A Magyar Állami Balettintézet végzős növendékei által alapított együttes 1979-ben, az új győri színházépületben kezdte meg pályafutását, Markó Iván vezetésével. A Győri Balett a városban és a régióban hamar népszerűvé vált, a hazai közönség meghódítása után rövid idő alatt nemzetközi sikereket ért el. Az évadonkénti két győri bemutató mellett több ősbemutatót tartott Budapesten, Bécsben, Athénban, Párizsban. Fellépett a Milanoi Scalaban, a Bayreuth-i Ünnepi Játékokon, a Szöuli Olimpián. Turnézott Ausztriában, Németországban, Amerikában, Japánban, Olaszországban, Angliában, Kínában, Indiában, Oroszországban. Több alkalommal szerepelt cseh, román, szlovák városok színpadain, balettjeit láthatta a dán és izraeli közönség is. 1983-ban a Baltimore-i Világ Színházi Fesztiválon a bemutatott 27 produkció közül a Győri Balett nyerte el a kritikusok díját. 1991-ben az alapító igazgató távozásakor az együttes vezetőjévé Kiss Jánost, a társulat alapító tagját választották. Irányításával új korszak kezdődött az együttes életében: a táncszínházi hagyományokat megtartva, a megszokott magas művész-szakmai követelményeket folytatva az új bemutatók alkotói köre kiszélesedett, az előadott művek témája sokszínűbb, stílusa változatosabb lett. Neves külföldi koreográfusok – Robert North, Libor Vaculik, Marie Brolin-Tani, Günter Pick, Robert Cohan, Alexander Schneider-Rossmy – és a társulat saját koreográfusai – William Fomin, Bombicz Barbara, Demcsák Ottó – balettjeiből évente 2 bemutatót tartanak Győrött. A társulat 1995 óta évente 3-5 hetet vendégszerepel külföldön, elsősorban Németországban és Ausztriában, de Hollandia és Franciaország nagyvárosaiban, Rómában és Thesszalonikiben is fellépett. 2002-ben a New York-i Joyce Theatre-ben 8 alkalommal óriási sikerrel mutatta be a „Purim, avagy a sorsvetés” című produkcióját. A Győri Balett Magyarország több nagyvárosában (Budapest, Szolnok, Nagykanizsa, Szentendrei-Skanzen-Amfiteátrum) és kulturális fesztiválján (Budapesti Tavaszi Fesztivál, Zsidó Nyári Fesztivál, Szegedi Szabadtéri Játékok, Miskolci Operafesztivál, Keszthelyi Táncpanoráma) sikeresen szerepel. Az együttes a 2003/2004-es évadban Európa számos nagyvárosában lép fel: Londonban, a Queen Elisabeth Hallba, Kuopioban és Helsinkiben, Malmöben,… Győr városa 2004 júniusában immár negyedik alkalommal a tánc fővárosa, a IV. Magyar Táncfesztivál alkalmával. A legújabb produkciót a „Macbeth”-et a hazai közönség szinte egész évadban megtekintheti a Győri Nemzeti Színházban.
Győri Balett, Czuczor Gergely u. 7. * H-9022 Győr, Hungary
Tel/Fax: +36 96 523 217
E-mail: gyoribalett@different.hu
Webhely: www.gyoribalett.hu
Igazgató, művészeti vezető: Kiss János Liszt-díjas táncművész
Gazdasági igazgató: Bészné Molnár Ilona
Marketing manager: Stangl Péter
Művészeti titkár: Keszeiné Tóth Bernadett
Technikai vezető: Vidos Tibor
|
A Győri Balett - interjú Kiss Jánossal
A Győri Balett névsora 0 2003-2004. évadban
A Győri Balett képekben
|