Művészeti Iskola, 2840 Oroszlány, Kossuth Lajos u. 2.
Telefon: 00-36-34/361-048
Fax: 00-36-34/364-450
E-mail: vbacfarc@axelero.hu
Geisztné Gogolák Éva
Cím: 2851 Környe, Rákóczi F. u. 9/c
Telefon: +36-34/473-129, +36-20/314-5458
E-mail: gogolakeva@yahoo.com |
|
|
 |
|